Mérgező titkok és rossz döntések | Kolozsi László: A bejrúti járat

Posted on 2016. május 18. szerda Szerző:

0


Kolozsi_A-bejrúti-járat bor240Bodó Viktória Booklány | 

Amikor kijött A farkas gyomrában, már akkor tudtam, mondtam, írtam, hogy ez a pasi, Kolozsi László tud valamit. Végre valaki, aki mer aktuális témákat boncolgatni (akkor a gyalázatos cigány­gyilkosságokat), aki az olvasó arcába vágja a mai magyar valóságot. Azt a valóságot, amit még mindig tabuként kezel az irodalom.

Az elmúlt évszázad, Horthytól Rákosin át, minimum Kádárig, megtanította a magyarokat arra, hogy a jelennel csak a ius murmurandi keretein belül foglalkozzanak, s ha lehet, akkor se túl mélyen, de semmiképpen ne csoportosan. A megszálló hadseregek már régóta nincsenek az országban, mégis gyáva távolságtartással kezeljük a folyó ügyeket, így szólhatott nagyot Kolozsi témaválasztása. Az pedig különösen ritka dolog, ha egy szerző, mindemellett, még a történet szövéséhez is ért.

Ez a mostani könyv nemkülönben a jelenünkről szól. Az éjszaka felavatott emlékmű korában járunk, egy nagyon is magyar történetben. Magyar gondolati panelek, magyar családi viszonyok jelennek meg a lapokon, a Don-kanyart megjáró nagyapától kezdve a sikeres ügyvéd unokáig, a családban lappangó szégyenletes titkokig. A kis magyar valóság ettől válik annyira tapinthatóvá a lapokon: szinte nincs olyan család még ma sem, ahol ne lenne egy csontváz a szekrényben. Mindannyian vagy áldozatai, vagy elkövetői vagyunk valaminek: ebben az országban generációk óta nem lehet „csak úgy” élni. Nekünk titok kell, nekünk elfojtás kell, imádjuk az efölötti összekacsintást, rajongunk a megőrzött titkokért, kicsiben és nagyban is. Sok családban akkor is ragaszkodnak a titkaikhoz, ha azokat nem is kellene őrizni, hiszen senkit nem érdekelnek. Nekünk Mohács kell, de ha nincs, akkor csinálunk magunkat egy kis sárgább, savanyúbb privát Mohácsot. Néplélek, hajjaj…

Ezen az alapon áll az A bejrúti járat is. Az elhallgatás talaján fonódnak össze a szálak, a magyar valóságtól a nagy nemzetközi nyomozásig, elhallgatott, fontos titkoktól migrációig, meg a felismerésig, hogy a titok még akkor is befolyásolja a következő generációk életét, ha az nem is tűnik lehetségesnek. Váncsa István mondta egy helyütt (más témában, éppen a titkolt ügynökakták kapcsán), hogy a leghasznosabb az lenne, ha feloldanák a titkosításokat, és az egész nagy, bűzös halmazt kiborítanák a haza lábai elé. A nép szépen körbeállná a hegynyi kupacot, sopánkodna és csodálkozna három napig, majd menne mindenki a maga dolgára. Többé nem lennénk zsarolók és zsarolhatók, nem lennének mérgező titkok, sem ebből fakadó rossz döntések. El lehetne hordani a szemetet és tiszta alapokra lehetne építeni végre egy tisztességesen működő országot. Szabad emberekkel, saját döntéseken és tudáson alapuló sorsokkal. De addig… Addig nem tudhatjuk, hogy a nagyapáink titkolt cselekedetei mennyiben hatják át az életünket, hogyan determinálják a sorsunkat.

Kiváló alapvetés, remek témaválasztás, aktuális történet, mély rétegekkel, nem kevés izgalommal. Kolozsi László jó íráskészséggel megáldott ember, aki azonban itt-ott még mindig alapos (a jelenleginél jóval alaposabb) szerkesztői munkára szorul. Néhol elnagyolt, vagy nem elég átgondolt, amit ír. Így jelenhet meg a két világháború közötti szövegben az „általános iskola” kifejezés (az elemi helyett), vagy hogy a napszámosnők zoknit hordanak (harisnya helyett), hat nap helyett hat hét, és hasonló pontatlanságok. A nagypapa vonalán például túlzottan is archaizáló a szöveg, de ezt a stílust később nem sikerül tartani. Bár ez nem is nagy baj, a boldog békeidőkhöz inkább illik az indítás ilyen hangvétele, mint 1943-hoz. Ám Booklány azért összevonja a szemöldökét.

Viszont jó az izgalom-faktor. Nemcsak tartja a krimihagyományokat, de már-már thrillerbe hajlóan meg is haladja őket. Ha túllépünk az előbb említett pontatlanságokon, igazán izgalmas könyvet kapunk, amit gyorsan el lehet (és kell is) olvasni, mert nem tudni, mire megy ki a játék. Nemcsak kikapcsol, szórakoztat és a fokozódó feszültséggel szakadatlan izgalomban tart, de némi gondolatot is ébreszt az olvasóban. A szerző, aki a Hacktion című tévésorozat forgatókönyves stábjának is tagja, a tollában hordja egy újabb film lehetőségét. Már ez a történet is mozivászonra kívánkozik. Kolozsi igazi útja, véleményem szerint, a forgatókönyvírás.

Lassan indul a szezon, írjátok fel a listára: napszemüveg, hideg fröccs és A bejrúti járat. Jó lesz, bár a fentiekre gondot fordítva lehetne jobb is.

Az írás teljes terjedelem­ben elolvasható a Booklány szereti… oldalon

Kolozsi László

Kolozsi László

Kolozsi László: A bejrúti járat
Athenaeum Kiadó, Budapest 2016
480 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft,
kedvezményes internetes ár 2392 Ft
ISBN 978 963 293 4778

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Meddig mondhatjuk, hogy semmi közünk a merényletekhez, a terrortámadásokhoz, meddig mondhatjuk, hogy csak áldozatok vagyunk? Meddig vagyunk urai sorsunknak?

A haldokló nagyapa egy orosz szót suttog, mintegy búcsúképpen, unokája fülébe. Az unokát, a sikeres budai ügyvédet, Kozma Pétert, nem hagyja nyugodni, mit akart mondani az öreg. Ahhoz, hogy közelebb kerüljön az igazsághoz, meg kell találnia a nagyapa Don-kanyarnál és a megszállt területeken vezetett naplóját. Ugyanakkor ezeket a háborús feljegyzéseket, a magyar hadsereg viselt dolgairól, nemcsak ő akarja megszerezni, hanem mások is. És ezek a mások az ő életére törnek…

Tipikusnak nem mondható, mégis hamisítatlan magyar családtörténet bontakozik ki a nyomozás során. A napló, az elhallgatott borzalmak, kihatottak nemcsak az unoka sorsára, de a fiakéra is. Ennek (pontosabban az elfojtásnak és elhallgatásnak) a következménye, hogy a jeles biológus apa (a szegedi kutatóintézet egyik prominense) egykor felszállt 240-es bejrúti járatra.