Zsüli néni, az emléksütemény | M. Hrabovszky Júlia: Ami elmúlt

Posted on 2017. szeptember 19. kedd Szerző:

0


Bodó Viktória Booklány |

Van valami izgalmas az önéletrajzokban, a visszaemlékezésekben. Olyan kíváncsiságot is kielégít, amit a bulvárlapok szoktak, csak sokkal intelligensebb, cizelláltabb formában teszi. Az olvasó elmerülhet egy másik világban, kitanulhatja a szabályait, és legálisan helyezkedhet bele valaki más életébe, bőrébe.

Zsüli néni nem komoly hívószó a mai magyar közbeszédben, azonban ha azt mondjuk, hogy Márai Sándor, máris mindenki bólogat, még az is, aki soha egyetlen sort sem olvasott tőle (bár ez most lényegtelen). M. Hrabovszky Júlia nagy-nagynénje volt a jeles írónak, említette is őt az Egy polgár vallomásaiban. Mégpedig úgy, mint az igazi nő prototípusát, annak minden korabeli attribútumával együtt. Az asszony éppen Márai unszolására állt neki, hogy  papírra vesse visszaemlékezéseit. Talán azért, mert Zsüli néni maga volt mindaz, amiért Márai majd elepedt egész életében: az ábrándos, boldog békeidők és a két világháború közötti időszak lassú folyású, komótos, távolságtartó és elegáns kultúrájának a megtestesítője. Bár többféle szerepben kellett helyt állnia, mégis szilárdan képviselt valamit, ami a második világháborúval örökre elveszett a szétzilált Európában: eleganciát, intellektust, neveltetést, nyitottságot, megfelelést a világosan leosztott szerepeknek.

Ő volt Márai Sándor madeleine-je. Ahogyan Marcel Proustnak a süteményről jutott eszébe ’számtalan, szebbnél-szebb gondolat’, úgy idézte meg a nagynéni nevének említése az író számára az elveszett, kényelmes életet. Hosszú élete során mindent látott, és annak az ellenkezőjét is. Végigélt 1858 és 1946 között mindent, amit a Monarchia, majd annak romjai kínáltak. Volt jobb sorsra érdemes polgárleány, látta a Millenniumot, élt Párizsban, nyaralt Herkulesfürdőn, majd férjhez ment Bukarestbe. Bálozott szerte a Monarchiában, volt a társaság középpontja, boldog asszony és kőkeményen dolgozó nő is. Megérte az első, majd a második világháborút, és minden egyebet, amit a század első fele hozott.

Emlékirata azért érdekes, mert miközben beszámol erről a zavaros – és egyben rengeteg történelmi változást hozó – korszakról, nagyon is személyes nézőpontot képvisel. Benne a korabeli tipikus nő szerepe keveredik a jólét után ácsingózó, dolgozó újságíróéval. Mindez úgy, hogy mai fogalmaink szerint dehogy lett volna ő újságíró! Tudósított sok mindenről szerte Európában, unikális volt az úriasszony megjelenése a korabeli sajtóban, ám valljuk be nyugodtan, hogy a szakmához vajmi kevés köze volt. Leginkább látlelet az ő könyve egy letűnt korról, amire olykor szinte sikk visszanézni. A boldog békeidők persze, csak a jómódúaknak voltak igazán boldogak, és a középosztály is éhezett később, a viharos átalakulások közepette.

Van még egy érdekessége ennek a könyvnek, mégpedig az, hogy ízig-vérig nőtörténet. Női szemszögből mutatja be a férfiak uralta korszak minden pillanatát – és ez nagyon fontos. Egyetlen korszakról sem lehet teljes képet alkotni csak férfiszemmel nézve. A nősorsok mostohagyerekei a történelmünknek, a női szemszög komolytalan, a nők pedig tipikusan nem jelennek meg saját jogon, nem főszereplői a saját életüknek sem. Mindig valakinek a feleségei, anyák, lányok, húgok. Statiszták. Ezen égetően fontos változtatnunk ahhoz, hogy igaz és teljes képet kaphassunk a világunkról (végre).

Ami elmúlt… –mondja a cím, és valóban: miközben ez az asszony maga is kikopott a világból, és elmúlt minden, amit ő valaha is ismert vagy fontosnak tartott, itt hagyta nekünk mementóul a könyvét, hogy teljesebb képet alkothassunk… nos, mindarról, ami elmúlt.

Az írás teljes terjedelem­ben elolvasható a Booklány szereti… oldalon

M. Hrabovszky Júlia

M. Hrabovszky Júlia: Ami elmúlt. Visszaemlékezések életemből
Sorsok és életek sorozat
Szépmíves Könyvek, Budapest, 2017
490 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes webshop ár 3192 Ft
ISBN 978 615 566 2119

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A lassan feledésbe merülő írónő M. Hrabovszky Júlia nem csupán azért érdekes emlékiratszerző, mert Márai Sándor nagy-nagynénje, hanem azért is, mert nyitott, fogékony asszony, aki hosszú élete során nagyon sok történelmi és társadalmi eseményt tapasztalt közelről s örökítette meg élményszerűen. Ő még látta a magyar millenniumot, az 1900. évi párizsi világkiállítást, az első világháborút, a történelmi Magyarország felbomlását és számtalan más fordulatot a második világháború bezárásáig. Sorsa nagyon különböző helyzetekbe, sőt országokba sodorta: Budán és Kassán gyerekeskedett, bácskai és bánáti városokban bálozott, Bécsben és Herkulesfürdőn nevelősködött, éveket töltött Párizsban, fiatalasszonyként Bukarestbe költözött, és rengeteget utazott Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban. Élt szegényen és jómódúan, ünnepelt társasági kedvencként és keményen dolgozó, független értelmiségi nőként, boldog asszonyként és magányos özvegyként, rangos lapok külföldi tudósítójaként és az irodalomból „kikopott” szerény nyelvtanárnőként, de mindig megmaradt „grande dame”-nak.

„Kedves öcsém Márai Sándornak megígértem, hogy megírom memoirjaimat, mert hosszú életemnek vannak érdekes pillanatai, főleg azok számára, akik szeretnek. Te, Sanyikám, annyi jelét adtad ragaszkodásodnak, hogy igyekezni fogok megírni visszaemlékezéseimet…” – így kezdődik a letehetetlen emlékirat.

»Egy polgárasszony vallomásait olvashatja az olvasó, ha kezébe veszi Hrabovszky Júlia emlékiratát, mely osztályának erényeit és hibáit egyaránt tükrözi. Erényeit magától értetődő természetességgel képviseli: a szellemi igényességet, a függetlenség vágyát, a kreativitást, azt a fajta tartást, amely független az élethelyzetek változásától. Ugyanakkor maga vallja be, hogy osztálya – talán méltányosabbak vagyunk, ha azt mondjuk: osztálya számos tagjának – előítéleteit is elfogadja, ezért tesz olykor éles, néhány esetben kifejezetten sértő, elfogadhatatlan antiszemita megjegyzést, noha magát korántsem tartja antiszemitának. Alapvető élménye a trianoni veszteség, s az, hogy a későbbiekben az elcsatolt területek visszaszerzésében közreműködött Mussolini és Hitler, elhomályosítja éleslátását, nem ismeri fel demagógiájuk embertelenségét, nem veszi észre, hogy a revízióért milyen nagy árat kell majd Magyarországnak fizetnie.

Sokáig élt Márai Sándor nagy-nagynénje, és sokat megért, jót is, rosszat is, jól és rosszul is. Megpróbálta értelmezni mindazt, ami vele történt, hol sikerrel, hol sikertelenül. Ha végigolvassuk emlékiratát, bizonyára nemcsak történelmünk közel száz évét ismerjük meg jobban, de azt a mindennapi életet is, amelyre és amelyből a történelem épül. Ezeket a mindennapokat elsősorban a nők alakították. A nők – lányok és asszonyok, nagyanyáink és dédanyáink –, akik nem pusztán elviselték, de vállalták is sorsukat, szívósan, bátran, olykor hősiesen…« (Részlet Steinert Ágota irodalomtörténész utószavából)