Ménes Attila: Folyosó a holdra (részlet)

Posted on 2016. augusztus 7. vasárnap Szerző:

0


Ménes_Folyosó a holdra-bor240Ekkor, az iménti dermedtség után, lassan megelevenedni látszott a mezei vásártér. Néhányan feltérdeltek, voltak, akik egyazon mozdulattal vissza is hanyatlottak, mások előregörnyedve iszkoltak ebből a pokolból. Ilyenekből egyre több akadt, aki képes volt rá, futott, ahogy bírt. A szórványos lövöldözést hamarosan folyamatos golyózápor váltotta föl, nem lehetett tudni, kik és honnan tüzelnek, főként azonban, hogy kire és miért, a felbolydult vásártéren néhány menekülő felbukott és arcra vágódott. Valószínűnek látszott, hogy valakik csak úgy vaktában lődöznek, mintsem hogy képzett mesterlövészek ritkítanák a tömeget. A közeli parkolóban két szövetséges helikopter ereszkedett alá, a gyomrukból fegyveresek potyogtak, akik nyakukat behúzva, fejüket a rotorszéltől óvva szóródtak szét. Ez ritka látványosságnak számított, néhányan még a menekülésről is megfeledkezve, tátott szájjal bámulták a csodamasinákat. Kenyér csak egy kurta pillanatra állt meg, aztán maga sem tudva, merre, futott tovább.

Útközben látott egy szénával megrakott, lángoló társzekeret, malacvisítást hallott a szekér mélyéről. A lángokba belekapott a szél, a tüzet fogott jármű néhány métert önmagától arrébb gurult. Egy magára hagyott hordszék mellett szaladt el, amelyben valószínűtlenül kövér, magatehetetlen fiatalember ült, illetve oldalvást némileg kicsúszott belőle, testét, elegáns, prémes kabátját keresztbe-kasul golyók lyuggatták át. A férfi még élt, csodálkozó arckifejezéssel nézelődött, nem értette, mi történt vele, dinnyényi félrelógó tokáját is golyó járta át, verejtékes arcán legyek nyüzsögtek.
A sík terepet elhagyva a fiú most egy csenevész fácskákkal borított, mocsaras lapályra ért, kocogásra váltott, nem zavarta, hogy bal térde sajog. Az egyik fácska oltalmában leheverve cigarettát szedett elő, szerb piros Marlborót, amit a vásárban vett, de rágyújtania nem sikerült, remegett a keze. A Tanítóval eleget gyakorolták a tudatos légzés technikáját, Kenyér a hátára feküdt, és izmait ellazítva mély lélegzetet vett. A levegőt sokáig lent tartotta, aztán lassú kilégzést végzett. Az újabb belégzést addig tartotta vissza, míg rekeszizma fájdalmasan rángani kezdett. Tíz ilyen késleltetett belégzés-lent tartás-kilégzés után visszanyerte a nyugalmát. Keze, lába működött, a gondolatai rendeződtek, és a pénze is a helyén volt, az inge alatt, hasa magasában. Már tudta, mit kell tennie. Elindult a régi fehérjefeldolgozó felé, a villamos végállomáshoz, a banda titkos búvóhelyére, ahol a fiúkkal találkozhatott. Ügyelnie kellett a lépteire, mert a romba dőlt vásári területtől távol, a gaz közt szétszóródva mindenféle kacat hevert; itt egy frissen nyúzott birkacomb, amott egy gyerekmankó, odébb egy vég megpörkölődött kalikó, törött üveg, s az imént is megbotlott egy a fűben alattomosan megbúvó, kifacsarodott végtagokkal heverő, tépett hajzatú, teljesen mezítelen csutkababában, amit idáig röpített a robbanás szele.
Egy távoli templomból szüntelen harangzúgás hallatszott, Kenyér nem értette, vajon ki lehet annyira őrült, hogy ilyenkor nekiáll rángatni a kötelet.
A búvóhely innen félórányi gyaloglás, ezt az utat mindössze tíz perc alatt tette meg. Amikor odaért, Könyök kivételével mind ott lapultak már. Halál elszánt arccal meredt maga elé, az összevert képű Gép lappadt szeredásán a sarokban kuksolt. Szőrös egy békebeli kerékpár nyergében egyensúlyozott, egy tízes volt az egész, mondta, bár senki nem kérdezte a bicikli vételárát. Őt leszámítva valamennyien csüggedt, agyagszínű arccal bámultak Kenyérre, mintha tőle várnának biztatást és felvilágosítást, hogy mi most a teendő. Ezt azonban ő sem tudta megmondani. – Egyelőre várunk – dörmögte, és a fiúk beleegyezően hallgattak.
– Könyök – kérdezte azután –, nem látta valaki? Szőrös bólintott. – Én találkoztam vele – válaszolta. – Azt mondta, beszélt Frizurával, és adjak át neked egy üzenetet.
– Mit üzent?
– Már nem emlékszem az egészre, csak hogy valami szar készül az anyád ellen. Nézz utána, hogy mi van vele, kerítsd elő!
– Miért?
– Azt nem mondta, csak hogy spurizz, kerítsd elő, amíg gond nem lesz!
– Mást nem mondott?
– Most csak ennyire emlékszem.
Kenyér, akinek ez idáig eszébe sem jutott az anyja, most egy kicsit elgondolkodott. Mi baja lehet az anyjának? Tud az vigyázni magára. A fináncokat lefizette pénzben is, meg természetben is. Igaz, volt az a robbanás, meg lövöldöztek is egy keveset, talán esett rajta egy karcolás, horzsolás, hogy más gond nem lehet, ezt biztosra vette.
– Délelőtt én is láttam Könyököt – jegyezte meg Halál. – Nagyon úri élete volt, a Szájmonnal hetyegtek, flekkent zabáltak, meg süteményt.
– Rakjunk tüzet éjszakára – vetette fel Gép, hideg lesz.
– Hülyeség – vágta rá Halál –, mindenki idecsődül nekünk. Nagyon sokan meghaltak, mondta kevéssel később.
– Rengetegen – hagyta helyben Gép, vérző arcát, szemöldökét tapogatva –, kemény volt.
– Az elnök is kipurcant, tette hozzá Szőrös fájdalmas kárörömmel. A többieknek csak most tűnt fel, hogy egyik szemfoga hiányzik. Szívogatta, nyalogatta vérző ínyét, pofacsontja alatt csak most nőtt nagyra a duzzanat. Gép sokat tudóan nézett a társaira. – Hallottam, hogy az elnök ellen irányult az egész – mondta. – A tanácsadói szervezték.
– És most mi lesz?
Kenyér, míg a fiúk eszmecseréjét hallgatta, arra gondolt, hogy a pénz egy része az anyjánál van, nem örült ennek. Úgy döntött, utánanéz a dolognak, ebben a nagy hajcihőben sohasem lehet tudni. A fiúknak azt mondta, szétnéz egy kicsit, majd lehet, hogy még visszajön.
A Varga utcánál érte el a városhatárt, az útkereszteződésben egy kamionból hevenyészetten átalakított lengyel busz állt keresztbe fordulva, az elakadásjelzője sárgán villogott. Kenyér furcsállta, hogy a lengyelek a városi ribillióval fikarcnyit sem törődve csárdásoztak a jármű utasterében. Nyilván jó vásárt csináltak, alaposan felöntöttek a garatra, mit bánták ők a lövöldözést. A fiú egy pillanatig bámulta a nagy bajuszú férfiakat, akik termetes szőke leányok derekát tartva ropták a bömbölő zenére, majd indult tovább, a Wesselényi utca felé. Úgy vélte, legokosabb, ha hazamegy, az anyja talán otthon van már, és őt várja aggódva. Ha van egy csöpp esze…
A Wesselényi utcánál már egyre közelebbről hallotta a fegyverropogást, tanácsosnak tartotta, hogy a falhoz lapulva egy darabig várakozzék. Ekkor, az utca túloldalán, épp a szemközti ház második emeletén felpattant egy ablak, és egy vele nagyjából egykorú fiú jelent meg mauserrel kezében. A srác késedelem nélkül célba vette őt, és tüzet nyitott rá. Szerencsére nagyon rosszul célzott, a golyók Kenyértől legalább másfél méternyire csapódtak a házfalba, egy lövedék pedig a járdán gellert kapva felkaristolta az úttestet. Kenyér beintett, és gúnyos mosolyt küldött a pontatlanul célzó srác felé, egyidejűleg alaposan megnézte magának, hogy emlékezetébe vésse arcvonásait, ha még egyszer találkoznának az életben… A szemközti házakon időközben több ablak is kitárult, az egyiken géppisztolyos idős férfi hajolt ki, de nem Kenyérre célzott, hanem a túloldali ablakokra. Az utcára üvegszilánkok záporoztak, mire a megsorozott szemközti házakon is kinyílt néhány ablak. Valóságos háború bontakozott ki a páros és páratlan oldalak közt, Kenyér még nem látott ilyesmit. Valahonnan a közelből rémületes süvítés hangzott, bomba robbant, a fiú csak a felcsapó füst- és lángoszlopot látta a háztetők fölé emelkedni. Futásnak eredt, csak minél messzebbre ebből a megbolondult utcából, ahol egymást irtják a szembeszomszédok. A Klaipeda felé menekült tovább, mert már a Széchenyi utca felől is gépfegyverek kelepelése és aknavetők moraja hallatszott, némelyik lövedéket látta is, amint átsüvít fölötte az égbolton, s valahol, talán a víztorony közelében vagy a zsibogónál csapódott be. Odafent biztonságos leszállóhelyet kereső, riadt, megzavarodott madárrajok keringtek, füst és orrfacsaró bűz terjengett.

Ménes Attila

Ménes Attila

A Kossuth utcához érve a sarkon meglapult, onnan lesett elő. Ha a színház épülettömbjét elérné, talán megpihenhetne, csak a zebrán kéne átszaladnia. Valahol a közelben szünet nélkül erős tüzérségi tűz ropogása hallatszott, a színház tetőszerkezetéről vastag füstoszlop emelkedett a magasba, aztán már lángok is. A Művész eszpresszó nyújtotta fedezékből ekkor valószínűtlen látvány tárult a fiú szeme elé. Az úttesten szétszóródva mindenütt holttestek hevertek, itt-ott a felrobbant Molotov-koktélok kormos cserepei körül apró kékes-sárgás lángnyelvecskék pislákoltak, és a zebrán, kezében háromrekeszes ételhordóval épp most kelt át valami szerencsétlen öregasszony. Csak a zebra közepéig sikerült eljutnia, ott terítette le egy golyó, az öregasszony arcra bukott, és nem mozdult többet. Az éthordóját még holtában is erősen markolta, valami főzelékféle tócsa terjeszkedett körülötte, amely egybefolyt a test mellett terjengő vérfolttal. Kenyérnek hányingere támadt, mindig is utálta a főzeléket. Puskáikkal hadonászva néhány fegyveres civil rohant el mellette, rá ügyet sem vetettek. Hallotta, amint egymásnak kiáltva mondják, hogy gyerünk a laktanyához, ott vannak most a harcok! Ölik a magyar fiúkat a rohadékok!

Ménes Attila: Folyosó a holdra
Jelenkor Kiadó, Budapest, 2016