Szenvedélyes rezignáltság | Szüts Miklós: „A Földön élni ünnepély”

Posted on 2020. november 23. hétfő Szerző:

0


Eszéki Erzsébet |

„Kaján szomorúság” – mondta Parti Nagy Lajos költő Szüts Miklós könyvéről azon a filmfelvételen, ahol Karsai Györggyel beszélgetett a B32 Galériában, Szüts-képek társaságában. Persze, az természetes, hogy Parti Nagy két szóval ennyire pontosan jellemezte a festő A Földön élni ünnepély című kötetét.

Alföldi Róbert a Nemzeti Színház igazgatójaként négy képzőművészt kért fel arra, hogy a színház előcsarnokába készítsen installációt. El Kazovszkij hatalmas kutyája és Vojnich Erzsébet impozáns tornya után következett 2009-ben Szüts Miklós, aki bő három méter magas, gótikus akvarelljein csodás erdőt varázsolt egy évre a teátrum előterébe. (Ez készül éppen a címoldal képén.)

A Nemzeti Színház negyedik emeletén volt egy hatalmas, világos díszletfestő műterem, ott dolgozhatott hónapokon át, teljes nyugalomban. Ahogy a könyvében írja: „Nagy móka volt ezeket az óriási paneleket festeni, a műtermemben erre végképp nem lett volna hely.” Egyszer meglátogattam itt, éppen elkészült egy nagy panellel. Rég láttam őt ilyen boldognak.

Erről az időszakról a könyvéből szóló érdekes műhelytitkok tárulnak fel előttünk. Sok mindent megérthetünk az alkotás folyamatáról és abból, ahogyan a technikáról, a festékekről vagy a fényről ír. Átérezhetjük például, hogy amikor még vizes az akvarell, azt is gondolhatja: ez borzalmas, mehet az egész a kukába! De másnap, amikor a festő már nem „tócsás-nedvesen” látja viszont, amikor a kép már szépen megszáradt és kifeszült, akár elégedett is lehet vele. Sejtettük eddig is, hogy a festés folyamatos harc önmagával és az anyaggal, de most, az olykor mulatságosan megírt példákból át is érezhetjük ezeket a küzdelmeket.

A Nemzeti Színházban festett „erdővel” találkozhattunk még egyszer, 2017-ben, a Kiscelli Múzeumban, Szüts Miklós önálló kiállításán. Lélegzetelállító volt a tágas templombelsőben nézegetni a képeket. Az a tér önmagában is olyan, mint egy műtárgy, ehhez talált ki Szüts Nóra építész, Miklós lánya egészen különleges kiállítási koncepciót. Nóra nagyjából véletlenül keveredett ebbe a munkába – ahogy ez kiderül az emlékekből –, de szenzációs találkozás lett belőle. Elementáris, komplex élmény volt, számomra az utóbbi évek legérdekesebb hazai kiállítása.

Erről a két nagy „kalandról” a könyv utolsó negyede mesél, a szerző ugyanis kronologikus sorrendet tart. Előbb a felmenőiről, a szüleiről, aztán a gyerek- és ifjúkoráról, az iskolákról meg az egyetemről, utazásokról, két házasságáról és a négy lányáról, és ezek után jutunk el a festészet rejtelmeiről szóló fejezetekhez.

Szüts Miklós egyik dédapja Degré Alajos volt, az egyik márciusi ifjú, a másik dédapja Lechner Lajos építész. Elszegényedett, deklasszált „úri középosztálybeli” család az övé. Az ’50-es években mindaz a polgári érték, amely számukra fontos volt, ellenséggé tette őket. Szegények voltak, de édesanyja nem foglalkozott a „partravetettségükkel”. El volt foglalva azzal, hogy másnap is tudjon ennivalót adni a három gyereknek. Szép kifejezéssel: a mama „boldogság-tehetséges” volt.

Egyik nehéz helyzetükben például, amely nemcsak a férjét keserítette el, hanem az egész családot hozta hirtelen nehéz helyzetbe, azt írta a mama az egyik amerikai rokonuknak: igyekszik a férjét „felvirgoncítani”. Folyamatos küzdelem volt az életük a napi megélhetésért, a polgári életből csak a kulturális tőkéjük maradt, ahhoz viszont ragaszkodtak. Karácsonykor például elképzelhetetlen tömegű könyv volt a fa alatt (amit Miklós édesanyja akkorra mind ki is olvasott).

Aki látta Deák Kristóf Foglyok című, nagyszerű filmjét (2019), az el tudja képzelni a helyzetüket, ez ugyanis Szüts Miklósék története. 1951-ben, amikor csöngettek, meglepetésükre nem akarták kitelepíteni őket, hanem a két „bőrkabát” beköltözött hozzájuk, zárolta a lakást. Attól kezdve, ha jött hozzájuk valaki, az ki se tehette a lábát a lakásból. Így Miklós édesanyjának egyre népesebb társaságot kellett hetekig etetnie. De ő ezt is képes volt derűsen viselni.

Együk szülőnek se kellett humorért és karakánságért a szomszédba mennie. Jól érzékelteti ezt egy apró mozzanat: az előbbi „bőrkabátok”, az ávósok kérdésére, hogy hány kijárata van a lakásnak, a papa azt mondta: kettő, majd a bejárati ajtó mellett az ablakra mutatott. Az ötödik emeleten laktak… Ahogy apja tudott lazán, humorral válaszolni arra is, amikor Miklós bátyja egy Szmena fényképezőgéppel tért haza ’56-ban, amit egy szovjet katonától vett: „Szerencse, hogy nem egy tankot vettél tőle…”

A mamáról is képet adhat egy epizód: amikor egyszer vörös nyakkendőre kért az iskola 2 forint 60 fillért, anyukája közölte, hogy erre nekik nincs pénzük. Ezért aztán a szülői munkaközösség gyűjtést indított. Később kérdezte Miklós az édesanyjától: mégis, ezt hogy képzelte? „Anyám vigyorgott, és azt mondta, úgy gondolta, hogy arra ő nem ad pénzt. Ezeknek…

Miklós elsős korára már tudott olvasni, igaz, fejjel lefelé, mert mindig ott állt szemben, amikor a bátyja olvasni tanult. Így az iskolában először megfordította a könyveket, és úgy kezdett olvasni. „Tamás, a bátyám mindig két évvel idősebb volt nálam, és ebbe én nagyon nehezen nyugodtam bele.”

A finom humor élvezetes olvasmánnyá teszi a könyvet, és most már azt is tudjuk: Szüts Miklós a humorérzéket a szüleitől örökölte. A könyvben egymás után sorjáznak a jobbnál jobb, olykor szórakoztató történetek. A festőművész szerző olykor egészen mulatságos helyzetekbe, elképesztő kalandokba von be, például amikor hamis vonatjeggyel lebonyolított külföldi utazásokról ír, később nyugati ösztöndíjakról, a tíz munkahelyéről (ennyi helyen dolgozott, mire jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára). Közben pedig egész korszakok rajzolódnak ki, a kor jelentős figuráinak eleven képével.

Szüts Miklós rendkívül művelt és okos, most meg kiderült, hogy még írni is jól tud, képes tömören és szellemesen megfogalmazni a gondolatait. Ehhez nyilván nagy segítséget adott az is, hogy rengeteget olvasott és olvas, ahogy bevallja: élete legharmonikusabb időszaka kisgyerekkora óta az, ami olvasással telik.

Az olvasás harmóniájával ellentétben a festés a „menny és pokol öt percen belül”. A festészetben a titok és a kaland izgatja őt, az, ahogy ott áll a vászon előtt, és percenként alakul a kép. De éppen ezért éri meg a gyötrelmeket is vállalni. Azért választotta a festészetet hivatásának, mert itt a szabadság a fő munkaeszköz. Ez a szabadság süt a könyvéből is.

Szüts Miklős (Fotó: Kallós Bea)

Szüts Miklós: „A Földön élni ünnepély”
Tények és tanúk sorozat
Magvető Kiadó, Budapest, 2020
Szerkesztette: Parti Nagy Lajos
420 oldal, teljes bolti ár 4999 forint,
kedvezményes ár a lira.hu-n 3999 Ft,
e-könyv változat 3499 Ft
ISBN 978 963 142 6335 (papír)
ISBN 978 963 144 0607 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege (részlet)

Szüts Miklós festőművész mesél az életéről: őseiről (…), az “úri középosztályhoz” tartozó, elszegényedett családjáról, saját életpályájáról. Megtudjuk, miből élt egy festő az 1970-80-as években, amikor hol a BNV-re kellett sertéshizlaló-reklámpaneleket terveznie, hol egy amerikai nagybácsi-örökségből származó dollárokat fektetett olasz lírába, hogy aztán a gyorsan inflálódó maradékból létrehozza grafikai stúdióját. Mindeközben soha nem adja fel a művészetbe vetett hitét: mindennap festőnek kell lenni!