Molnár Miklós: Végső forgatás (részlet)

Posted on 2016. december 30. péntek Szerző:

0


molnarm_vegso-forgatas-bor240| 2 |

Vasárnap délután a Victoria pályaudvar kormos üvegtetejű, füstös csarnokának protokoll peronján alig félszáz focirajongó várakozik. Mellettük fotóriporterek, televíziósok nyüzsögnek, kezükben, készenlétben tartott gépeikkel. Hátrább, egy magas faemelvény tetején, filmkamera mögül Bihari Géza figyeli feszülten a távoli vágányokat.

– Jön! – harsogja.

Az emberek, mint a zsinóron rángatott marionett bábuk, egyszerre fordítják, nyújtogatják nyakukat a közeledő vonat felé. Amint az, egyre lassulva közelebb ér, kis piros-fehér-zöld papírzászlók kerülnek elő a szurkolók között. A sínpár végén, az ütközőbak előtt, csikorog va megáll a prüszkölő gőzmozdony. A pályaudvar levegője megtelik füstszaggal. A különvonat egyik kocsijának ajtaja kinyílik és elsőként a mokány Puskás Ferenc, a futball-válogatott kapitánya, majd Sebes Gusztáv szövetségi kapitány lép le a vörös szőnyegre, amely elvezet az alacsony, feldíszített tribünhöz. Nyílnak a kocsiajtók, sorra leszáll a többi focista is a népes kísérő személyzettel, és a tribünhöz mennek. Itt Sir Stanley Rous, a játékvezetők atyja fogadja a vendégeket. A rövid angol üdvözlőbeszéd magyarul is elhangzik a hangszórókból. Ahogy befejeződik az ünnepség, a londoni magyarok lelkes éljenzése, zászlóik lengetése mellett, a válogatott csapat tagjai és kísérőik eltávoznak a pályaudvarról, hogy buszra szállva, a Hyde Park melletti Cumberland hotelbe hajtsanak.

*

A négy csillagos, elegáns szálloda hallja megtelik bőröndös, új vendégekkel. A zsibongókat egy bátortalan női hang próbálja csendre bírni:

– Kérek egy kis figyelmet …
– Ki ez a kényeskedve beszélő, csúnyácska lány? – kérdezi Puskás a barátjától, Bozsiktól.

– Az új tolmács. Éván, a régi tolmácsunkon kívül, most az új lány is fordít nekünk.

– Kérek egy kis figyelmet… – ismétli meg hangosabban, majd megvárva a beszélgetések elültét, folytatja: – A szállodában kétágyas szobákat rendeltünk. Szíveskedjenek a recepcióhoz fáradni és bejelenteni, hogy ki kivel akar együtt lakni a szobában. Köszönöm.

– Gondolom, most is Lórántot választod szobatársnak – szegezi Bozsik Puskásnak a megjegyzését.

– Igen, mert vele esténként el lehet poharazgatni. Veled meg nem, mert soha nem iszol… – és barátját vállon fogva elindul a portához.

*

A lift csendesen kúszik felfelé a nyolc vendéggel. Amikor kis zökkenővel megérkeznek a második emeletre, a londiner fiú nyitja a lift ajtóit, és elsőként lép ki belőle. Sorban elkalauzolja a magyarokat a szobájukba. Készségesen viszi a két tolmácsnő bőröndjeit, nyitja 212-es szoba ajtaját, elhúzza az elsötétítő függönyt, felcsavarja a fűtést, megmutatja a falba épített trezort, a minibárt, a telefont, és villanyt gyújt a fürdőszobában. A nők benéznek az ajtóból, ezután a londiner kikapcsolja a fürdő világítását.

Amikor a két nő magára marad, körülnéznek.
– Hajnalka! Melyik ágyat választod? – kérdezi Éva. – Nem is tudom… Inkább te válassz. Elvégre idősebb vagy nálam… –, és nehogy sértő legyen megjegyzése, hozzáteszi: – talán…

– Én harminckettő vagyok. És te? – kíváncsiskodik Éva.
– Harmincegy – válaszolja a fekete, göndör hajú, öreges öltözetű Hajnalka. Éva elneveti magát:
– Na, jó. Akkor én választok. Legyen a radiátor melletti. Úgyis fázós vagyok.

Hajnalka kinyitja a bőröndjét, elsőként a fogkeféjét, fogpasztáját, fésűjét, hajkeféjét, Odol szájvizes üvegcséjét veszi ki és a fürdőszobába viszi. Rámered a villanykapcsolóra:

– Te, Éva! Fel van kapcsolva, de nem ég a lámpa!
– Kapcsold le, akkor kigyullad. Angliában sok minden fordítva van. A villanykapcsoló állása, a kilincs működése, a közlekedés iránya – meséli, közben kinyitja kofferjét.

Az eltöréstől féltve a ruhák közé rejtett kincsét, a fogantyús tükrét veszi elő. Belenéz. Megállapítja magában, hogy jobban néz ki, mint fiatalabb társa, aki sminkeletlenül olyan, mint egy szürke egérke. Bezzeg ő ápoltságával éveket tagadhat le korából. Hajnalka kijön a fürdőszobából, és látja, hogy társa nagy keresésben van, fenékig feltúrja bőröndjét.

– Mit keresel?
– Képzeld Hajni, nem találom a fogkefémet. A fogkrém megvan, de a kefe nincs a piperetáskámban.
– Mikor bejöttünk a szállodába, a hallban láttam egy üzletet…
– Lemegyek. Nem viszek kulcsot, majd kopogok – ezzel felkapja kézitáskáját és behúzza maga mögött az ajtót.

Kis idő múlva Hajnalka az ajtóhoz siet, résnyire nyitja és óvatosan kiles a folyosóra. Éva a liftre vár, majd amikor az megérkezik, beszáll. A lány elégedetten becsukja a szobajtót, noteszt vesz elő, amivel a telefon mellé ül. Tárcsázza a telefonközpontot, városi vonalat kér, majd hívja a feljegyzett számot.

*

Hosszan csöng a telefon az idős asszony lakásában. Felébred délutáni szunyókálásából, felkel a díványról és a telefonhoz botorkál, leül.

– Helló! Margit Berentes vagyok – mutatkozik be angolul, és végigsimítja ősz haját.

– Itt Erdősi Hajnalka! Csókolom Margit néni! Megérkeztem Londonba. Most költöztem be a Cumberland hotelbe…

– Az egy elegáns szálloda, hallottam róla. Megkaptam a leveled, amiben írtad, hogy a magyar csapat tolmácsaként jössz.

– Volt, amiről nem írhattam a levélben, így most mondom el. Kint akarok maradni Angliában!… Tetszik tudni, hogy apám régebben halt meg, anyámat meg tavaly temettem el. Nem mentem férjhez, nincs otthon senkim. A külföldi rokonságból csak Margit néni van nekem, meg Amerikában Kornél bácsiék. De a kinn maradásomnak nyomósabb oka is van, amiről majd személyesen beszélek. Még megvárom a szerdai meccset, és a hazautazás előtt, bőröndömet hátrahagyva, kisétálok a szállodából. Ha sikerül a tervem, akkor fogok újra jelentkezni.

Erős kopogás hallatszik az ajtón.
– Csókolom Margit néni, mennem kell – köszön el gyorsan és leteszi a kagylót.

A kitárt ajtón belép Éva, büszkén feltartott becsomagolt szerzeményével.

– A hallban nyüzsögnek a filmesek, mindenféle állványokat, lámpákat visznek a földszinti konferenciaterembe. Ennek előterében nyílik meg A magyar futball jelene című kiállítás. A magyar nagykövet nyitja meg. Utána a nagyteremben lesz a sajtótájékoztató a követségi referens irányításával. Itt mi is dolgozni fogunk.

– Jó, hogy lementél a hallba.
– Még van fél óránk, hogy átöltözzünk.
– Én maradok ebben, amiben vagyok…
– Te tudod. Én jobban érzem magam a friss ruhámban a hosszú utazás után.

*

Bihari Géza filmkamerája ráirányul a középkorú, kopaszodó, pocakos nagykövetre, aki felteszi szemüvegét, benyúl zakója belső, jobb oldali zsebébe és kiveszi a papírra írt angol beszédét.

– Nagykövetként tisztelettel üdvözlöm az angol és magyar sajtó képviselőit, a rádiók és televíziók tudósítóit, az itt élő, érdeklődő magyarokat A magyar futball jelene című fényképkiállításunkon. A szocializmus építése során, hazánkban nagy hangsúlyt fektetünk fiataljaink egészséges fejlődésére, kulturált testmozgására. Ennek egyik ága, népszerű nevén a foci. Már fiatal korban kezdik űzni ezt a lélekemelő sportot, hogy népünk tehetséges fiaiból kiemelkedő legjobbak megmutassák a világnak, mit tudunk, és ezzel legyőzzék a kapitalizmust… Ezennel ünnepélyesen megnyitom a kiállítást.

Beszéde végén, mialatt csak erőtlen, udvarias taps hallatszik, a bal belső zsebéből húz elő egy papírt és olvasni kezdi a megnyitó magyar szövegét. Géza ekkor kikapcsolja kameráját, majd kézből felveszi közelről, és távolról a hallgatóságot.

A magyar nyelvű megnyitó beszéd elhangzása után, Géza a paravánok fényképeinek nézegetőiről készít rövid felvételeket. Az operatőr kiszúr két nőt, akik ide-oda forgolódnak a paravánok között.

– Megkérhetem, hogy csináljanak úgy, mintha érdekelné önöket a kiállítás? – szólítja meg őket.

– Persze, úgy csinálunk, ahogy kívánja… – válaszol mosolyogva Hajnalka, és Évának lelkesen mutat egy képre, amelyen stoplis futballcipőjét felhúzó focista látható.

– Várjon, várjon… Lemaradtam. Kérem, ismételje meg… Majd szólok… – és megnyomja a gombot. – Tessék…

A rövid jelenet felvétele után Géza közelebb lép hozzájuk:

– Mióta élnek Londonban?
– Már fél napja itt vagyunk a focistákkal… – neveti el magát Éva. Géza ránéz a nők ruhájára és eltűnődik. Gondolhatta volna, hogy nem londoni magyarok, mert nem angol divat szerint öltöztek fel. – De hát mit csinál két hölgy egy focicsapatban? – kérdezi őket.

– Tolmácsok vagyunk! – válaszol Éva büszkén.
– Akkor biztosan tudják, mikor kezdődik már a sajtótájékoztató – néz idegesen Géza az órájára.
– Azt mi sem tudjuk, csak azt, hogy csúszik a kezdés a késve érkezett nagykövet miatt. De árulja el, mikor leszünk a tévében? – kérdezi Éva.
– Holnap, az esti híradóban.
Női kacagás hallatszik az egyik paraván mellől. A fotoriporterek Puskást fotózzák, amint egy magyaros ruhába öltözött, helyes londoni lánnyal enyeleg. Géza lemarad a jelenet felvételéről, mert a szervezők kezdik beterelni a konferenciaterembe a tudósítókat, fotósokat és persze a focistákat.

*

Géza segédoperatőre előrelátóan, a többi operatőrt megelőzve, jó helyre tette a filmkamera állványát. Pont szemben van a színpadon, a mikrofonok mögött az angolul beszélő magyar szövetségi kapitány. Hátterében a fociválogatottja foglal helyet. Sebes Gusztáv arról nyilatkozik, hogy a tavalyi helsinki olimpián szerzett aranyérem a világ legjobbjai közé emelte az Aranycsapatot. Joggal várható, hogy majd a jövő évi világbajnokságon is diadalt fognak aratni. Így a nemzeti tizenegy felkészítése érdekében még Helsinkiben kötötte le az angol válogatott elleni mostani barátságos mérkőzést.

Molnár MIklós

Molnár Miklós

Mialatt pereg a film a kamerában, és Géza egyik szeme a keresőre tapad, a másikkal kikandikál felemelt karórájára. Azon morfondírozik, hogy már háromnegyed hét van, és még csak most kezdődött el a sajtótájékoztató. Nyolcra nem tud odaérni a randevúra. Emlékezett, hogy Nóra azt mondta, hétkor eltávozik otthonról, mert valami dolga van a Cityben, és onnan megy az étterembe. Sürgősen fel kell hívnia Nórát, és későbbre tenni a találkozót.

Megvárja, míg Sebes befejezi beszédét, kikapcsolja a kamerát, odainti a segédoperatőrét:

– Öregem, sürgősen el kell mennem, telefonálni. Válts fel a kameránál, és vedd fel az angol tudósítók kérdéseit, aztán a magyar válogatott angolra fordított válaszait.

Molnár Miklós: Végső forgatás
K.u.K. Kiadó, Budapest, 2016