Akárki olvassa: róla szól | Háy János: A cégvezető

Posted on 2020. november 19. csütörtök Szerző:

0


H. Móra Éva | 

Kemény, kíméletlen könyv Háy János új könyve. Bár a borítón a regény műfajmegjelölést olvashatjuk, de maga az író jegyzi meg többször is a mű során egy-egy mellékmondatban: „…már ha azt, amit olvasol, regénynek lehet tekinteni…” Valami más ez, mint a hagyományos regények. Vádbeszéd? Számonkérés? A főhős bűneinek, rossz döntéseinek a fejére olvasása?

Talán mindezek együtt. Nem hagyományos a narráció sem: az író egyes szám második személyben szólítja meg hősét, a cégvezetőt. Ebben a beszédmódban meséli el életének, különösen karrierének történetét, a rendszerváltás óta végigkísérve gyarapodását majd összeomlását. Nyers őszinteséggel rántja le a leplet előbb a múlteltörlő vitézek bukásáról, majd a privatizáció szereplőiről, akik – mily csoda! – csaknem ugyanazok. Ők aztán nem aprózzák el, megmarad a vagyon családon belül: jut a fiúnak egy ilyen energetikai cég, a feleségnek egy szálloda, a nagyapának egy hegy, szőlőültetvényekkel meg présházzal, az apának meg egy tó, mivel nagyon szeret horgászni. Csák Máték, Borsa Kopaszok, Subics Pálok és Kőszegi Henrikek lepték el Magyarországot – írja –, s politikai hátszéllel egyre csak növekedtek a kiskirályságok… A cégvezetővel – és baráti körével, hiszen ők csakis törzsön belül barátkoznak – persze tipizál az író, ezt erősíti a név nélküliség: csak „a cégvezető”, „a másik cégvezető, az, aki…” és így tovább.

Milyenek is ők? Elsősorban gátlástalanok. Nem ismerik a létrehozás örömét, csak a pénzforgatásét. A pénz sem egy jobb élet lehetőségéért kell nekik, csak hogy újabb és újabb dolgokba fektessék. Ha birodalmuk érdeke úgy kívánja, szemrebbenés nélkül bocsátanak el embereket, törnek derékba egzisztenciákat. Elvtelenek, gyökértelenek, nem tudnak azonosulni felmenőik életakaratával. Szeretőket tartanak, lakást vesznek nekik a gyors légyottok lebonyolításához, majd a lakás marad, csak a szeretők változnak benne. S mindehhez, mindenhez ideológiákat gyártanak, tetteik súlyát csak egymás tetteihez, kaszton belül mérik. Visszatérő motívum – mintegy erkölcsi zsinórmértékként – a főhős anyjának kérdése s a rá adott jellemző válasz: Biztos, kisfiam, hogy ilyet szabad csinálni? Mindent szabad, anyu, ami nem tilos.

A mi cégvezetőnk ingatlanokkal foglalkozik, s kezdetben próbál egyenes úton maradni; hűséges feleségéhez, egykori királynőjéhez, aki hajdan igazi társa volt a cég felépítésének idején. Aztán bekövetkezik a fordulat: megpecsételődik. A kifejezés az Énekek énekéből való, s ebben a szövegösszefüggésben – a végkifejletet ismerve – bizony nem minden malícia nélküli. Mindenesetre hősünk valóban úgy érzi, ez az új szerelem erős, mint a halál, s fokról fokra győzködi magát, hogy helyes, amit tesz: felrúgja addigi életét, elválik asszonytól és gyerekektől, s még az új feleségtől való új gyerek születésekor is ideologikus magyarázattal nyugtatja magát. Nem veszi észre kaszttársai, a többi cégvezető jeladásait, nem veszi észre, hogy az áruház parkolójában megismert, később feleséggé lett barátnő milyen ócska trükkel fogta meg őt magának.

Ezzel az új szerelemmel, a nő felbukkanásával kezdődik a regény, majd hosszú-hosszú kitérőkkel, háyos kanyarokkal tárul fel a múlt. Ha eddig védjegye volt az író stílusának a mellékszálak nyitása, s az azok sokszor idegtépően részletes, bőséges kifejtése, hát ezt most hatványozottan kapjuk ebben a műben. Mellékszereplők, képzelt alakok szerteágazó történetei élnek önálló életet oldalakon át, s e fikciók kanyarulatai után  az olvasó igencsak nehezen talál vissza a fő vonalhoz. (Figyelmeztetett is erre Háy a könyvbemutatón, említve, hogy még neki magának is vissza kellett olvasnia 10-15 oldalt is, amikor egy-egy szünet után újra íráshoz fogott.)

De épp e mellékszálak teszik ennyire imponálóan gazdaggá a regényt. Hiszen nemcsak a cégvezetőről, a cégvezetőkről mesél, hanem minden társadalmi rétegről – nem kímélve egyiket sem. „Az írásban nem ismerek kegyelmet” – mondja magáról, s ezt meg is tapasztalhatjuk. Ezekben a történetbugyrokban (ahogy ő nevezi) ismerjük meg például a magyarságkutatókat, akik egyszer csak rájönnek, milyen fontosak a gyökereik, szittya könyvesboltokban vásárolnak, olvasmányaik segítségével világméretű összeesküvéseket fedeznek fel és Magyarország a magyaroké! tüntetésekre járnak. Megismerjük az alternatívakat, akik házaknál tartanak gondolkodóköröket. Feltűnnek hidegvérű, emberéleteket sem tisztelő, gyenge idegzetű börtöntöltelékek. És felvonulnak a nők típusai: az egyéjszakás kalandokra is kaphatók; a komoly szándékúak, de valamiért csak a kitartottságig jutók; az elhagyottak és az önmegvalósítók, a számító férjfogók és azok, akik spirituális tanfolyamokon, például jógafestészetben a személyiségüket keresik.

Valóban nincs kegyelem: nemre, pártállásra, vallásra való tekintet nélkül zsidó és keresztény, cigány, paraszt és polgár egyaránt megkapja a beosztását Háytól. A cégvezető apjáról megtudjuk, hogy üldözött zsidó volt, s ezt megtorlandó, az egyik legkegyetlenebb ávós verőlegény lett. Róla szólva pedig eljut egy hajdani közszereplőig, akit éppen csak nem nevez néven, de egészen egyértelműen utal a személyére – így konkrétumoktól sem mentes ez az alapjában névtelen, tipizált történet.

Kíméletlen, kegyetlen, nyers – ennyi negatívum ellenére hogyan lehet mégis rendkívül élvezetes olvasmány ez a könyv? A kulcs Háy János bölcsessége és írói stílusa. Egy bölcs, szemlélődő, mindent megfigyelő ember letisztult véleménye rajzolódik itt ki; olyan emberé, aki megőrizte függetlenségét, megóvta magát a törzsbe, kasztba tartozástól. A stílus pedig, írjon bármiről is, teli van olykor szeretetteljes, olykor szarkasztikus humorral: „a gazdaboltos rögvest megvált a morális tartásától, amire mindig olyan büszke volt…”; „róluk aztán nehéz lenne összedobni egy görög tragédiát” – ilyen és hasonló, jellegzetes fordulatok szórakoztatnak minket.

A szeretetteljes szót nem véletlenül írtam le: az író maga is hangsúlyozza, hogy az egyes szám második személyű narráció felfogható prófétai hangnak is – ezt támasztják alá a bibliai áthallások –; erről pedig tudjuk, hogy ostorozó, de szeretetből, erkölcsi aggályokból fakad. (Felfogható egy felsőbbrendű tudat hangjának is – ezt sem zárja ki az író –, engem a József Attila-i önmegszólító versekre emlékeztetett.) A történet végén, amikor a cégvezető teljes kifosztottságában, szánni valóan áll előttünk, már valóban tudjuk szeretni is, és bizony megrendülünk.

Háy János

Háy János: A cégvezető
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2020
376 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2399 Ft,
e-könyv változat 2999 Ft
ISBN 978 963 504 2371(papír)
ISBN 978 963 504 3569 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A cégvezető azt hitte, isten lábát fogja meg, amikor lapátra tette a régi feleségét, és beválasztott egy új nőt. Ő az, aki mindig helyes döntést hozott, ő az, aki mindig jókor volt jó helyen. Elindult a gyarapodás útján. Ingatlanbefektetések, gazdasági tanácsadás, irodaépületek. Mindig tudta, mit kell lépni, hogyan kell a céget a növekedés útján tartani.
Róla szólt az elmúlt harminc év, ott volt mindenütt, ahol lenni kellett, észrevette a kiskapukat és a nagykapukat, ha kellett, a tű fokán is átbújt. Korunk hősének látta magát egy olyan korban, aminek nem volt hőse.
Azt kérded, mi közöd hozzá? Te is cégvezető vagy, akár van bejegyzett céged, akár nincs, mert azt az embert, aki vagy, te vezeted. A cégvezető a te életed könyve. Rólad szól és a barátaidról, meg a rokonaidról, az osztálytársaidról, a gyerekeidről és a szüleidről. A cégvezető a helyes és helytelen döntéseid könyve, a céljaid és céltalanságaid, a cselekvésed és a tehetetlenséged könyve.