Ördögi jubileum #3. | Zene a 10. Ördögkatlan Fesztiválon

Posted on 2017. augusztus 1. kedd Szerző:

0


Dinyés Dániel (ÖK)

Jeges-Varga Ferenc |

Már tíz év eltelt azóta, hogy Cseh Tamás 2008-ban megnyitotta az első Ördögkatlan Fesztivált. Halálhíre ugyanitt érte egy évvel később a barátokat, rajongókat, fesztivállátogatókat. Már tíz éve, hogy nem vagyunk normálisak, ahogyan Törőcsik Mari, a fesztivál másik fővédnöke 2011-ben olyan kifejezően megfogalmazta. Már tíz éve, hogy Nagyharsányban és a környező településeken öt teljes napra vackoljuk be magunkat azért, hogy jók legyünk.

2017. augusztus 1. és 5. között több mint 600 program üdvözli a Villányi borvidékre érkezőket. Lássuk most, mi várja azokat, akik a jó zenét szeretik.

A fesztivál talán legnagyobb zenei központja Nagyharsány lesz. A Narancsligetben Schell Judit színész és László Boldizsár operaénekes közös koncertjén (A nő illata) tangó és latin stílusban jiddis és egyéb slágerek csendülnek fel. Ugyanitt lesz hallható Kollár-Klemencz László személyes, mondhatni intim hangvételű szólóestje (Rengeteg), ami a fesztivál idei díszvendége, a Fonó Budapest Zeneház produkciója. A 30y zenekart alapító Beck testvérek évi kétszeri fellépésükből az egyiket megint a Katlanban tartják (Bezzegakurvabeckek).

A Narancsligetben lép fel továbbá a klasszikus alter szupergrupp, az „…and friends” az énekes-szövegíró Müller Péter Sziámival. Katlanos koncertjükhöz csatlakoznak a Pintér Béla és Társulatának tagjai. Hallható lesz még Másik János és Heart Rock Company, a belga Summer Rebellion, a mágikus világzenét játszó Light in Babylon, a Porteleki–Czitrom duó és az Újzenekar Cseh Andrásékkal.

Beck Zoli (NN)

Az Árokpart Bár igen bő kínálattal várja vendégeit. Jön a hardrock-garázsrock-rock’n’roll-vonalon mozgó Ivyz, a FAQ-zenekar, Dömötör Géza és Pál András alapította Gézakékazég, a nagyharsányi Garden, a Triplet, Nemes Gábor Kölyök, Pécs legmenőbb indie-folk lányzenekara, a Rokokó Rosé, az Ethnofil, a Lékkör. Bemutatkozik a k2 csapata is (Macskák esernyővel), a keleties hangzásvilágú Cserihannák, az elektronikus indierockot játszó DLRM, Juhász Tomi gitáros, énekes, dalszerző (Vaklárma), a The Allreadies. Az utcazene fesztiválok és füsös csehók kocsmatrubadúrja, Lenthár Balázs mocskos blues- és rock’n’roll-sanzonjaival érkezik. Novák Erik festőművész pszichedelikus sámán-punk-trash zenekarának (Kiket Istennők Szeretnek) koncertjét is meghallgathatjuk. De lesz még az Uknow Duo, a The Tablespoon, a Muzsika és Volkova, a Vasárnapi Gyerekek, a Pegazusok Nem Léteznek, az Esti Kornél zenekarok énekes-gitáros-dalszerzője, Lázár Domokos pedig egy szál gitárral áll a színpadra.

A nagyharsányi focipályán felállított nagyszínpadon lesz hallható a western swinget és rock’n’rollt tangóharmonikával házasító zenéjükkel a Psycho Mutants, az Irie Maffia, a sokgyökerű Fran Palermo, a The Qualitons, valamint Szabó Benedek és a Galaxisok. Itt duplázik a Summer Rebellion. Várhatóan megint fergeteges koncertet ad Péterfy Bori & Love Band, a Hiperkarma. De az Ördögkatlan Fesztivál nem jöhet létre valamirevaló Quimby vagy Kiscsillag koncert nélkül sem.

A nagyszínpadi koncertek végéhez igazodva már az éjszakában zenélnek a Nappali Kemping-Bár & Afterliget fellépői: a Nappali Dj Crew, Jordán Adél és a Puszi, az Újzenekar, a Wombo fúvósa DJ-ként (Fredifr3rd) és fesztiválzárásként az elmaradhatatlan francia Wombo Orchestra.

Aki a mediterrán kultúrát kedveli, a nagyharsányi Aralico Ibero Haciendára siet. Fellép a Szekszárdi Gitárkvartett, a Marble Mist, a Pí Therapy, a Pogányi Menyecske Kórus. A latin táncokat kedvelők örömére lesz Matiné Salsa-party, Clave Caesar koncert és táncház, Capoeira – Luzofón buli és utcabál. A horvát táncok kedvelői is megtalálhatják a hangulatuknak megfelelő programot (KUD »Slavonija« Djurdjanci).

Még mindig Nagyharsánynál maradva, a Faluközpontban a gilvánfai Szama da Noj Egyesület közös tánctanulás várja az érdeklődőket, a Both Miklós Udvarban pedig ukrán táncház lesz. A Pécsi Bölcsész Udvar vendége lesz a PSziesztaBand, az Ivyz és a Pető Szabi/Szénás-Máthé Nándi duó. A Templomban koncertezik a Vocapella, a Zalaegerszegi Leánykar pedig immár hatodik alkalommal lép fel. A fesztivál díszvendége, Dinyés Dániel és barátai adnak egy ajándék-koncertet mindazoknak, akik a Katlant szeretik (Örömzene Mozarttal és Beethovennel).

Lajkó Félix, Alexander Balanescu

Érdemes lesz ellátogatni a Szoborparkba is, hiszen a két zseniális zenész Lajkó Félix és Alexander Balanescu közös koncertet ad, valamint a Cseh Tamás–Leonard Cohen emlékkoncert is minden bizonnyal emlékezetes est lesz számos neves fellépővel.

Beremenden a Megbékélés Kápolnában megint a komolyzenéé lesz a főszerep. Giuseppe Verdi műveiből összállított operagála lesz az egyik program, illetve az olasz mester Requiemje hangzik fel a fesztivál idei díszvendégei, Kolonits Klára és Dinyés Dániel, továbbá a Nemzeti Filharmonikusok közreműködésével.

A beremendi múzeumban a Quattro Fontane a barokk kor hangszeres muzsikájával örvendeztet meg. A Strandfürdőn idén is találkozhatunk a francia Wombo Orchestrával, akik fürödve zenélnek, zenélve fürdenek, illetve a medence szélén a Zalaegerszegi Leánykar és állandó kísérőjük, Pánczél Kristóf gondoskodik a derűs hangulatról.

A Kovácsműhelyben az MsU613 bőgő-gitár alapú dalait ezúttal dobbal, billentyűvel, harsonával dúsítja fel. A Bohemian Brass Band rézfúvós formában átírt régi és új slágerekkel várja a bulizni vágyókat. A helyi Matadorock a rocktörténelem nagy zenéit saját feldolgozásaikban mutatják meg. De a beremendi Takács Tamás és Oca akusztikus átiratokban hoznak zenéket a nagyvilágból (Akusztikus koncert). Meghallgathatjuk még Bíró Balázs játékát az ukulelén és Hajba Gergőt egy szál gitárral.

Wombo orchestra (ÖK)

Az őrült franciákkal (Wombo) tényleg mindenütt lehet majd találkozni. A kisharsányi Kovács Udvarházban a nyitóbulit ők csinálják. A Tindia ugyanitt moldvai népzenét játszik és táncházat tart. Pápai Tamás egyszálgitár koncertjét hallgathatjuk börtönévekről, megtérésről, útkeresésről (Jó ebédhez szól …a gitár!). Oroszlányi cigányok generációkon át öröklődő zenéjüket mutatják meg (Kale Lulugyi). Fellép még Tasnádi Bence, a budapesti Katona József Színház színművésze a zenekarával (Ed Is On), a Nublao, a Szőke Szandra Quintet jazz-zenekar, Jordán Adél és a Puszi. A szexi és durván hangos Bánfalvi Eszter Kvartett, azaz a BEKVART zárja a Katlant.

Kárász Eszter várja a gyerekeket és a gyereklelkű felnőtteket közös éneklésre a Szomszédba. A Kaszás Attila Pajtaszínházban interaktív-improvizatív gyerekműsor lesz a Dés András Trióval (Jazz játszótér). A Dohnányi Zenekarból és néhányan az Operaház zenekarából Haydn és Mozart kamaraműveiből muzsikálnak (Kamarazene az udvaron).

A New Yorkból érkező Asaran Earth Trió azaz Anne Boccato, Astrid Kuljanic és Polonyi Artemisz a kisharsányi Templomban énekelve és ütőhangszereken játszanak saját feldolgozású népdalokat a világ minden tájáról. Vezetésükkel lesz még Instant Opera Workshop a Kovács Udvarházban.

A Templomban játszik még az1975-ben alakult Igrice Citeraegyüttes népzenét, filmzenét és komolyzenét is. Sokadszorra jön Siklósról a Dolce Hegedűegyüttes. A Zalaegerszegi Leánykar és Pánczél Kristóf előadásában számos egyházzenei érdekesség hangzik el.

A Besh o droM hamisíthatatlan örömzenéjével nemcsak a Kovács Udvarházban találkozhatunk, de a focipályán is ők nyitják a kisharsányi nagyszínpadot. És persze a nagyszínpadon is bulit csihol a Wombo Orchestra. Sokak érdeklődésére számítanak a 30y és a Budapest Bár koncertjein.

A Vylyan teraszon elsősorban a jazz kap főszerepet. Fellép a Sárik Péter Trió (Jazzkívánságműsor), a Bujdosó Trió, a Barabás Lőrinc Quartet (Beardance), a pécsi Singas Project. A Cabaret Medrano a magyar és a balkáni népzenét ötvözi a klezmerrel. Szirtes Edina Mókus érzelmekkel mélyen átitatott koncertjéhez (Ki viszi át) a szavakat magyar költők ismert versei adják. A Dresch Mihály Vonós Quartet fiatal zenészek társaságában tágítja a műfaj határait. Háy János új verseit olvassa, és közben zenészbarátai (Mogyoró Kornél és Kardos Dániel) hangszereikkel kísérik, kommentálják (Az öregtó felé). És ugye mondanom sem kell: a Vylyan teraszt is beveszik az őrült franciák (Wombo)

Csík zenekar (LI)

Villánykövesden a Teleki ligetbe érdemes ellátogatni, ha jó világzenét akar hallgatni a katlanász. Különösen kiemelendő a Csík zenekar meg Ferenczi György & Rackajam koncertje (Erzsébet szvit). A tízéves, csornai Romungro Gipsy Band minden bizonnyal idén is fergeteges koncertet ad. A Góbé zenekar a Kárpát-medencei népzenei hagyomány, a jazz, blues, reggae és a klasszikus zene páratlan kevercsét hozza el, a Cimbaliband pedig az eredeti kelet-európai cimbalom rock’n’rollal bebizonyítják, hogy az autentikus népzene is lehet trendi.

A gyerekek örömére az örök kedvenc, Halász Judit, a Vígszínház művésze ad koncertet (Csiribiri). De Rutkai Bori és bandája (Pizsamátor), valamint Szalóki Ági és zenekarának fellépése (Körforgás) is sok gyermeket vidít majd fel.

A Cseh Tamás Program keretében a legjobb tíz baranyai amatőr rock-zenekart hallhatjuk a zsűrivel együtt (»Öröm a zene« – baranyai döntő).

Fellép még az Isztambulban megalakult Light in Babylon, továbbá Both Miklós és zenésztársai (Novák Csaba, Dés András), valamint az ukrán Bozhichi énekkar (Ismeretlen Ukrajna – Both Miklós Ukrajnája). Végül a világszerte legismertebb magyar népzenei együttes, a Muzsikás fellépésével zárul a jubileumi Katlan világzenei színpadának programkínálata.

És amiről még eddig nem szóltunk: lesz jó pár állandó kiállítás, beszélgetés és családi program is, ahova érdemes lesz benézni. A részleteket a www.ordogkatlan.hu oldalon lehet megtalálni.

Fotók: Lajos István (LI), nnfotó (NN), Ördögkatlan (ÖK),