Nyakig minden sz*rban | Irvine Welsh: Mocsok

Hepper Richárd | 

Figyelmeztetés az olvasóhoz. Ha még nem múltál el 18, ha nem kivételesen jó a gyomrod, ha nem vonzanak a beteg karakterek, történetek, és ha nem szereted a mocskos, értelmetlenül undorító változatait a világunknak (remekül megírva!), akkor ne olvass tovább. Se a könyvet, se ezt a kritikát. Ne mondd, hogy nem szóltam!

„Az lenne a legjobb megoldás, ha bármikor lelőhetnénk bármelyik g*cit, ha épp jól esik. Az esetek többségében a tapasztalatunknak és a professzionalizmusunknak köszönhetően helyesen járnánk el… vigyorogva hajbókolnának a niggerek, mint annak idején a ki*szott földeken… a csajok az utcán sz*pnának le azért a kiváltságért, hogy ne lőjük őket le.” Hm… Ez lenne a rendőrség. Annak is két tagja, némileg szétesve a raktárból lenyúlt kiváló minőségű kokaintól. Természetesen munkaidőben, hisz „ne csinálj meg semmit hétfőn vagy kedden, amit megcsinálhatsz hétvégén dupla bérért”. És ez nem két lecsúszott hekus: Bruce „Robbo” Robertson és Ray Lennox legfőbb várományosai a frissen kiírt detektívfelügyelői posztnak, előbbi ráadásul a szabadkőműves páholy ismert és megbecsült tagja. Csak ne lenne az a fránya ügy, egy színesbőrű (a könyvben: bozótlakó, banánzabáló, gyapjas, kokszos stb.) meggyilkolása. Örüljünk neki, hisz legalább eggyel kevesebb! Jobb lenne inkább… na, de ne lőjük le a könyvet. Leköpni ér.

Irvine Welsh legismertebb művében (Trainspotting) a korlátlanság végletekig tolt szélsőségeit festi le, a Mocsok viszont a rend összetartó erőinek szétrohadt szövetéről mesél. Ami vicces: Amíg Rent-Boy és Spud a szabadságot emlegetve zárja magát börtönszerűen szűk falak közé, addig Robbo a rendről beszél, közben a fazon totál káosz. És nem jó káosz. Undorító, stílustalan, sunyi. Hányadék. Mikor azt hinnéd, már ismered, jön egy újabb húzása, ami árnyalja az undorítóságát. Ő a legszemetebb szomszédod, a lélekmérgező rokonod, aki körül mindig áll a bál, a rohadék kollégád, akitől sosincs nyugtod, ő a végtelenül arrogáns logikátlanság. Ő az, akinek csak igaza lehet, akinek alanyi jogon jár az egész világ.

A könyv Robbo története, E/1-ben. A cselekmény a gyilkosság nyomozása mentén halad, van benne válás, meg amszterdami út, de ez nagyjából senkit nem érdekel. A rendszeresen visszamonologizált elhagyó feleség kapcsán megfordult bennem, hogy létezett-e egyáltalán, de rájöttem, hogy fikarcnyit se érdekel. Ugyanúgy hidegen hagy, ki kapja meg posztot, ki ölt, vagy sikerül-e megfektetni nagydarab méretmániás szőkét. Robbo játszmáknak titulált szemétkedései, elferdített valósága, belső monológjai úgyis háttérbe szorítanak mindent. Még csak könyv vége sem izgat: ebbe a figurába – mint minden személyes vagy társadalmi diktatúrába – bele van kódolva a sorsa, így a kérdés csak az, a borítékolható bukás előtt mit ken még össze a mocskával. Van mit: ebben a világban mindenki sík hülye. Robbo nem ostoba, de már a történet kezdetén is túl van azon, mikor még tisztán használná az agyát. És mégis: eleinte klappolnak a dolgok, mert a Robbo életét betöltő rendőrőrs szellemi képessége egy laposra vert ízeltlábúéval vetekszik. A sztori gerincét adó gyilkossággal az első laptól az utolsóig egy szemet nem haladtak. Sebaj, van más: „f*szomat se érdekli, ki csinálta ki a gyapjas bozótlakót!… lakásfoglaló nyomorék hippik, befűtünk ezeknek! És ha nincs náluk semmi, majd lesz, mikor áttúrjuk a helyet. Ez az igazi rendőrmeló!”

• Olvass bele! 

Undorító. De a könyv még rátesz pár lapáttal. Robbo ekcémás, pont a legérzékenyebb pontján, ruháit nem mossa, bűzlik, bélférgei vannak, akik egész komoly témákról elmélkednek, a szövegük ki is takarja azokat a részeket, mikor Robbo épp jól érezné magát. Komolyan: olvasnád a buli leírását, de nem lehet, mert középen egy stilizált bélben egy féreg monologizál. Adná magát a párhuzam Robbóval, de még a férgei is emberibbek nála. A könyv címe nem hazudik: Welsh csúcsra járatta a mocskot. De ez nem öncélú, az egésznek oka van.

A könyv ugyanis reflexió. Welsh nagyító tükröt tart a társadalmunk elé. A könyv minden jelenete valóság. Jelen van az autós tapló: „kitiltanék minden buszt, a parkok nagy részét lebetonoznám, és végre lehetne közlekedni”, a nőverő barom: „én mondom, nem is férfi, aki még soha nem takarta meg az asszonyt”, a Páholyban megtestesülő, intézményesült korrupció. Itt mindenki korrupt. A focibíró nem fúj, mert a csapat a páholy tagja, a közvetítő „testvér” kimagyarázza („onnan nem láthatta”), a tévétársaság pedig eltussolja, hogy lángoltak a telefonvonalaik a betelefonálóktól. Szerencse, hogy a páholy túl hülye, hogy maffia legyen.

Ijesztőbb a párhuzam a jelen valóságával: a sűrűn használt „bozótlakót” helyettesítsd be bármilyen aktuális népcsoporttal, és máris megkaptad egy átlag cikk alatti kommentek felét. A „csak egy tetves angol, érezze, hogy megtűrt, nem csak Skóciában, de az életben is”: fájó aktualitás, naponta tapasztalt felmagasztalása egy születési helynek. „Niggerimádó libsik” „értelmiségi szemetek”.a könyv visszatérő frázisai. Közben mindennél elevenebben mutatja meg, mi a rasszizmus: utolsó kitörési pont, ha már nem maradt más, hogy érezd magad valakinek.

A könyv remekül van megírva, ettől több egy szimpla bukástörténetnél. Robbo ijesztően valóságos. Szinte csak hazugságai vannak, szinte tapintható, ahogy eszik, aludni próbál, szexuálisan félelmetesen aktív, bár ezek a gyors menetek szintén undorítók. Töredékesen művelt, olvasott, jó zenéket hallgat (ez számomra külön sértés). Másik oldalról meg súlyosan agybeteg, akit egy öngyilkosság híre jobban kielégít, mint egy középszerű numera a hátsó ülésen. És még ezt is megideologizálja.

A nyelvhasználat mellett – ami az író és a fordító Bus András munkáját egyaránt dicséri – kiemelkedő a szinte nem létező cselekmény vezetése is. A könyv eleje többször is utal Robbo vágyott amszterdami útjára (ezen drogokat és kurvázást kell érteni), amitől talán majd minden jobb lesz és helyre áll. Persze nem jön össze, és ettől kezdve minden borul. Szokásos (de legalább logikus) szemétségeit az arrogáns károkozás vágya váltja fel. Attól a perctől, mikor beleköt egy csapat liverpooliba (azt is miért?), a múltjából örökölt ganajhalom, amit eddig valahogy el tudott kerülni, megindul és gyorsuló tempóban gyűri maga alá. Kudarc a prostinál, kivágják a házibuliból, a drog elfogy, a játszmák akadozni kezdenek, a Páholy már nem véd, már az állam sem, a végkifejlet előtt pedig az eddig legnagyobb nullának gondolt karakter erőlködés nélkül szembesíti Robbót saját szánalmasságával. Istenem, de szép olvasni, hogy a megdönthetetlennek hitt aljanépek, mindent beszövő hálók és kiscsoportos diktatúrák semmi perc alatt lobbannak el, ha felismerjük: az erejüket mi adjuk, valós hatalmuk a saját kertkapujukon kívül nincs… – hacsak nem a fejünkben, a félelmeinkben.

Furcsa hatással van rám a könyv. Belefirkálok, szamárfülezem. Nem akarom, hogy tiszta maradjon. Újra meg újra elolvasom a részt, ahol a tömör undormány szenved, küszködik, elbukik. Ahol azzá válik, amit megvetett, ami elől menekült, és amiről kiderül: végig ott volt benne. Ahogyan úgy válik nyomorulttá, hogy ennek mindvégig fájdalmasan tudatában van. Áll, leengedett kézzel fogadja a pofonokat, és tudja, ennél már csak rosszabb lesz.

Irvine Welsh: Mocsok 
Trubadur Kiadó, 2014
496 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
kedvezményes internetes ár 3392 Ft
ISBN 978 963 227 5383

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A Trainspotting világhírű szerzője újra lesújt: magyar nyelven először megjelenő regénye, a Mocsok minden szempontból méltó a címéhez.

Közeledik a karácsony, és az ünnepi készülődésből Edinburgh büszkesége, Bruce Robertson rendőrőrmester sem marad ki – alig várja már, hogy elindulhasson hagyományos, év végi szex- és drogtúrájára Amszterdamba. Örömét azonban beárnyékolja néhány dolog: felesége és lánya elköltözött tőle, függőségek kínozzák, övön alul támadja az ekcéma, és házasságtörő afférjai is komoly megpróbáltatásokat tartogatnak a számára. Ráadásul egy zűrös rasszista gyilkosság ügyében is nyomoznia kell, amit a háta közepére sem kíván, és hamarosan eldől, hogy megkapja-e a hőn áhított előléptetést – a testében növekvő, csillapíthatatlan éhséget okozó galandféregről pedig még nem is beszéltünk. Egyszóval a dolgok pocsékul alakulnak, de mint tudjuk, egy Welsh-regényben nincs az a rossz helyzet, ami ne fordulhatna még annál is sokkal rosszabbra.

Bruce Robertson képében a szerző a kortárs irodalom egyik legemlékezetesebb mizantróp figuráját alkotta meg, köré pedig olyan sötét hangulatú, felkavaró, de morbid humorban sem szűkölködő történetet épített, amelyben élni és visszaélni egyet jelent, ahogy a pusztítás és önpusztítás között sincs határ. A könyv filmváltozata 2013-ban került a mozikba James McAvoy főszereplésével.

Irvine Welsh 1958-ban született Edinburgh-ban. Az írói pályára meglehetősen kacskaringós úton jutott el (dolgozott tévészerelőként, feltűnt Londonban az aranykorát élő punkszíntér aktív alakjai között, sőt a rendőrség nyilvántartásába is bekerült), a sikerre viszont nem kellett sokat várnia, miután tollat fogott: első regénye, az edinburgh-i junkie-król szóló, 1993-as Trainspotting azonnal klasszikussá vált, és egy kultuszfilm alapjául is szolgált. A sokkolóan tragikomikus sztori problémás hőseihez Welsh azóta többször is visszatért, de nyolc újabb regényében jó pár további emlékezetes – és jellemzően zűrös – figurát is teremtett. A színdarabokat és forgatókönyveket is jegyző író jelenleg Chicagóban él.