A legjobb Erdélyben… | Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben

Posted on 2016. november 6. vasárnap Szerző:

0


ugron_urilanyok-bor240Kleyer Éva |

Négy- és nyolcéves kora közt minden kislány átesik egy furcsa fertőzésen: királylányos mesét akar olvasni (vagy felolvastatni), hercegnős ruhát akar felvenni a farsangi jelmezbálba, úri kisasszonyokat rajzol hosszú báli ruhában. És persze megőrül a lovakért, továbbá megőrjíti kedves szüleit egy saját lóért. Amikor ez a betegség alábbhagy, jönnek a lányregények, azzal együtt meg a (már nem) hercegek fehér lovon.

Ilyesfajta érzést keltett bennem az időutazás, melyen akkor vettem részt, amikor Ugron Zsolna regényét, az Úrilányok Erdélyben-t olvastam. Erdélyi grófkisasszony (Anna) elmenekül a sárkány (vö. Ceaucescu Romániája) elől, majd átváltunk romantikus lányregénybe, midőn (na, nem?) hősnőnk találkozik az álruhás ifjú gróffal, akinek a nagypapája egy vagyonából szintén kiforgatott indiai maharadzsa volt. Ezután –  odahagyva a pörgős budapesti nagyvilági életet, a kőgazdag francia (ámde magyar vérvonalat is felmutatni tudó) festőművészt, na meg a bécsi bálokon otthonosan mozgó erdélyi rokonságot – Anna visszaköltözik ősei földjére, Erdélybe, egy romos kastélyba. Majd világra szóló lakodalom suhogó báli ruhákban a képregényszerű idilli tájakon. Hogy aztán másnap – kárpótlási papírok és be nem fizetett számlák képében – bekopogjon a rideg valóság,

Bevallom, nem nyűgözött le a kalandos történet, ugyanis kissé kinőttem már ebből az életkorból, bár aarra tényleg alkalmas volt, hogy felpiszkálja az érdeklődésemet. Milyen is valójában Erdély? Mitől ez a varázs, amely elbűvöli a látogatót és fogva tartja? A táj, az emberek, a történelem?

És mivel nem voltam felkészülve Ugron Zsolnából, rágugliztam a szerzőre. És akkor jött a meglepetés! Kiderült, hogy az egész történet még az igaznál is igazabb! Mert Ugron Zsolna egy olyan család sarjaként született Kolozsváron, amely hatszáz évre visszamenően ismeri, nyilvántartja az ősöket (egy dokumentum Erdélyben a 14. században említi először a családot), és a hazának évszázadokon át adott fejedelmeket, politikusokat, nagy formátumú asszony egyéniségeket.

Zsolna tényleg forgott a budapesti szcénában, szerkesztő-riporterként a legfelsőbb körökben járt-kelt, igazak a bécsi bálok is, ahol nagynénik és távoli unokatestvérek jönnek össze mulatozni. Ahol a hazájuktól rég elszakadt, a múltat csak elbeszélésekből ismerő ifjak az anekdotákat valóban attól a generációtól hallhatják, amelyik még tényleg a meseszerű völgyek mélyén megbúvó kastélyokban terített a családi porcelánnal és ezüsttel. A porcelánnak, ezüstnek ma már se híre, se hamva, a bútorok, festmények az enyészeté (vagy ismeretlen újkeletű gazdáké) lettek. Ami mára megmaradt: az emberi tartás és az emberi emlékezet, amely megőrzi a pókhálós arcú tantik, ükmamák, szépanyák és legendás ősök lenyűgöző vagy éppen mulatságos történeteit.

Bármily hihetetlen, igaz az indiai maharadzsa is. Mikes Katalin grófnő egyetemi évei alatt, Ausztriában ismerte meg Shuvendu Basu Roy Chowdhuryt, egy bengáli arisztokrata fiát, akinek családja Kelet-Bengál Indiától való elszakadásakor ugyanúgy vesztette el birtokait, akárcsak az erdélyi arisztokrata Mikes család. A frigyből két fiú született, Gregor és Alexander, akiket nem a londoni pénzvilág, hanem az anyai ág ősi földje vonzott. A család hosszas küzdelmek után visszakapta zabolai kastélyát és erdőit, ahol Mikes Kelemen töltötte gyermekéveit, és ahol „Erdély Széchenyije” született, gróf Mikó Imre (1805–1876), a neves államférfi, politikus, történész. A csillogás és egykori pompa helyett kezdetben leginkább csak hámló-omló falak, fűtetlen szobák és sok-sok munka várta a Mikes-Roy Chowdhury leszármazottakat. De voltak kedves helyi emberek is, akik örömmel segítettek a visszatérő grófi családnak.

„A falubeliek nagy szeretettel fogadták anyósomat és fiait, a férjemet, Gregort, és öccsét, Alexandert. Gregor már két-három éve Zabolán élt, amikor mi találkoztunk – meséli Zsolna. – Az én első »nagy találkozásom« a faluval az esküvőnkkor volt, és igazán megható volt az öröm és szeretet, ahogy a falubeliek fogadtak. A polgármester az esküvőre és a külföldről idesereglő több száz vendég tiszteletére még egy kis útszakaszt is újraaszfaltoztatott. Volt, akitől virágokat kaptunk ajándékba a díszítéshez, volt, aki önként jött segíteni az előkészületekkor. Azóta már többen dolgoznak velünk a faluból, az erdőben, az irodában, vagy éppen a parkban működő kis panzióban.”

Az esküvő utáni családi kutatás kiderítette azt is, hogy Zsolna személyében már a második Ugron-lány érkezett a Mikes-házba, valamikor az ezerhétszázas évek közepén egy déd-déd-nagynénje ide jött feleségül az akkori birtokos Mikes Zsigmondhoz.

Ha ennyi az életrajzi elem, feltehetőleg igaz a fiatalok közötti perzselő szerelem, a romos kastély és minden nyűgje is, az odaadás és megfeszített munka, amellyel az ifjú gróf és grófné a visszaszerzett birtok helyreállításán dolgozik. Azt is kedvenc világlexikonomtól tudom, hogy azóta két leánygyermek is született, Emma és Klementina.

Nagyon hangulatosak azok a történetek, anekdoták, amelyeket most már nemcsak a családi szájhagyomány őriz, nekünk „csonka országbelieknek” azonban mindez új és nagyon érdekes. Olvastam volna ezekből többet is, akár a nagynéniről, aki az albán királyi trónra nemet mondott, akár pedig a többi, tartását és morálját még a legkeservesebb körülmények között megőrző dámáról, habár kicsit ritmusosabbra, feszesebbre szerkesztve.

Az erdélyi konyha a mániám – írja Zsolna –, én pedig sajnáltam, hogy a receptek végül is nem kaptak akkora szerepet a könyvben, mint ahogy az előzetes tervekben szerepelt, de azóta megjelent a receptkönyv is, Hét évszak címmel.

Nyilván egy ilyen pszeudo-énregény egyes szám első személyben sokkal bensőségesebb lehetett volna, hiszen szinte minden elem, szereplő létezik a valóságban is, olyannyira, hogy sokan magukra is ismertek. De ez a választás Ugron Zsolnáé, remélhetőleg így sem adódott belőle sértődés.

A tények ismeretében azért más szemmel tekintek az olvasottakra, és hatalmas kíváncsiság ébredt bennem, hogy ezúttal mégiscsak megismerkedjem alaposabban ezzel az elveszett – vagy talán mégsem teljesen eltűnt – paradicsomi világgal.

Aki tehát kíváncsi Erdély és a történelmi erdélyi asszonyok történetére, annak figyelmébe ajánlom Ugron Zsolna legutóbbi munkáit, a Báthory Anna kalandos életét feldolgozó Erdélyi menyegzőt és A nádor asszonyai című köteteket.

S hogy végül is mi a legjobb Erdélyben? Erre is választ kapunk: „hogy nem adja könnyen magát, aki csak a felszínt kapargatja, soha nem fogja meglátni a valót”.

Ugron Zsolna

Ugron Zsolna

Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben
Libri Könyvkiadó, Budapest, 2016
253 oldal, teljes bolti ár 2999 Ft,
kedvezményes webshop ár 2549 Ft
ISBN 978 963 310 8345

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Anna tévés újságíróként dolgozik, és fiatal francia festő barátjával éli irigylésre méltó budapesti életét.

Egy erdélyi út során megtudja, hogy egyre több, Magyarországon vagy nyugaton élő örökös költözik vissza régi családi birtokaikra, hogy új életet leheljenek a vadregényes romokba. Egyikük, Kászoni Gábor különös hatással van rá: ha csak a közelébe kerül, habogni kezd, és nyelőgörcs fogja el.

Anna végül elhatározza, hogy tévéműsort készít az újgenerációs kastélyosokról. Ahogy egyre többet látogat Erdélybe, lassan rájön, hogy ott, az Üveghegyen éppen csak innen találhatja meg önmagát és a boldogságot.

Ugron Zsolna első regénye, mely egyszerre romantikus lányregény és Erdélyben tett gasztronómiai utazás, rég elfeledett ízeket és színeket hoz el az olvasónak. A régi arisztokrácia bensőséges történetei mellett pedig megelevenednek a mai Erdély nehézségektől sem mentes, ám a múlt romantikájától áthatott mindennapjai is.