Brüsszel noir | Szerencsés Dániel: A 13. emelet

Posted on 2019. október 12. szombat Szerző:

0


Paddington |

Ennek a regényének helyszíneit, sőt szereplőit is van szerencsém (vagy szerencsétlenségem) ismerni. A szereplőket nyilván nem úgy hívják a valóságban, ahogy a könyvben, sőt lehet, hogy az Európai Bizottság valamelyik másik szegletében dolgoznak, de tipikus figurák.

Kicsit félve vettem kézbe Szerencsés Dániel kötetét, mert az elmúlt időszak egyik legmaradandóbb olvasmányélményét, a Fővárost óhatatlanul is összemértem vele. Hasonló és mégis más A 13. emelet. Mindkettőben van Brüsszel, halál, érdek-összeütközések, és szeretném hinni, az európai ügy iránti aggódás és szeretet.

A szerző egyértelműen otthonosan mozog nemcsak az EU adminisztratív fővárosában, de a brüsszeli eurokrácia útvesztőben. És az is egyértelmű, hogy az ottani folyamatokkal, az ott dolgozókkal kapcsolatosan semmilyen illúziója nincs. Nem tudom, milyen lehet ezt a könyvet – mondjuk így: – szűz szemmel olvasni, mit mond az alaptörténeten túl annak az olvasónak, aki nem ismeri ezt a világot. Minden valószínűség szerint az átlagolvasó számára ez nem más, mint egy meglehetősen egzotikus helyen (az Európai Bizottság központi épületében, a Berlaymontban) játszódó, jól megírt, olvasmányos krimi, némi skandináv beütéssel, de hamisítatlan noir elemekkel tűzdelve.

A főhős egy Afganisztánt megjárt, ennek folytán igencsak harcedzett magyar rendőr, Tóth Tamás, aki utolsó napjait tölti az Európai Bizottság munkatársaként. Fogalma sincs, mit fog kezdeni ezután, de innen el akar húzni. Amikor megérkeztem Brüsszelbe, és pontosan olyan reménytelen szürkeség és eső fogadott, min ami A 13. emelet hátterét adja, csak azt vártam, mikor robog el mellettem Tóth a motorján. De rájöttem, hogy ő már elköltözött.

Ellentétben a fülszöveggel Tóthban nyoma sincs az európai intézményekkel kapcsolatos illúzióknak. Eleget lehúzott a hivatali kötelékben ahhoz, hogy pontosan lássa, az EU szép eszméit a bizottsági valóságban gyakran beárnyékolja az aktatologatás és aktaparkoltatás, a hárítás, a törtetés, az egyéni érdekek érvényesítése. Valamelyik vagy több ezek közül. A 13. emelet panoptikumában felvonulnak mindegyik fajta mintapéldányai, sőt azt is megtudjuk, sokszor nem a tudás és az eredményesség, hanem a középszerűség az, ami szükséges az előrelépéshez az apparátusban.

Akárki rejtőzik is az írói álnév mögött, főhőséhez hasonlóan nyilvánvalóan túl van már a rózsaszín szemüveg viselésének korszakán. Pontosan látja (sajnos), hogy az Európai Unióval, sőt a jogvédő szervezetekkel kapcsolatos ellenérzéseket éppen ezek, az én mindennapjaimban is előforduló figurák, jelenségek keltik. Mert a szerző nemcsak az eurokratákról mondja el a véleményét, hanem a brüsszeli buborék más lakóiról, bizonyos civilekről is. Civilként ők azok, akik sokszor még a bürokratáknál is jobban megkeserítik az életünket.

Adva van tehát egy nyitott szemmel járó és kiábrándult rendőr, aki már javában csomagol. Hétfő van, ő pedig pénteken jön utoljára dolgozni a Bizottságba. Az utolsó napokban már semmit nem fog történni, gondolja, de nem hallgat a jó tanácsra, hogy ezt az időszakot vegye ki szabadságnak. Be is üt a mennykő, egy magyar hivatalnok látszólagos öngyilkosságához szólítja a főnöke. A cél az ügyet minél előbb lezárni, és – a belga hatóságokkal minél kevesebbet megosztva – házon belül tartani.

Ez természetesen nem sikerül. Viszont Tóthnak pedig sikerül a szinte lehetetlen (kis spoiler következik): sikerül a szerződése lejárta hetében kirúgatnia magát. Kiégett és nikotinhiánytól szenvedő hősünk nyakig belekeveredik az ügybe. A történet kiviszi Tóth Tamást a Berlaymont látszólagos biztonságából. (Ez utóbbiról megtudjuk, hogy látszólagos, hiszen rengeteg ember dolgozik az épületben, akiknek a hátterét nem ismerik. Ha a bizottságban nem is hallottam konkrét esetről, az Európai Parlamentben nemrégiben komoly problémát okozott ez egy takarító kapcsán.) De odakint sem csak a reménytelenül zuhogó eső adja a bizonytalan hátteret. Tóth az útja során tapasztalatokat szerezhet egy különös prostituált életéről, de egy vérbeli melegbár mindennapjairól vagy inkább mindenestéiről is.

A kötet minden szempontból megfelel a noir műfaji sajátosságainak. A főszereplő biztosan tör a megoldás felé, bármennyire is próbálják akadályozni benne. Formálisan nem tartozik bűnüldöző szervekhez, a rendőrséghez fűződő viszonya pedig igencsak felemás, bár végül… Na, ennél többet nem árulok el.

Két kritikai megjegyzést hagytam a végére: a brüsszeli temetőbe nem az 53-as, hanem a 63-as busz megy, és a sztori vége kicsit átgondolatlan, nem illik teljesen bele az amúgy feszes szerkesztésű történetbe. És az olvasóban marad egy kérdés: vajon visszaviszi-e majd a szerző Tóth Tamást Brüsszelbe egy következő történetben, vagy Margaret Trumanhoz (Truman egykori amerikai elnök feleségéhez) hasonlóan kimozdul legjobban ismert közegéből, és más, hasonlóan érdekes helyszínre küldi hősét? Mondjuk Strasbourgba, az Európa Tanácsba – vagy éppen az ENSZ-be.

A szerző nem vetette le inkognitóját. A képen tehát nem ő látható, hanem Szerencsés Dániel szerepében Rudolf Péter

Szerencsés Dániel: A 13. emelet
21. század Kiadó, Budapest, 2019
304 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft,
kedvezményes webshop ár a kiadónál 2617 Ft,
ISBN 978 615 595 5457

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Egy magas beosztású tisztviselő lezuhan az Európai Bizottság székházának legfelső emeletéről. A nyomozással Tóth Tamást, a magyar ex-hírszerzőt bízzák meg, aki utolsó napjait tölti a Biztonsági Szolgálatnál. A gyanúja Oana Morarura, az áldozat asszisztensére terelődik. A vizsgálatot mindenki formalitásnak tekinti, Tóth a szabályokat megszegve mégis tovább nyomoz. A megérzéseit követve sikerül rekonstruálnia az ügy valódi hátterét. Amikor végül döntésre kényszerül, a lelkiismeretét követi.
Szerencsés Dániel 1983-ban született Szerencsen. Gyermekkorától krimiíró akart lenni. Testvére nincs. Ez az első regénye