Magnificat két verzióban | A Honvéd Férfikar karácsonya / MTA

Posted on 2018. december 31. hétfő Szerző:

0


Denk Viktória (szoprán)

Bedő J. István |

Kell némi idő, hogy a néző/hallgatóban leülepedjen a Magnificat leginkább crossovernek nevezhető előadása. Igaz a zenei koktél (ami ugye a crossover lényege) két komponense elég sajátos és csak részben keveredő módon került feltálalásra, de azért…

J. S. Bach 12 tételes hatalmas istendicséretét két verzióban ismeri a zenetörténet. Vegyes kórus, fúvósokkal megtámogatott vonós kamarazenekar kell hozzá, és szólóit két szoprán, egy alt (vagy kontraalt), egy tenor és egy basszus énekli. A himnikus latin szöveget Bach négy, német nyelvű bibliarészlettel (kórus, illetve egy szóló) előadásával erősítette meg az ún. karácsonyi verzióban, de lényegesen gyakoribb a rövidebb változat pódiumra állítása.

A Strausz Kálmán vezényelte, indító vegyes kórus lehengerli a hallgatót, ahogy a címadó Magnificat (Lelkem magasztalja az Urat) szólamról lép át szólamra, és megalapozza a Mária-himnusz hangulatát.

Sipos Marianna (szoprán)

A két szoprán, Denk Viktória és Sipos Marianna tömérdek hímzéssel díszített, csillogó szólója után ismét a vegyes kórus szólaltatta meg az Omnes generationes (Minden nemzedékek) tételt. Az egymásra rímelő két szó igazából igazán csak az erre fogékonyak által vagy a kotta alapján érzékelhető szó- és zenei játék, ugyanis e kettő egymás fölött hangzik fel. (Hadd tegyem hozzá, amit a háttéranyagokból kimazsoláztam: azért lép be 41 alkalommal a kórus, mert a Biblia szerint Ábrahám és Jézus között 41 nemzedéknyi a távolság.)

A basszus ária (Quia fecit – Megmutatta erejét) lehetőséget adott Manuel B. Caminónak, hogy addig ismeretlen mélységekbe vigye a hallgatót.

Takács Zsuzsanna (alt) és Adamik András (tenor) ezt követő duettjét (Et misericordia – És irgalmas azokkal…) finom vonósok és fuvola (Erkel Ferenc Kamarazenekar) kísérte. A tenor és az alt egy-egy újabb szólóját követően a három női hang adta a Suscepit Israel (Eljött megsegíteni Izraelt) tercettet, mely két egymásra fonódó oboaszólam kísér, s a háttérben felbukkan valami gregorián dallamfoszlány is.

Mindez már a zeneileg egyre izgalmasabb finálé felé vezet. A Sicut locutus (Ahogy kimondatott…) tétel az este egyik nagy meglepetése, mert az eredetileg kórusra írt tételt az öt szólista adta elő – közöttük Manuel B. Camino ismét tündökölt mélységeivel. A szöveg itt is a nemzedékekről beszél, és a fúga felépítés (vagyis az egymásnak adogatott motivumok) egyben érzékeltetik az örökség átadását is.

Sicut locutus (Sipos, Denk, Takács Zsuzsanna, Adamik András, Manuel B. Camino)

Végezetül hatalmas apparátussal mennydörög a Gloria (Dicsőség az Atyának, a Fiúnak…), s miközben mindez hangzik, mégis kiegyensúlyozott marad: érvényesül a zenekar, a szólisták, a férfi és női kórus szólama, egészen a lezáró Amenig.

* * *

Berkesi Alex (basszusgitár)

A második részben Ferch Zoltán készíttette fel a közönséget a folytatásra. Ehhez bemutatta dzsessz-átdolgozást szerző Nagy László Adrián pályáját, munkáit, s mindezek mellett hangsúlyosan említette, hogy NLA all-round – bár itt talán pontosabb lenne azt írni: mindenre KÉPES – muzsikus, komponista.

Bach Magnificatja elsősorban inspiráló nyersanyag volt a több éve, több részletben készült (és egyes részeiben már bemutatott) változathoz. Teljes egészében azonban eddig még nem hangzott el, vagyis a decemberi előadás: ősbemutató.

NLA az első részben csembalóként (continuo) szólaltatta meg hangszerét, a másodikban a marimbával kiegészült kisegyüttest (fúvósok, dob, basszusgitár) zongorán vezette. Ennyit a tárgyilagosságról. Ugyanis a zenekari hangzást a kamarazenekar már említett vonósai egészítették ki, meg – természetesen – a férfikar, de levetve a zsinórdíszes zakót, s felöltve a színes ingeket, kinek milyen volt.

A bal szélen Nagy László Adrián, vezényel Riederauer Richárd (ő is színes ingben)

Habár a műsorlap előre jelezte, hogy a nem hagyományos verzióban sokféle stílus találkozik, azért akadt itt is meglepetésből épp elég. Az indító Magnificat leginkább esztrádzenekari hangszerelésű volt, bolyongó kórusszólammal, az első szoprán ária barokkos ékítményeiből mintha kevesebb maradt volna (ami jót tett neki), és az egész valami nagyon finom szvinges alap fölött hangzott el. Hasonló nagyműtétet végzett NLA a második szoprán árián, de itt a hátteret vonós pizzicato adta (Bachnak aligha jutott volna eszébe, naná), és a háttérben szól a szaxofon lágyan, a zongora meg keményen és végül a dob is improvizál. (Teljes a koktélbár-hangzás…)

A korábban hallott Omnes generationesből foszlányok hangzanak csak fel a kórustól (lehet, hogy az eredeti verzióban is így volt) – és az egész a Carmina Burana (Orff) hangzását idézi föl, ami valljuk be, jó stíl-ihlető.

Riederauer, NLA, a marimbánál Nagy Sebestyén

A Quia fecit tétel puha, spanyolgitár hangzású hátteret kapott, az egész bossanovás ritmusú, főszerepet kap a marimba, a zongorát rezek fogják körül, és ismét MB Camino adja hozzá basszusát. A tenor-alt duett kellemesen aszimmetrikus, 5/4-es ritmusú, hozzá NLA bár-zingi-zongi (de nagyon is átgondolt) stílust vezet elő, a szóló gregorián jellegű, mögötte szvinges alap. Na, ezt tessék szétszedni!

A férfikórus Fecit potentiamot harsog, kemény, izgalmas szving kerül alá, rezek is, vonósok is – mintha cirkuszi zenekar szólna! Az ezt követő tenorária nemigen tud beleilleszkedni a nagyon ritmikus egészbe, Adamik szólója a szopránhoz hasonlóan valamelyest leegyszerűsödött.

Sipos Marianna szólózik

Takács alt szólója (Esurientes) bossanova ritmusú lett, természetesen ismét marimbával (Nagy Sebestyén ismét villogott), a második részt vezénylő Riederauer Richárd itt már szinte nem bírt magával, táncra perdült a kórus és a zenekarok előtt (ti. mert NLA alig akarta abbahagyni a sodró imprót).

Az ezt követő női terctett egy némiképp füstös, negyvenes évekbeli bár mesélő zongorájának trombitakíséretét kapja, aztán ez a zongora keménykedni kezd, és csak a bal kéz jelzi, hogy 4/4-ek közelednek. Ekkor dörren meg a Sicut locutus, de most tényleg a férfikórus hangjaival, felemelően.

A záró Gloria lassú bluesként elevenedik meg, a trombita sír (az ún. wau-wau szordínókkal!), mígnem aztán harsogó rockba (pontosabban r’n’b) megy át – egészen a végéig, amikor is az Amen olyan sodró, mint az Apácashow lezárásakor.

Látszik, ahogy a kórus mosolyog?

Nos az MTA állóhelyekig zsúfolt Díszterme látott már néhány sikert, de a tapsvihar valószínűleg tovább lazította a restaurálásra váró freskók porrétegét… A kórus mindenesetre ráadásként megismételte a Gloria rockos zárását. És nem tagadhatom el azt sem, hogy a meglehetősen érett korú közönség, beleértve e sorok íróját is, minden egyes tétel után vadul tapsolt – sőt: rikoltozott. Oldalán több decens (olykor bottal vagy járókerettel közlekedő) úr és hölgy hasonlóan cselekedett, talán éppen őtőle kaptak bátorságra.

Nagy László Adrián

Karácsonyi zenei ajándéknak igen kiváló est volt.

(Azok számára, akik az eseményről lemaradtak, vigasztalásul közlöm: a koncertet sokcsatornásan rögzítették, s a Férfikar valamelyik következő cédéjén alighanem meghallgatható lesz.)

Fotók: Rózsa Zsuzsanna

Johann Sebastian Bach: Magnificat
J. S. Bach 
– Nagy László Adrián: Magnificat másképpen
– a Honvéd Férfikar koncertje (2018. december 21.)

Közreműködött: Sipos Marianna (szoprán), Denk Viktória (szoprán), Takács Zsuzsanna (alt), Adamik András (tenor), Manuel B. Camino (basszus); Erkel Ferenc Kamarazenekar (hangversenymester: Lesták Bedő Eszter);

valamint: Zsemlye Sándor (szaxofon), Tulkán Péter, Ducsai Szabolcs (trombita), Nagy Sebestyén (marimba), Berkesi Alex (basszusgitár), Csízi László (dob), Nagy László Adrián (zongora); a Budapesti Stúdiókórus női kara;

vezényelt: Strausz Kálmán és Riederauer Richárd.

A bérlet következő hangversenye Dél-Amerika muzsikáját mutatja be En unión y libertad – egységben és szabadságban címmel (2019. március 29., péntek, 19 óra, MTA Díszterem)

Posted in: Koncert, NÉZŐ