Nagysikerű győri vendégszereplés a Margitszigeten | Zsivágó doktor a színpadot (és a színpadon) is megjárja…

Posted on 2017. július 3. hétfő Szerző:

0


Miller Zoltán, Wégner Judit

Cserhalmi Imre |

Amikor zenés műfajban dolgoznak fel egy jelentős irodalmi művet, óhatatlanul valami zanzásítás történik, hiszen az új műfajnak mások a szabályai, a lehetőségei, sőt olykor más a közönsége is. A zenés színpad bizonyos történéseket, szereplőket, motívumokat, hangsúlyokat előtérbe tol, másokat eljelentéktelenít (esetleg ki is hagy), de mindenképpen valamilyen leegyszerűsítést hajt végre, hiszen alkalmatlan az ábrázolásnak arra a sokrétűségére, árnyaltságára, amire az eredeti irodalmi mű. Igaz, a zene érzelemkoncentráló, emberábrázoló, miliőteremtő ereje, a színház sajátos művészközelsége sikeres atmoszférát teremthet a mű üzenetének a befogadásához, de sok és sokféle művészi erő sikeres összhangjára van szükség, hogy az olvasotthoz képest ne keltsenek veszteségérzetet a színházban látottak.

Csak a legnagyobb elismerés illetheti a győrieket, hogy Európában másodiknak, Közép-Európába elsőként hozták el ezt a musicalt. Annak ellenére is jár a köszönet, hogy a darab nem igazán jó. Mintha ezt igazolná eddigi sorsa is, 2006-ban született, először Kaliforniában játszották, aztán Ausztráliában, Dél-Koreában, Svédországban is, két éve pedig a Broadway-n, tehát a musical – mondjuk így – őshazájában, szentélyében, ám itt, tehát a legrangosabbnak minősíthető szakmai megméretésen lényegében megbukott. Erre nem jó magyarázat, hogy az amerikaiakat közvetlen történelmi élmények és tapasztalatok hiányában nem érdekelheti az 1910-es évek témája, mert bizony akadtak olyan musicalek amelyek történelmi háttere ugyancsak távol állt Amerikától, mégis hatalmas sikert arattak. Ráadásul a Broadway-közönség nem egyenlő az amerikaiakkal, ahogyan New York sem Amerikával. Inkább talán az a gond hogy a darabból – minden szakmai mívessége és rutinja mellett is – hiányzik az igazán átütő drámai erő, amit a rézfúvók és ütőhangszerek felettébb gyakori működtetése sem tud pótolni.

Kisfaludy Zsófia, Nagy Balázs az ujjongó forradalmárok körében

A szerzők történelemszemlélete enyhén szólva egysíkú, márpedig a cselekmény társadalmi-politikai háttere túlontúl erőteljesen van jelen játékidőben is és a színpadi lövések sőt gyilkosságok számában is. (Kajánkodva mondom: remélem, nem lesz abból gond, hogy a háttérben elég sokáig vetítenek hatalmas vörös csillagot!) És a háttér-előtér tartalmi aránytalansága lehet a fő oka annak, hogy nem válik eléggé hangsúlyossá a tulajdonképpeni főmotívum. Zsivágó viaskodása a hatalommal sokkal látványosabban és egyértelműbben jelenik meg, mint viaskodása két nő szerelmével, tulajdonképpen önmagával. A szövegkönyv szerkezete is sejtet némi monotóniát a tömegjelenetek és intim szituációk menetrendszerű váltakozásában, és Forgács Péter kifejezett rendezői bravúrjára van szükség, hogy az utóbbiaknak legalább a térben való változatos elhelyezésével adjon súlyt, sőt időnként remekül teremtsen összhangot a széles tablók és a szűk dialógusok egyidejű jelenlétében.

Az invenciózusan és nagy rutinnal komponált zene mindvégig főszereplő, olykor túlságosan is. A többórás produktumnak összesen csak néhány percében pihenhet a zenekar, és az a tény, hogy akkor is működik, amikor a színpadon beszélnek vagy némán cselekszenek, olyankor is melodramatikus hatást kelt, amikor az esetleg kontraproduktív. Egyébként a zenekar általában nagyon hangos, és ez nem a kitűnő margitszigeti hangosításból ered, hanem értelmezési-interpretációs probléma. A szereplőknek olykor valóságos túlordítási versenyt kell nyerniük a zenekarral szemben, s ezzel legfeljebb a közösen létrehozott hangerő jár jól, de nem okvetlenül az előadás, illetve a közönség.

A két fő rivális: Kisfaludy Zsófia, Wégner Judit

Mindehhez némi történelmi előzmény is ide tartozik talán. Csaknem négy évtizede, az új győri színházépület megnyitásával egy időben kezdődött Győrött a tudatos munka korszerű és rangos zenés színház létrehozására. Az addig csak operettel és zenés vígjátékkal jeleskedő társulatot sikerült úgy fejleszteni, hogy nagyszabású musicalek, sőt operák játszására is alkalmassá vált. Bor József rendező és Csala Benedek karmester volt a két úttörő művész, s aztán még igen sok zenei kiválóság működése nyomán a Győri Nemzeti Színház ma már az ország kiemelkedő zenés színháza lett, és ezt tökéletesen bizonyította ez az előadás is. Még ha esetleg kisegítő hangszeres művészekkel is, de mégiscsak a remek színházi zenekar játszott kiegyenlített hangzással, hajlékonyan, a színházi kórus szépen és pontosan énekelt, s a mű egyes szerepeire is kiváló énekeseket választhattak az igen sok jelentkező közül.

A rutinos komponálás nyomán az előadás végére sikerült egy-két dallamot „fülben rekedt” slágerré avanzsáltatni. Az első részben egy tercett, a másodikban egy duettből kvartetté majd kvintetté fejlesztett szám is mutatta a zenei építkezés profizmusát, de azt is, hogy a győri együttes bőven győzi tehetséggel az operai méretű feladatokat – musicalben is.

Forgács Péter, Kisfaludy Zsófia, Miller Zoltán

Furcsa kissé, hogy a három férfi főszerep lényegében bariton hangra íródott, de a címszereplő (Miller Zoltán) lírai adottságaitól mégis jól különbözik Nagy Balázs hangjának érces vivőereje és Forgács Péter („mellesleg” a győri színház igazgatója) hangjának fátyolossága.

Nincs ekkora különbség hangban, de megjelenésben sem a két női főszereplő között. A feleséget Wégner Judit, a szeretőt Kisfaludy Zsófia énekelte a június 30-i előadáson. De ez utóbbit csak remélem, mert bár az interneten őt jelölték erre a napra, a helyszínen kiosztott műsorfüzet az első szereposztásban Tóth Angelikát hirdette. Kiemelem még egy jelentős és már nem nagyon fiatal győri színész, Rupnik Károly művészeti alázatát a kicsiny cselédszerepben.

Az érdekes, pantomimelemeket is tartalmazó koreográfia Kovács Gergely Csanád munkája. Bátonyi György díszlete a lépcsőkkel meg a fémvázakkal elég sok színházi előadásra emlékeztet, Tordai Hajnal jelmezei úgy puritánok, hogy mégis tökéletesen „játszanak”. Az igen nagy apparátust mindvégig biztonsággal tartotta kézben a fiatal karmester, Medveczky Szabolcs.

Nagy Balázs, Kisfaludy Zsófia

A győri színpad nagy méreteihez szokott Forgács Péternek nem jelenthetett különösebb gondot az előadás transzponálása a margitszigeti színpadra, gondolhatja bárki, de ez bizony nem igaz. A szabadtérre „átrendezés” csaknem akkora teljesítmény, mint az első változat létrehozása, és hogy ez a – szerkezetében szétesésre hajlamos – mű mégis egységes egésszé állt össze, hogy minden akadály, például a többször is zuhogó eső ellenére is nagy siker lett – ez elsősorban a rendezés érdeme.

A Budapesti Nyári Fesztivál programján elég sok fővároson kívüli színház szerepel, a győriek kiemelkednek az eddig láthatott rangos kínálatból.

Szövegkönyv: Borisz Paszternak regénye alapján: Michael Weller
Zeneszerző: Lucy Simon
Dalszövegek: Michael Korie és Amy Powers
Magyar szöveg: Romhányi Ágnes

A Szabad Tér Színház bemutatója a Győri Nemzeti Színház együttműködésével.

Részletes szereposztás

Posted in: NÉZŐ, Színház