»Hajdanvolt ifjúkorunk« mozijáról, komolyan | Zalán Vince: Film van, babám!

Bedő J. István |

A cseh filmgyártás új hullámáról írt könyvében Zalán Vince rávezeti olvasóját – aki rendes normális esetben élvezeti mozinéző –, hogy mennyi minden rejtőzik rajongásig bámult és ismétlődően meg-megnézett filmjeinek hátterében.

Természetesen szinte senkitől nem várható el, hogy negyvenegynéhányszor, szinte folytatólagosan nézze – mondjuk – a Szigorúan ellenőrzött vonatokat vagy a könyv címét is inspiráló Tűz van, babám-at, ám a könyv olvasásához nem is kellenek efféle előgyakorlatok. Legföljebb amikor évtizedekkel a megjelenésük után újra beülünk a moziba (mert azért mégiscsak úgy a legjobb) – sok év tapasztalatával öregebben –, kezdünk észre venni apróságokat, amelyek az ifjúi években elkerülték a figyelmünket.

Zalán könyve egy mai szemmel elég sajátos korról, filmjeiről, művészeiről beszél, és rögtön le is kell szögezni, mindent elmond a kortársak, majd későbbi elemzők, esztéták minősítéseiből, ami fontos és árnyalja a képet. A hatvanas évek filmművészete egész Európában a stílusfordulat, stílusváltás kora. Az akkor szocialista tábornak nevezett kelet-európai országokban pedig feltűnően széles lett a filmszakma palettája. Aki ismeri ezeknek az országoknak a politikai folyamatait, elég pontosan tudja, hogy melyik ország(ok)ban diktálták a művészet szempontjait, hol volt kicsit vagy erősebben türelmes a hatalom, hol volt mély kuss, hol láttak (vagy véltek látni) felforgató szándékokat vagy éppen lázítást a leforgatott filmekben.

• Olvass bele!

Csehszlovákia e tekintetben is sajátos helyzetű, egyfelől még élt a háború előtt filmcsinálási kultúra látásmódja, hagyománya, másfelől itt voltak a fiatalok (olykor középkorúak), akik egyszerűen csak nem akartak beállni a langyos vízbe meg a propagandaművek forgatásába. Bár az ország akkor még erőteljesen össze volt fércelve a két különböző múltú, kultúrájú, hagyományú és főleg gazdaságú részből és akadtak Szlovákiában is figyelemreméltó filmesek, de azért a „cseh film” kifejezés pontosabban írja le a változás fő alakjait – figyelmeztet a szerző.

Rendkívül érdekes követni a nagy és híressé vált egyéniségeket – műveiken keresztül. Zalán aprólékosan írja le a legkarakteresebb műveket – a képet, annak részleteit, a hangot és a zenét – vagyis mindazt, ami a filmet komplex élménnyé teszi. Sőt: még a félbehagyott torzókban vagy elfelejtett dokufilmekben is meglátja és felmutatja az eltérőt, a szokatlant. A magyarázatai egyszerűen lenyűgözőek: ugyanis olyasmit (pontosabban sokkal többet) lát bele a képekbe, amit a rendező, operatőr talán nem is tervezett meg. Természetesen ezzel nem azt állítom, hogy ne lett volna tudatos a rendező választása, hogy például ipari táj elé teszi történetét, de nem vagyok meggyőződve, hogy nem a vágóasztalon vált a távlattalan élet jelképévé egy gyár vagy lakótelep.

(Közbevetőleg jegyzem meg, a kor magyar vígjátékainak hátterében is megtaláljuk a gyárat, a munkásszállót, az alig-forgalmú országutat, az ostobaságokat szajkózó bürokratát – és rácsodálkozunk: hát így éltünk? hát lehetett így élni?)

A filmes életutak szinte mindegyikét törések tarkítják. A változó politikai szelek és országirányító ideológiák, a változó hatalmasságok mindenkinek az életén nyomot hagytak. Hol eltiltással, hol a leforgatott művek doboz-sírba temetésével (onnan még van föltámadás!), és nem is ritkán a noszogató, bár visszautasítható ajánlattal, mely szerint „folytathatná a munkásságát külföldön, kap útlevelet – és vissza sem kell jönnie”.

Többen elmentek, világhíressé lettek, mások dacosan maradtak – és olyik szintén világhíres lett. Ám a legkülönösebb következtetés, amit az olvasó levonhat – Zalán segít ebben –, hogy a „cseh új hullám” gyűjtőfogalom rendkívül eltérő egyéniségeket, filmstílusokat, képi világot hoz össze egy táborba. Ezek a kiváló művészek – otthoni vagy világkarrierrel – elég mélyen vettek részt egymás filmjeinek megírásában, leforgatásában, többekkel dolgozott ugyanaz az operatőr, besegítettek egymásnak szereplőként vagy dialógusíróként. Részben kortársak, filmfőiskolai évfolyamtársak is voltak. Ugyanakkor megérthetőségük, közönségük: ég és föld. De hát az hozza őket közös akolba, hogy valami mást akartak.

Alapművel gazdagodtunk. Zalán elképesztő mennyiségű interjút, szak- és szépirodalmi elemzést, magánközlést gyúrt bele rendkívül élvezetes könyvébe. Együtt nőtt fel – hangzott el a könyv bemutatóján – ezekkel a filmekkel. Az olvasó pedig úgy sejti, ez a mondat úgy fejeződik be: és egész életében erre a kötetre készült. Ilyen átfogó mű, amely a rendkívül bőséges név-, tárgymutató és filmográfia folytán kézikönyvként is forgatható, legjobb tudásom szerint másutt még nem született, és különben is: sed est vita, non est ita.

Szándékosan nem neveztem meg eddig egyetlen – bemutatott és elemzett – rendezőt sem, most azonban az előfordulás sorrendjét követve felsorolom őket: Karel Kachyňa, Miloš Forman, Ivan Passer, Evald Schorm, Jiři Menzel, Věra Chytilová, Jan Němec.

Zalán Vince: Film van, babám!
A cseh új hullámról
Gondolat Kiadó, Budapest, 2016
368 oldal, teljes bolti ár 3800 Ft,
kedvezményes webshop ár 2660 Ft
ISBN 978 963 693 7126

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A közértes Fekete Péter, a szerelmes Szöszi, Miloš, a vasutas gyerekember, a százszorszép Jarmila és Ježinka – sorolhatjuk emlékezetes cseh filmek felejthetetlen filmhőseit. Mindannyian egy nevetős-sírós, filmművészeti (tűzoltó) bál résztvevői voltak az 1960-as években, ahonnan, mint ismeretes, ellopták a tombola­nyereményeket – máig nem tudjuk, kik. Mások meg, 1968-ban, véget vetettek a táncnak, a mókának, a kacagásnak. Tudjuk, kik voltak. A bált fiatal cseh és szlovák filmrendezők új szemléletű nemzedéke rendezte, szomorúságos évek után újra mosolyt varázsolva a nézők arcára, nemcsak Csehszlovákiában és Magyarországon, hanem egész Európában.

Az úgynevezett cseh új hullámról van szó, arról a filmművészeti megújulásról, amelyhez olyan kiemelkedő rendezők munkái tartoznak, mint Miloš Forman, Jiří Menzel, Věra Chytilová, Jan Němec, Evald Schorm, Karel Kachyňa és Ivan Passer. Olyan filmek, amelyek az ember belső szabadságáról, eltiporhatatlan méltóságáról és esendőségéről szóltak az azóta is oly sokszor emlegetett hatvanas években. E rendezők a régi filmformákat megújítva biztosan igazodtak el a valóság dokumentumai között éppúgy, mint a képzelet kifürkészhetetlen birodalmában. Miközben előszeretettel tették nevetségessé az emberi kicsinyességet és önhittséget, egy pillanatra sem feledkeztek meg ember voltunkról, sem a humánum el­pusztít­hatat­lanságáról.

A Film van, babám! az eddigi legteljesebb magyar nyelvű összefoglaló a cseh új hullámról, mely a korszak zárlatáig, 1970-ig mutatja be e filmművészeti megújulást, kitérve azokra a szellemtörténeti és filmtörténeti hagyományokra is, amelyeket a rendezők folytatásra érdemesnek tartottak. Több mint százhúsz csehszlovák produkció szerepel a kötetben, a kiemelkedő tehetségű filmrendezők filmjeinek részletes elemzésével. Filmtörténeti-filmelemző kalauz, amelyet nemcsak a cseh kultúra, a cseh filmművészet iránt érdeklődők forgathatnak érdeklődéssel, hanem hasznos lehet a filmrajongó olvasók széles tábora számára is.