»A volt párom ugyanúgy sétált ki az ajtón« | Csankó Zoltán a Nóra 2.-ről

L. Horváth Katalin |

Július elején Szentendrén mutatták be Lucas Hnath Nóra 2. című darabját, Kováts Adéllal a címszerepben. „Kopogtatnak. Az ajtó nyílik, mögötte Nóra áll – tizenöt évvel azután, hogy Ibsen nagy botrányt kavart és betiltott klasszikusában becsapta maga mögött. Miért jött? Mi történt vele azóta? Megérte kivívnia függetlenségét? Mit akar azoktól, akiket akkor elhagyott? Mit szólt hozzá a társadalom? És mit szólunk hozzá mi a 21. században?” – olvasható a színlapon. Ezúttal a Nóra elhagyott férjét, Torvaldot alakító Csankó Zoltánt kérdeztük.

Milyennek találta az ötletet, hogy egy mai szerző, Lucas Hnath folytatta az ibseni történetet?
Amikor a nyersfordítást elolvastam, végtelenül izgalmasnak találtam. Én ugyanolyan helyzetbe kerültem a magánéletemben, mint Torvald a darabban: a volt párom tulajdonképpen egy pillanat alatt ugyanúgy sétált ki az ajtón, mint Nóra. Ahogy Nóra és Torvald, mi sem tudtuk megbeszélni egymással, hogy mi volt a baj, mik voltak az igazi problémák. Nekem ettől különösen izgalmassá vált. Lucas Hnath fiatal, modern szerző, nagy bátorságra vall, hogy Ibsen után megírta a Nóra 2.-t: Nóra tizenöt év után visszatér az elhagyott családi fészekbe. Ráadásul nem a mában, hanem a sokkal konzervatívabb ibseni időszakban játszódik a történet. Tizenöt év történelmi léptékkel mérve nem nagy idő, az emberek ugyanúgy álltak ezekhez a problémákhoz, mint előtte, nem következett be forradalmi változás. Akkor az ilyen cselekedetek másfajta elbírálás alá estek, mint ma, a társadalom sokkal jobban megvetette a férjüket és gyereküket elhagyó nőket.
A fiatal Lucas Hnath szerintem még nem lehet igazán tisztában az élettel – mondom ezt ötvenhat évesen –, mégis létrehozott valami szellemeset. Amin lehet „csámcsogni”, vitatkozni, szórakozni. Nincs ízlésem ellen, amit írt, de én biztosan nem azt tenném, amit Torvald. Persze színészként egyrészt azt kell követnem, ahogyan a szerző jellemzi ezt az embert, másrészt azt, amit a rendező szeretne. Nekem egyébként csak két – igaz, nagyon hangsúlyos – jelenetem van Nórával, azaz Kováts Adéllal, az egész darab, ugyanúgy, ahogy Ibsennél, Nórára épül.

Miben tér el a saját véleménye attól a karaktertől, akit játszik?
Biztos, hogy nem így viselkednék.

Hanem?
Mindenesetre, ha hazamennék, és ott találnám azt, akivel együtt éltem hosszú évekig (mert a takarító nénim beengedte), és elkezdene követelőzni, biztosan nem az történne, mint a darabban. Nehogy félreértsék, nem arról lenne szó, hogy furkósbottal kiverem a lakásból, de másként viselkednék, mint Torvald. A párommal nem volt közös gyerekünk, ebből a szempontból nem hasonló a történet, pusztán az elhagyás ténye és módja közös a magánéletemben és a darabban. Nem mondom, hogy a faképnél hagyásnak nem volt előzménye, nyilván volt, ahogy Nóra és Torvald viszonyában is, de nem látszott annyira súlyosnak, hogy egyszer csak kisétáljon az ajtón.

A magánélete és a darab témája közötti párhuzamon kívül mi vonzotta annyira, hogy elvállalja a szerepet?
Az is inspiráló volt, hogy újra együtt dolgozhatok Kováts Adéllal. Nagyon sokat játszottam vele a Radnóti Színházban. Színpadon volt már a testvérem, a szeretőm, a barátom. Az Anconai szerelmesekben például kétszáz előadáson keresztül játszotta a testvéremet, a Zűrzavaros éjszakában a szeretőmet, a Solness építőmesterben is együtt játszottunk. És természetesen kíváncsi voltam arra, hogyan működik a Orlai-féle magánszínházasdi. Azt tapasztaltam, hogy elképesztően profin. Egyetlen zökkenő sem volt. Tibor ott volt a próbákon is, követte az egész folyamatot. Hihetetlen, hogy mennyire odafigyel mindenre, és mekkora becsben tartja a színészeket. Nagyon sokat segített nekem, hogy otthon érezzem magam a produkcióban. Annak is örülök, hogy megismerhettem Bodnár Erikát, akit eddig csak a televízióban láthattam, és nagyon jólesett, hogy azt mondta: ő maga is örült a találkozásnak. A fiatal, rendkívül tehetséges László Lilivel is jó együtt dolgozni, nagyon szépen játszik. (…)

Tanulhatnak valamit az előadásból a férfiak?
Ha eléggé nyitott az ember, akkor mindenből tanulhat. Egy újságcikkből is. Épp a próbák idején jelent meg az egyik tévés személyiség hölgy őszinte nyilatkozata arról, hogy mi volt a probléma, miért vált el a férjétől. Minden mondata olyan, mintha Lucas Hnath írta volna, ugyanazokat a szófordulatokat használja. Mulatságos, egyben tanulságos volt: tényleg ilyen az élet.(…)

Fotók: Kolbe Gábor

A teljes interjú elolvasható itt

Az előadás augusztus 31-étől látható a Belvárosi Színházban.
Az Orlai Produkció és a Szentendrei Teátrum közös produkciója

Rendezte: Galgóczy Judit