Bora Ildikó: A rettegés piramisa (részlet)

Posted on 2018. május 11. péntek Szerző:

0


Lucinda intett a munkásoknak, akik különböző szerszámokat vettek elő és óvatosan elkezdték bontogatni a szarkofágot. Mikor végre felnyílt a fedél, megpróbálták kivenni a három egymásba épített koporsót, de meg sem bírták mozdítani. Egyikük elszaladt és kisvártatva negyedmagával tért vissza. A hét alkalmazott végül együttes erővel kiemelte a hármas koporsót és a padlóra helyezte.

Alaposan megizzadtak, mire leválasztották az első koporsót az alatta levőről. Mikor a második koporsóról is lekerült a fedél, előtűnt a tömör aranyból készült harmadik koporsó, amit egy tároló asztalra fektettek. Miután az utolsó koporsót is felnyitották, a kamera több szögből is megmutatta a fáraó vászonlepelbe tekert, oltalmazó amulettekkel és ékszerekkel beborított múmiáját, arcán a féldrágakövekkel díszített arany halotti maszkkal.

– Látok itt a felső koporsón egy hieroglifákkal írt feliratot – szólalt meg Laura Villador –, feltételezem, ez a halott neve lehet. Kérem – intett az operatőrnek –, tegyük lehetővé, hogy a közönség is láthassa.

– Így van, nagyon jó az észrevétel. Valóban a felirat alapján szoktuk a halottakat azonosítani – helyeselt Lucinda. – De amint ön is látja, ez a szarkofág olyan hosszú, hogy minden kétséget kizáróan II. Amenhotep öccsének múmiája van benne. A rendelkezésre álló adatokból tudjuk, hogy kortársaihoz képest a fáraó kivételesen magas embernek számított, nem csoda, hogy az öccse is hasonló termetű.

– Mielőtt levennénk a halotti maszkot – folytatta Laura –, arra kérem professzor asszonyt, ossza meg velünk néhány mondatban, miként zajlott annak idején a mumifikálás folyamata. Mint tudjuk, ez egy meghatározott lépésekből álló rituálé volt, amit pontosan az előírások szerint kellett végrehajtani.

– Erről a témáról akár több órás előadást is tudnék tartani…

– Elhiszem, kedves professzor asszony – szólt közbe Laura –, de most tényleg csak egész röviden mondjuk el a nézőknek, hogyan tartósították a holttesteket.

– Nos, a halottat balzsamozó ágyra helyezték. Először egy kampós végű vasszerszám segítségével az orrlukakon keresztül eltávolították az agyat. Ezután egy éles kővel kivágták a lágyékot, és kivették a beleket. Miután a hasüreget kitisztították és pálmaborral kimosták, az altestet mirhával, fahéjjal és mindenféle füstölőszerrel megtöltve újra bevarrták. Ezt követően a testet először legalább negyven napig nátronlúgban áztatták, annak érdekében, hogy a szövetekből kellőképpen eltávozzon a nedvesség…

– Köszönöm, ennyi talán elég is lesz. – Laura berekesztette az ismertetőt, mivel sejtette, hogy a vetítőteremben ülő hölgyek közül többen is ájuldoznak, és áttért a következő kérdésre.

– Pontosan milyen vizsgálatokat fognak elvégezni a múmián?

– A vizsgálatsorozatban nagyrészt orvos-diagnosztikai módszereket alkalmazunk – felelte a professzor –, többek között computer-tomográfiai, szövettani és radiokarbon kormeghatározási vizsgálatokat fogunk elvégezni, de DNS kutatásokra is sor kerül majd.

– Megragadom az alkalmat, tisztelt vendégeink – vette vissza a szót Laura –, hogy elmondjam önöknek: a fáraócsalád tagjának maradványain elvégzett vizsgálatok eredményeit kiállítás formájában tervezzük bemutatni a nagyközönségnek.

A vetítőteremben nőttön-nőtt a feszültség. Egy hátulról jövő férfihang így kiáltott:

– Ne szövegeljenek annyit, lássuk végre a medvét! – Az illető nyilván II. Amenhotep öccsére gondolt.

– Fogja már be! Viselkedjen rendesen! – próbálták csendre inteni innen-onnan.

Laura intett a munkásoknak, akik óvatosan eltávolították a múmiáról a halotti maszkot és a leplet, valamint az egyéb tárgyakat. A kutatószobában jelen lévők – maga a főmecénás és az alkalmazottak is – a közelben elhelyezett kis asztalról elemeltek egy-egy orvosi maszkot és az arcuk elé helyezték. A felnyitott koporsóban nem maradt más, csak a gyolcsba tekert múmia.

– Nézze csak, professzor asszony – szólalt meg egy fehérköpenyes fiatalember –, mintha a gyolcs nem is lenne olyan régi, mint maga a múmia.

– Ugyan már, Harry, ne beszéljen butaságokat – intette le Lucinda –, maga szerint mikor és hogyan pólyálták volna újra II. Amenhotep családtagjait? Tíz perce sincs, hogy felnyitottuk a szarkofágját.

Némi derültség futott végig a kutatószobán és a vetítőtermen. A munkások megfogták a testet, vigyázva kiemelték a koporsóból és a vizsgáló asztalra helyezték. A professzor gumikesztyűt húzott. Ujjai láthatóan remegtek, amint óvatosan elkezdte letekerni a gyolcsot Amenhotep fejéről.

– Ez nagyon büdös! – kiáltotta egy fiatal lány.

– Türtőztesse magát, Yvette, ha kérhetem! – utasította rendre tanítványát Lucinda. Színpadias mozdulattal megszabadította a múmia fejét az utolsó gyolcs-tekervénytől is, majd alaposan szemrevételezte. – Nahát, ez nagyon furcsa! – jegyezte meg. A többiek is észlelték, hogy valami nincs rendben, hiszen Lucinda az előzetesen megbeszélt forgatókönyvtől eltérően a test többi részéről is letekerte a gyolcsot.

– Nem lehet igaz! – kiáltotta a professzor. Letépte magáról a maszkot, és a földre hajította. – Itt valami tévedés történt!

A kutatók és az alkalmazottak közelebb léptek a vizsgálóasztalhoz. Elkerekedett szemmel bámulták azt, amit az ájulás szélén álló vetítőtermi nézők már előbb észrevettek. Az asztalon heverő vizsgálati alany semmiképp sem lehetett II. Amenhotep rokona. A preparátor egészen tűrhető munkát végzett, noha a tetem nem volt kellően kiszikkadva, mintha nem ázhatott volna elég ideig a nátronlúgban. A bőr félig-meddig már rászáradt az őszes fürtökkel keretezett arckoponyára. Az elfonnyadt ajkak közül kivillanó hófehér, tökéletesen szabályos porcelán fogsor láttán pedig valósággal felhördült a vetítőterem népe, csakúgy, mint a kutatócsoport tagjai.

– Ezt az arcot mintha már láttam volna valahol – súgta Alex Paulina fülébe. A lány nem válaszolt. Lehunyta a szemét, nem bírta tovább nézni a közvetítést.

Bora Ildikó

Lucinda, tudós asszonyhoz illően, hamar visszanyerte lélekjelenlétét. Minden orvosi szaktudását latba vetve kutatni kezdte az ismeretlen elhalálozásának lehetséges okait.

– Nézzék csak, ez itt minden bizonnyal egy szúrt seb nyoma – mutatott az áldozat aszott, vékony nyakán lévő, berepedt szélű kis lukra, majd világgá kiáltotta a szörnyű megállapítást:

– Ezt az embert meggyilkolták. Azonnal hívják a rendőrséget!

Bora Ildikó: A rettegés piramisa
Atlantic Press Kiadó, Budapest, 2018