»Mossuk tisztára a szennyest!« | Básti Juli a Kísértetekről / Centrál Színház

L. Horváth Katalin | 

Kíméletlen tükröt tart elénk a Centrál Színház Kísértetek című előadása, Alföldi Róbert rendezésében, Básti Julival a főszerepben. A darabot ugyan a norvég Henrik Ibsen írta, 1881-ben, de úgy érezzük: a mai magyar valóságról szól. ,,Nem tudnak a gyerekeink biztos alapokról indulni, mert óriási káosz van a múltban, amire évről évre egyre több megoldatlan probléma rakódik rá” – mondja Básti Juli, aki arról is beszél, hogyan fogadták, amikor közéleti témában szólalt meg.

A próbaidőszak végén, amikor már összeállt egy előadás, meg szokta érzeni, milyen hatással lesz a nézőkre?
A közönség mindig más, róluk semmit nem lehet tudni. Az előadás első perceiben kezdünk csak gyanítani valamit. Vannak speciális pontjai az előadásnak, és abból, ahogyan azokra reagálnak, be lehet lőni a fogadtatást. Érzékeljük, ha elfogódottan ülnek a nézőtéren, és ha komoly témájú előadásról van szó, akkor sem mernek nevetni, amikor lehetne, vagy ha vígjátékot néznek, és csak a nagyon durva poénokat veszik észre. A Kísértetek egyik kulcspontja a nagytiszteletű úr és Alvingné első találkozása. Érezni, hogy feszült a viszonyuk, valami titok lappang, de jó néhány komikus pillanat is akad. Ha a közönség mer kuncogni, akkor tudjuk, hogy aznap este jó kezekben vagyunk: olyan érzékeny, értelmes emberek ülnek a nézőtéren, akikben nincsenek előítéletek, hanem abszolút átadják magukat annak, amit látnak és hallanak.

A premieren először döbbent csend volt az előadás végén, és csak utána tört ki a taps.
Ez minden előadáson így van. Annyira fájdalmas a vége, hogy abból nem lehet rögtön kijönni. Eltart egy darabig, mire fölfogja az ember, hogy ugyan feljött a fény, de nem egy új jelenet kezdődik, hanem már civilben, a tapsra várva áll ott két színész. Ennél jobb érzés nincs a színpadon. Ezért dolgozunk.

A Nem félünk a farkastól előadással kapcsolatban azt mondta: nagyon nehéz volt megközelítenie azt a szörnyeteg nőt, Marthát, akit játszik, ki kellett fordulnia önmagából. Helene Alvingot mennyire volt nehéz megközelíteni?
Helene nem akkora szörnyeteg, mint Martha. Ő sem csodálatos ember, sőt, de nem egy hatalmaskodó őrült. Súlyos bűnöket követ el, feleségként és anyaként is végighazudja az életét, mert meg akar felelni az álszent elvárásoknak, és folyamatosan rossz döntéseket hoz. Az erkölcsi züllés látványától akarja óvni a fiát, hogy ne lássa, milyen szörnyű életet él az apja, ezért is küldi el otthonról. Nem ezt akarja, mégis tönkreteszi a fia életét azzal, hogy száműzi a saját otthonából.

Helene szerepéhez milyen mélyről kellett előásnia magából az érzelmeket?
Az érzelmeket mindig mélyről kell előbányászni. Az a szerencsém, hogy nálam könnyű az átjárás. Ha dühös vagyok, ha örülök, mindíg kimutatom, érzelmesen élek, ha úgy tetszik, kéznél vannak az érzelmeim. Persze minden szerepet elölről kell kezdeni, és a megformálásuk nehéz küzdelem, de azért is jó ez a pálya, mert darabról darabra mindig újabb csodálatos emberekkel találkozunk, akik inspirálnak.

Miért fontos nekünk ma a Kísértetek?
Mivel van három gyerekem, nem látok annál fontosabb témát, mint amit Ibsen 1881-ben megírt, és boldog vagyok, hogy egy előadásban beszélhetek róla. A kérdés tehát az, hogy a néhány évtized, amit egy-egy generáció aktív felnőttként tölt el a Földön, hogyan alapozza meg a következő nemzedék életét. Azok között a körülmények között, amiket mi nyújtunk nekik, életképesek lesznek-e, van-e, lesz-e kedvük élni? A mi nemzedékünk még mindig nem járt eléggé utána a múltjának. Még mindig tele vagyunk elhallgatott történetekkel, fájdalmakkal, igaztalan gyanúsítgatásokkal. Nem tudnak a gyerekeink biztos alapokról indulni, mert óriási káosz van a múltban, amire évről évre egyre több megoldatlan probléma rakódik rá. Jönnek az újabb és újabb generációk, és még mindig hiányzik a figyelem, a nyitottság, az elfogadás, a tolerancia, a szeretet, az egyenes beszéd. Ezt nem szabad folytatni, mert tragédiához vezet. A nők ügye különösen kényes, hiszen nem kapnak pozíciót, nem kapnak annyi fizetést, annyi segítséget, mint a férfiak, ötször annyit kell teljesíteniük ahhoz, hogy egy lépcsőfokkal följebb lépjenek. Miközben el kell látniuk a családjukat, amibe nálunk ritkábban segítenek be a férfiak. (A skandináv országokban már régóta bevett dolog, hogy az apák is aktívan részt vesznek a családi teendőkben.) Minden áldott nap mérlegre kell tennünk a döntéseinket, ez a dolga minden generációnak, és erre hívja fel a figyelmet Ibsen.

Az írás teljes változata elolvasható a 24.hu oldalon

Fotók: Horváth Judit (HJ), Karancsi Rudolf/24.hu (KR)