Harcos Bálint: A halandzsarablók (részlet)

Ha a képre kattintasz, nagyobb méretben látod!

– Ez nem füst, hanem por! És tudom is egy igazi koszorkány csinálja, úgy hívják, hogy Hihipiszkos. A város szélén tanyázik, a Tiszta Kosz Fogadóban. De vigyázz vele, nem lehet túljárni az eszén!
– És hogyan találom meg? – bámult Lobélia.
– Hááát – mélázott az Őrmester –, ez a koszorkány mindig kacag. Próbáld meghallani a kacaját, és menj arrafelé! – azzal, bumm, bevágta az ajtót.
A kisasszony fülelni kezdett, és a távolból meg is hallotta: „Hihiií! Hihihihiii!”. Elindult az irányába. Egyre sűrűbb és fojtogatóbb piszokfelhő vette körül, de a kacagás erősödött, és végül eljutott Hihipiszkoshoz a Tiszta Kosz Fogadóba.
Lobélia megpillantotta a koszorkányt. A haja kéményfüst volt, a lába kakukkcsőr, a feje meg denevérkaki. Egy nagy üstbe hajigált bele épp mindenfélét: dögcsontot, szemetet, egérfarokhulladékot, és közben velőtrázóan kacagott. Az üstből gyapjas, fekete füst tódult fölfelé, és sötétbe borította az eget.
A kisasszony rákiáltott:
– Hé, te! Mért csinálod ezt?!
Hihipiszkos rábámult, majd fölkacagott:
– Hogy mihiért? Mert ma van boszorkányszombat, és azt akarom, hogy soha többé ne süssön a nap! És hogy minden jó piszkos legyen! Hihihihiií! – és zúdította tovább az üstbe a szemetet.
Lobélia megfenyegette az ujjával:
– Hagyd ezt abba, hallod? Különben megjárod!
– Mihihihiií!– visított fel a koszorkány. – Tőled kéne félnem? Hát mit tudsz te tenni ellenem?!
– Én? Ezt – s a kisasszony kiengedte a hangját: AAA-AAAAA!
A koszfelleg megremegett, majd nem bírta tartani magát: egy ponton vékonyodni kezdett, végül egy rés szakadt rajta, amin keresztül betódult a napfény. A kisasszony összeszedte minden erejét: AAA-AAAAA! – már-már úgy tűnt, hogy szét is tudja oszlatni az egész felleget, már… már… de aztán kifogyott a levegője, a felhő pedig visszanyerte az erejét, és a rés bezárult.
Hihipiszkos felkacagott:
– Ugye mondtam, hogy engem nem győzhet le senki?!
De a kisasszony csak erre várt. Az utolsó beszökő napsugár elé odatette a kezeit, az ujjaival formázni kezdett, és a semmiből, hopp, megjelent Lükká! A koszorkány megzavarodott – a kis árnyékkutya, hárr, nekiugrott, és belökte őt az üstbe. A koszorkány feljajdult, és pfff, fehér gőz csapott fel az üstből, a fekete füst pedig megszűnt. Hihipiszkos csupa trutymósan esett a varázskoszba, ezért megtisztult: patyolat ruhában mászott ki az edényből, és nem emlékezett semmire. Jó boszorkány lett belőle. A koszfelhő eloszlott, az ég kitisztult, és Lobélia kisasszony és Lükká boldogan hazatértek.