Ferdinand von Schirach: Büntetés (részlet)

Posted on 2020. július 4. szombat Szerző:

0


Az ülnök

Katharina a fekete-erdei Hochschwarzwald-vidéken nőtt fel. Ezerszáz méter magasan tizenegy parasztgazdaság, egy kápolna és egy élelmiszerbolt, amely csak hétfőnként tart nyitva. Az övék volt az utolsó épület, háromemeletes, meredek tetős tanyaház, édesanyja szülőháza. Közvetlenül a gazdaság végén már erdő húzódott, mögötte sziklák emelkedtek, azokon túl megint csak az erdő.
A faluban Katharina volt az egyetlen gyerek. Apja egy papírgyár cégvezetője volt, anyja tanárnő. Mindketten odalent dolgoztak a városban. Katharina tanítás után sokszor bement apja munkahelyére. Amikor úgy tizenegy éves volt, az irodában ülve hallgatta, amint apja telefonon árakról, kedvezményekről és szállítási határidőkről tárgyal.

Később az apja mindent addig magyarázott neki, amíg megértette. A szünidőkben magával vitte Katharinát az üzleti útjaira, a lány csomagolta be a bőröndjét, akasztotta be a szekrénybe az öltönyeit, majd a szállodában várt rá, amíg az apja megjött a megbeszéléseiről. Tizenhárom éves korára fél fejjel magasabb lett apjánál, nagyon vékony volt, a bőre világos, a haja csaknem fekete. Az apja Hófehérkének nevezte, és nevetett, amikor azt mondták, hogy nagyon fiatal nőt vett feleségül.

Abban az évben Katharina tizennegyedik születésnapja után két héttel hullott le az első hó. Ettől nagyon világos lett, és hideg is. A ház előtt a földön hevertek az új fazsindelyek, apja még a tél beállta előtt ki akarta javítani a tetőt. Katharinát, mint minden reggel, az anyja vitte kocsival az iskolába. Előttük egy teherautó haladt. Az anya egész reggel nem szólalt meg.

– Apád beleszeretett egy másik nőbe – szólalt meg végül. Körülöttük hó borította a fákat, hó borította a sziklákat. Megelőzték a teherautót, oldalán különböző színű betűkkel a Déligyümölcs felirat állt. – A titkárnőjébe – mondta az anyja. Túl gyorsan hajtott.
Katharina ismerte a titkárnőt, mindig nagyon kedves volt. Az apja neki erről semmit sem mondott, most csak erre tudott gondolni. Körmeit az iskolatáskájába vájta, amíg már fájt.
Apja a városba költözött. Katharina soha többé nem látta.

Fél évvel később a ház ablakait bedeszkázták, leengedték a vizet, és kikapcsolták a villanyt. Az anya és Katharina Bonnba költözött, ahol rokonaik éltek.

Katharinának egy évébe telt, míg leszokott a tájszólásról. Az iskolaújságba politikai cikkeket írt. Tizenhat éves volt, amikor egy helyi napilap megjelentette az első írását. Mindenben nagyon elővigyázatosan járt el.

Mivel iskolaelsőként érettségizett, neki kellett tartania a búcsúbeszédet az iskola aulájában. Ez nehezére esett. Később, a banketten túl sokat ivott. Táncolt az egyik osztálytársával. Megcsókolta, és a farmerján át érezte a fiú erekcióját. A srác szemüvegének szaruutánzatú kerete volt, és izzadt a tenyere. Katharina néhanapján gondolt ugyan férfiakra, de magabiztos, felnőtt férfiakra, akik utánafordultak, és csinosnak mondták. Számára azonban ismeretlenek maradtak, nagyon távoliak voltak mindattól, amit ismert.

A fiú felajánlotta, hogy hazaviszi. Katharina a házuk előtt a kocsiban kielégítette, közben a búcsúbeszéde hibái jártak a fejében. Aztán felment.

A fürdőszobában a körömvágó ollóval megint belevágott a csuklójába. Erősebben vérzett, mint máskor. Kötszert keresett, a mosdókagylóba üvegcsék és tubusok potyogtak. Hibás termék vagyok – gondolta.

Érettségi után iskolai barátnőjével egy kétszobás lakásba költözött, és politikatudományt kezdett tanulni az egyetemen. A második félév után diákasszisztensi állást kapott, hétvégenként áruházi katalógusok fehérneműmodelljeként dolgozott.

A negyedik félévben a tartományi gyűlés egyik képviselője mellett töltötte a gyakorlatot. A férfi az Eifel-hegység vidékéről származott, a szüleinek divatáruüzlete volt ott. Ez volt az első képviselői ciklusa. Úgy festett, mint Katharina eddigi barátainak idősebb kiadása, kizárólag önmagával volt elfoglalva, inkább fiú volt, mintsem férfi, alacsony és zömök, az arca kerek és barátságos. Katharina nem hitte, hogy nagy karriert fut majd be politikusként, de neki ezt nem mondta meg. A választókerületében tett körútjuk során a képviselő bemutatta Katharinát a barátainak. Büszke rám, gondolta a lány. Vacsoránál épp a férfi másnapi felszólalását beszélték meg, amikor az egyszer csak áthajolt az asztal fölött, és megcsókolta. Utána felmentek hozzá a szállodai szobájába. Annyira fel volt izgulva, hogy azonnal elélvezett. Kínosan érezte magát, Katharina igyekezett megnyugtatni.

A lakását megtartotta ugyan, de majdnem minden éjszakát a férfinál töltött. Néha utazgattak, de mindig csak rövid időre, a képviselőnek sok dolga volt. A beszédeit Katharina nagyon óvatosan javítgatta, nehogy megbántsa. Amikor szeretkeztek, a férfi elvesztette uralmát a teste felett. Katharinát ez meghatotta.

Az államvizsgáját nem ünnepelte meg, a családjának és az ismerőseinek azt mondta, túl fáradt hozzá. Barátja későn jött meg egy rendezvényről, ő már ágyban volt. A férfi azt a nyakkendőt viselte, amelyet tőle kapott ajándékba. Hozott magával egy üveg pezsgőt, kinyitotta, és megkérdezte, Katharina hozzámegy-e feleségül. Az ágy mellett állt. Nem kell most azonnal válaszolnia, mondta pohárral a kezében.
Aznap éjjel Katharina kiment a fürdőszobába, a zuhanyfülkében leült a földre, és addig engedte magára a forró vizet, amíg már majdnem megégett a bőre. Ez mindig így lesz, gondolta. Ismerte ezt már iskolás korából, akkoriban mikrohullámú háttérsugárzásnak nevezte, amely mindenütt jelen van az univerzumban. Hangtalanul sírt, aztán jobban lett, és elszégyellte magát.

– Jövő héten el kellene mennünk a szüleimhez – mondta reggelinél a férfi.
– Én nem megyek veled – mondta Katharina.

Aztán a férfi szabadságáról és a saját szabadságáról beszélt, és arról, hogy mi mindent akarnak még együtt megtenni. Nagyon hosszan beszélt erről és más dolgokról, amelyek nem függtek össze egymással, és amelyeknek semmi közük nem volt kettőjükhöz. A nyitott ablakokon át beáradt a kánikulai hőség, Katharina már nem tudta, mi igaz, és mi nem, aztán egyszer csak már nem volt mit mondania. Felkelt, és leszedte az asztalt, amelyet a férfi megterített. Sebzett volt, üres és nagyon fáradt.
Visszafeküdt az ágyba. Amikor meghallotta, hogy a férfi sír a másik szobában, felkelt, és átment hozzá. Még egyszer lefeküdtek egymással, mintha ez még jelentett volna valamit, de már semmit sem jelentett, és nem volt benne ígéret.
Délután Katharina két műanyag szatyorba csomagolta a holmiját. A férfi lakáskulcsát az asztalra tette.

– Nem az az ember vagyok, aki lenni akarok – mondta. A férfi nem nézett rá.

Katharina elhaladt az egyetem mellett, átvágott a Hofgarten park kiégett füvén, és a fasoron át felment a kastélyig. Leült egy padra, felhúzta a lábát, a cipője csupa por volt. A kastély tetején patinabevonattal csillogott a gömb. A szél keletire fordult, felerősödött, és eleredt az eső.

Katharina lakásában állott volt a levegő. Levetkőzött, lefeküdt az ágyra, és azonnal elaludt. Miután felébredt, az esőt hallgatta, a szelet és a harangokat a közeli templomból. Aztán visszaaludt, és amikor újra felébredt, mély csönd vette körül.
Egy politikai alapítványnál kezdett dolgozni. A konferenciák alatt ő gondoskodott a vendégekről: politikusokról, vállalkozókról és lobbistákról.

A szállodákban folyékony szappan illata terjengett, reggelinél a férfiak hátradobták a nyakkendőjüket, hogy ne piszkítsák be. Katharinának csak emlékfoszlányai maradtak erről az időszakról.

Lassanként jobb lett a helyzet. Az alapítvány elnöke felismerte a tehetségét: az emberek kedvelik, és mivel nagyon visszafogott, többet mondanak el neki, mint akartak volna. Az elnök megtette személyi titkárának, Katharina mindenhová elkísérte, tanácsokkal látta el, sajtóközleményeket írt, taktikákat javasolt. Az elnök nagyon meg volt elégedve vele, ő azonban értéktelennek tartotta magát, szinte már szélhámosnak, úgy vélte, a munkája jelentéktelen. Az utazásokon időnként lefeküdtek egymással, úgy tűnt, ez együtt jár az állással.

Három ilyen év után Katharinának már minden porcikája fájt. Egyre csak fogyott. A szabadidejében túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy bárkivel is találkozzon, minden randevú, minden telefonhívás, minden e-mail kimerítette. Telefonja éjszaka is mindig ott volt az ágya mellett.
Két konferencia között ki kellett húzatnia az egyik bölcsességfogát. Ideg-összeroppanást kapott. Mivel nem tudta abbahagyni a sírást, a fogorvos nyugtató injekciót adott neki. A hatása túl erősnek bizonyult, Katharina elvesztette az eszméletét, és csak a kórházi ágyon tért magához.

Felült, a hátán nyitott kórházi hálóing volt rajta. Az ablakon sárga függöny függött. Később bement hozzá egy pszichológus, nyugodt és nyájas volt. Sokáig beszélgetett vele. Azt mondta, a környezetében élők túlságosan erős befolyást gyakorolnak rá, törődjön többet magával, értse meg, hogy neki is megvan a saját élete. Ha így folytatja, annak rossz vége lesz. Egy héttel később Katharina felmondott az alapítványnál.

Négy hónappal az idegösszeomlása után felhívta az elnök. Érdeklődött, jobban van-e már. Egy berlini cég sajtószóvivőt keres, mondta, és ő Katharinát ajánlotta. Szoftvercégről van szó, csupa fiatallal. Katharinát talán érdekli a munka, ő mindenesetre sok szerencsét kíván neki.

Katharina tudta, hogy újra dolgoznia kell, a napok rég elveszítették a ritmusukat. Jelentkezett a cégnél, egy héttel később pedig Berlinbe repült. Gyakran járt már ott, de csak a kormányzati negyedet, a konferenciatermeket és a légkondicionált bárokat ismerte.
A cég ügyvezetője fiatalabb volt nála, nagyon fehér fogsora és világoskék szeme volt. Megmutatta Katharinának, hogyan működik az alkalmazás, amelyet a cégük fejlesztett. Végigvezette az irodákon, a munkatársak is nagyon fiatalok voltak, többségük a számítógépe képernyőjére meredt.

Ferdinand von Schirach

Este a panzióban Katharina a nyitott ablakhoz tolta a karosszéket, kibújt a cipőjéből, és feltette a lábát az ablakpárkányra. A ház előtt a fák a közlekedési lámpák fényében váltakozva piros és zöld színbe borultak. Az egyik szemközti lakásban kigyulladt a villany, Katharina könyvespolcokat és képeket látott, az ablakpárkányon a függönyök között egy kékesfehér váza állt. A szobájában érezte az ablak előtt álló hársak és gesztenyefák illatát, és az odalent, a bejárat előtt várakozó taxik benzingőzét.

Fordította: Várnai Péter

Ferdinand von Schirach: Büntetés
Fordította: Várnai Péter
Partvonal Kiadó, Budapest, 2020