Görög Ibolya: Summa summarum (részletek)

Az európaiság mint olyan

A hitelességünkhöz legegyszerűbb, ha betartjuk az európaiság elemeit. Az európai elemeket mindannyian tudjuk, több száz éve épül be a májtól balra, és az is tudja, aki erről még harangozni sem hallott. Mikor a kocsmában a két félrészeg felkönyököl a pultra, és a harmadik meg leköpi a tökmagot, „Figyeld már, milyen bunkó?” – mondják… Vagy mikor mi, lányok, állunk a buszon a szatyrokkal. (Nem is értem, ez egy női metamorfózis, mindig szatyrokkal megyünk haza. Hova lesz? Na, mindegy.) Szóval állok, a fiú ott ül, néz kifelé és elvörösödik – de nem adja át a helyét. De mivel elvörösödik, van remény az Európai Unióra!

Az európaiság mellett (nem mondom azt, hogy vele szemben, mert toleráns vagyok) az egész világon elterjedt az amerikaiság. Mondanék pár példát arra, hogy az európaiak nehezen viselik az Amerikából átvett mintákat. Például volt olyan cég, ahova csak azért hívtak meg, hogy megtanulják, hogy kell egy légtérben együtt dolgozni. Ugyanis az európaiság, hogy van a szobánk, még ha heringek módjára ülünk is benne hárman-négyen, de az a mi szobánk. Egy légtérben most akkor hol vagyok „otthon”? Kinek köszönjek, mikor beérek? Nincs semmi személyes tér, mindent látnak és én is mindenkit látok. Reagáljak-e, ha valaki tüsszent? A legtöbb helyen a saját asztalát mindenki próbálja elszigetelni, álló dossziétartó, cserepes virág… Ennél van rosszabb is. Voltam olyan helyen, ahol van egy óriási terem, benne asztalok egy-egy székkel, az asztalon csatlakozók. Ott még saját asztal sincs, bejönnek, és leülnek, ahol hely van, csatlakoztatják a laptopjukat, és ott dolgoznak. Nagyon sok a depressziós kolléga. Nem csodálom!

A másik menő példa a workshop meg a training (sehol ám egy magyar szó!). Körben ülnek a résztvevők székeken, előttük nincs asztal. Európai ember egy óra múlva már lecsúszik, előredől, két óra múlva már fetreng és lassan belehal! A trainer meg középen áll, forog összevissza. Voltam olyan helyen, hogy nyolcvanan ültek így körben!! Ezt akkor szabad csak csinálni, ha ők egymással beszélgetnek (Anonim Alkoholisták klubja). Ha azt akarom, hogy rám figyeljenek, egyfelé kell ültetni az embereket.

Az európaiság egyébként nem igazán tud mit kezdeni a farmeres-pólós péntekekkel sem. Ilyenkor nem születik meg egy levél sem! Mert, ugye, ez már nem igazán munkanap! Dumálunk, rágcsálunk ezt-azt, elkávézgatunk…

Az amerikaiság és a rágógumi, meg más is

Emeriken trend nyú, az a tuti! Már Hongkongban is a zsebre dugott kéz, rágógumi, hátraforgatott baseballsapka a menő… Hát, én nem tudom, lányok, de ha megáll velünk szemben egy férfi zsebre dugott kézzel, ráadásul félprofilban, nem megszólal bennünk a belső hang, hogy „Ha velem beszélsz, vedd ki a kezed a zsebedből!”? A rágógumi meg… Hát, ebben manifesztálódik a két kultúra közti különbség. Amerikában azt mondják, hogy pH-értéke van meg „tisztíccsa” – tudják, két cs-vel, mert ikes ige –, de az európaiság mit mond? Aki beszél, nem eszik. Tele szájjal ne beszélj, gyerekem!

Rövid beszélgetés a Facebookról:

Kata: Kedves Ibolya! A napokban sokat gondoltam rád. Angol nyelvtanfolyamra járok. Órán vagyunk, a tanár magyaráz. Megcsörren egy telefon, a diáktársam felveszi és nyugodtan beszél. Más. Beszélünk egymással angolul, a hölgy folyamatosan rágózik beszéd közben.

Én: Kata, miért nem szólsz rá?? „Az angol kiejtés miatt kell rágóznod? Merthogy nem igazán illik még Amerikában sem.” Ilyet. A mobilnál meg teljesen nyugodtan mondd meg neki a szünetben, hogy ezt nem szabad. NEVELJÜK AZ EMBERISÉGET! Lécci, lécci…

Rosszul viselem a rágógumizást. Jött hozzám egyszer egy kereskedelmi tévétől egy interjúra három ember. Egy operatőr, egy hang-izé ember meg a riporternő. Utóbbi csinosan, modernül. Az a „hosszú, szőke lábú” típus volt – és rágózott. Mondtam neki, hogy mielőtt elkezdenénk, legyen szíves, vegye ki a szájából. (A két férfi fejét lehajtva, gyorsan keresgélni kezdett valamit.)

A másik példa: egy tévéstúdióban vártam az adásra – széééétszed a média!!! –, és odalép hozzám egy másik műsor vezetője, egy fiatal, értelmes férfi. Azt mondta, már nagyon régóta meg akart ismerni meg mennyire örül, hogy lát – mondom, akkor miért rágózik? Mert Obama is rágózik (Barack Obama az USA elnöke volt akkor). Mondom, engem az nem érdekel, viszont zavar. Érdekes, nem hívott meg a műsorába.

Egy hiper-szuper nagy banknál volt tréningem. Többen nem budapestiek voltak, a gyülekezésnél a reggelizőasztal megpakolva finomságokkal. Az egyik férfi egy kistányérra tett pár pogácsát, szendvicset, egy almát és vitte magával az asztalához. Kértem, igyekezzen megenni, mert mindjárt kezdek. Erre ő: „Én közben szoktam” – mondtam neki, hogy most nem fog.

A rágógumira azt mondják, hogy friss lesz tőle a lehelet. Erre én azt szoktam felelni, hogy létezik egy olyan tevékenység, hogy fogmosás! Ha meg mégis büdös lesz a szája, fokhagyma, füstölt hal stb., akkor szopogasson el egy mentolos cukorkát.

És akihez beszélnek, annak sem illik enni. Tipikus példa erre, mondjuk, egy üzleti tárgyalás. Leülnek a tárgyaló felek egymással szemben. Szemkontaktus és tárgyalunk. És ki van téve egy tál frissen sült pogácsa. A teteje pirospozsgás, kis köménymag szarvak állnak rajta, szét is dőlt – én ezt kizárom, rá se nézek, csak a partneremet figyelem. De az illata attól még jön. Nagyokat nyeldesek. De nyilván nem eszem belőle, mert beszélek. A partnerem sem eszik, mert beszélek hozzá, de ő is érzi. „Ha a határidőket… (nyelés)… egyeztetnénk… (homloktörölgetés)… a december 31… (hátradől – és elveszti az agyát).”

Ha a tanárnő elmegy családlátogatni, mert gond van Áronkával, a mama süt egy kis zserbót, mert, ugye, ő is sejti… Leülnek, a tanárnő odapillant – „Hm… legalább hat réteg… van benne lekvár is… a teteje meg csokis…” – odavan az agya! Ilyenkor amit javaslok: „Jaj, zserbó, milyen régen ettem már, de gyönyörű – de tegyük el innen, mert olyan illata van, hogy eltereli a gondolataimat! Majd a végén, jó? Esetleg pár darabot csomagol is?”

Dicsekvés, de ugyanakkor remény is: a gyerekek nevelhetők:

Kedves Ibolya! Tegnap amolyan esős és lazulós nap lévén ismét sokat hallgattam a felvett előadásait. S én csak ámulok, és visszatekintve látom, hogy a fogadásokon, rendezvényeken nagyon sok „hibát” követtem el. Istenem. Most így, visszagondolva, örülök neki, hogy jól „kijöttem” az egészből. S amit el szeretnék mondani. 2 gyermekem van. Egy 19 éves kislány és egy 6 éves kisfiú. A kisfiú „anyaszerelmes”, és gyakran van velem. S ugye én az utóbbi időben rendszeresen hallgatom „Görög Ibolyát”. Először reklamált a kisfiam, hogy rockkoncertet hallgassunk. Ám nekem „Görög Ibolyára volt szükségem”. Feladta. Kiment. „Pasiból van.” Ám néhány nap után azt vettem észre, hogy saját magától indítja el a felvételt. Csodálkoztam, mindez szokatlan egy 6 éves gyermektől. Rájöttem, hogy a kedvenc része a Micimackó–Malacka párbeszéd. S ami komikus és ledöbbentő. Vendégségbe jöttek játszani a kis barátai. Indult a játék. Lego stb. Az egyik gyerek kérte, hogy mutasson valami érdekeset a gépen, gondolt a gyermek szerintem valami „fiús játékra”. De olyannal találkozott, amivel addig szerintem nem. Ruben, a kisfiam odaült a gép elé, s elindította az előadást. S nyugodtan, a legnagyobb természetességgel ment legózni tovább. Közben szólt az előadás. A többi gyermek csak nézett. Fogalmam sem volt, mi fog történni. Hogyan mentsem meg a helyzetet? Aztán elhangzott a Micimackó és Malacka rész… hallgatták, figyelték, s megtört a jég, nevettek, egymásnak megmagyarázva ismételték. S én ekkor már megnyugodtam. Tehát nálunk (elnézést kérek ezért a kifejezésért, de a tiszteletem akarom kifejezni) Görög Ibolya már „családtag”.

S az egyik legújabb rajongója Ruben, aki 6 éves kisfiú.
Köszönöm szépen!
Gyönyörű napokat kívánok!
Üdvözlettel, Anita

Görög Ibolya: Summa Summarum
– Európaiság, hitelesség, protokoll
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2018
268 oldal, teljes bolti ár 4499 Ft,