Vissza a középkorba | T. H. White: Üdv néked, Arthur, nagy király

K A R A N T É N K Ö N Y V T Á R

 Pokorny Zsófia |

Régebben olvasott és/vagy félbehagyott művek kerülnek elő mostanában a polcokról. Egy régi kedvenc, az Üdv néked, Arthur, nagy király mostani fellapozásakor meglepően kortárs műként hatott. Terence Hanbury White a legendás Arthur király életútját meséli el gyerekkorától a Kerek Asztal megalapításán át egészen holtáig. Mivel Arthur életének kortárs krónikása nem volt, még a lexikonok is hivatkoznak arra, hogy mennyi hasonló korabeli katonát, hőst gyúrtak egybe legendájába (és nem alap nélkül szúrja bele az életrajzba a Wikipédia: amennyiben létező személy volt…)

A legendának számtalan a prózai, verses és filmes feldolgozása, T. H. White műve maga is további feldolgozásokat ihletett, hősi és ironikus alkotás egyaránt akad köztük. Bár szokás arra hivatkozni, hogy a regény több mint nyolcvan éves, azonban a négy könyv – melyet a hatvanas évektől kezdve mindenhol egy vaskos kötetben adnak ki – egyenként, 1938 és ʼ58 között jelent meg.

White könyve a sokszor elmondott történeteket – Merlinről, Lancelotról, a Kerek Asztal lovagjairól, a szépséges Ginevra királynéról – hosszú leírásokkal és sűrű szövésű elbeszéléssel hozza közel az olvasóhoz. A legendás és tiszteletreméltó Arthur királyt kifejezetten szatirikus optikán keresztül mutatja meg. Az angolszász kultúrtörténet rendíthetetlen, méltóságteljes királya itt egy naiv, a hatalommal kacérkodó, emberközeli Arthur. A királyt körülvevő figurák is meglehetősen szórakoztatóak. White nem megy el az olcsó poénok felé, könyvében megrajzolt jellemek komikusak. Merlin például, aki a kisgyermek Arthurt nevelője, rendkívül összetett egyéniség. Teljesen szétszórt alak, aki mulatságos, ám hasznos és találó életigazságokkal látja el a leendő uralkodót.

A fanyar angol humor eszközével megrajzolt történetekben természetesen helyet kapnak az anakronisztikus kiszólások és a nyelvi játékosság is. (Kiváló fordítói voltak: a próza Szíjgyártó László munkája, a versek Tandori Dezsőé.) White – ahogy előtte már fél évszázaddal Mark Twain (Egy jenki Artúr király udvarában) – komikusnak látja és láttatja a középkor lovagi erényeit és a hatalomhoz kegyének keresését (olykor az odadörgölőzést). Mégis a történetek mögött nemcsak kinevethető elemek bújnak meg, hanem keserűen igaz mondatok is. Érdekes jelenkori párhuzamokra is figyelmeztetnek Merlin leckéi, amikor Arthurt különböző állatokká változtatja, s az ifjúban megfogalmazódik, hogy a hatalmaskodók, a despoták valójában rendkívül gyávák – erőszakos rendelkezéseik csupán leplezni igyekeznek saját félelmeiket. Arthur felfigyel arra is, hogy akkor legveszélyesebbek a katonák, ha egy beszámíthatatlan parancsnok irányítja őket.

A felnőttkor történeteiben is megfér egymás mellett a lovagi erényeket földre rántó stílus, és annak kérdése, hogy miként ütköznek az egyén döntései a társadalmi felelősséggel. A legtöbb esemény, fordulat ugyanis a morál kérdéskörét feszegeti – persze a komolyságot az író gyakran sutba dobja, és nevetséges jellemekkel, szókimondó megfogalmazással szabadul meg a tekintélytisztelettől.

• Olvass bele!

A regény végén White meglehetősen borús jövőképet sugall. A már megvénült Arthur, az egykor legendás király számot vet életével, s ez egy kiábrándult, meggyengült ember lehangoló vallomása.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a gyerekkort leíró indítást White harmincéves kora körül kezdte írni, az utolsó részt pedig egy idősödő, háborúviselt brit polgár fejezi be. A regény íve tehát a nem csak Arthur életéről beszél, amikor a végső, borús hangulatot készíti elő. A korábbi részek lovagregényének humorral átszőtt meséjéből kikopnak a parodisztikus elemek, helyüket az esendő, ám nagyon valóságos karakterek vívódásai veszik át.

Az Üdv, néked, Arthur, nagy király — amelyet jogosan kiáltottak ki a Gyalog-galopp egyik elődjének — több mint egyszerű átirata az Arthur-legendáriumnak. A mai olvasó felfedezi benne a fantasy elemeit, a historizáló díszletek között a nem-hős főhőst, mulat a paródián és a szatírán. Persze ehhez hozzájárul, hogy a filmes feldolgozás (Az első lovag, 1995) hatására Arthurként Sean Connery jelenik meg előttünk, ifjú felesége Julia Ormond megszemélyesítésében, akibe Lancelot (Richard Gere) természetesen beleszeret.

White könyvének népszerűségéhez (és többszöri újrakiadásához) hozzájárult ez is, a Gyalog-galopp is. Ám mai szemmel újraolvasva rájövünk, az Arthur által levont tanulságok hatalomról, erkölcsről és emberi kapcsolatokról ugyanúgy szólhatnak hozzánk, mint az egykori White-rajongókhoz.

Fordította: Szíjgyártó László,
a verseket fordította: Tandori Dezső

T. H. White: Üdv néked, Arthur, nagy király
Partvonal Kiadó, Budapest, 2018
576 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft,
kedvezményes webshop ár 2792 Ft,
ISBN 978 615 578 3135

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege­

Az Üdv néked, Arthur, nagy király mulatságos kalandokban gazdag történelmi kalandregény, telis-tele életteli szereplőkkel. Történelmi regény? Humoros olvasmány? Humanista tanítás a mának? Igen, mindezek egyben. A fanyar angol humorral írt paródia egyben bölcs tanmese az emberről és a hatalomról: a királyról, aki életét teszi fel arra, hogy az Erő Törvényének helyére az Igazság Törvényét helyezze, hogy aztán ez az abszolút Igazság legyen a végzete. Az Excalibur és a Gyalog-galopp hangultát idéző legújabbkori krónika hol historikusan, hol a lovagkor ékes nyelvén, hol a nagyvárosi szleng modorában szól az olvasókhoz.