Egyedül a terrorállam ellen | Farída Khalaf, Andrea C. Hoffmann: Az Iszlám Állam rabszolgája voltam

Posted on 2016. május 2. hétfő Szerző:

0


Khalaf_Az iszlámallam-bor200Bodó Viktória Booklány |

Minden háborúnak az ártatlanok a legnagyobb áldozatai. Nem a férfiak, akik harcolni mennek, nem a gazdasági-politikai érdekcsoportok, melyeknek érdekében ontják a vért, és a legkevésbé sem a politikusok, akik kinyilvánítják a hadiállapotot.

Így van ez korunk legkevésbé sem szokványos háborújával is, melyet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kezdeményezett a világ ellen. A vallás köntösébe bújtatva, azt félremagyarázva, a legkegyetlenebb erőszakkal szereztek fegyvereket, pénzt, híveket, olajat és rabszolgákat, hogy harcosoknak képzelhessék magukat, majd a pofátlanul meggazdagodott vezetőik tetszeleghessenek a mindenre képes vallási és politikai vezető képében.

Ez a harc háborúvá nőtte ki magát, romlásba döntött országokat, emberek millióit kényszerítette otthonuk elhagyására, hogy megmeneküljenek az erőszak, a rablás, az erőszakos térítés elől. Egész világrendünk látszik megroppanni a Daesh (Iszlám Állam, azaz a magát államnak hazudó köztörvényes, kegyetlen bűnözői csoportosulás) által keltett hullámok alatt. Ez is volt a céljuk. Elérték, hogy az elfoglalt olajmezőkről elrabolt olajat megvegye tőlük piac (országok és vállalatok), elérték, hogy fegyvereket adjanak el nekik, majd pedig elérték azt is, hogy milliók nyögjék az uralmukat. S eközben más milliók a túlélés, az emberhez méltó élet, esetleg valamiféle jobb élet reményében útra keltek egy másik kontinens felé.

A világ jelentős része szenvedő, felbolydult méhkassá változott, egy másik része pedig a kiszámíthatatlanság és a terror céltáblájává. Ebben a felfordulásban és gyötrelemhullámban a férfiak uralta világ ismét elfeledkezni látszik a nőkről. A gyerekek iránti természetes részvét még megmozgatja valamennyire a közvéleményt, de a nők ismét nem számítanak igazán. Azok a nők, akik minden férfiháborúban megfizetnek: a testükkel, a méltóságukkal, az integritásukkal, a jövőjükkel. A közvélemény nem sokat törődik a megerőszakolt nők tömegeivel.

Azokkal a gyereklányokkal és fiatal nőkkel, akiket a bűnbandák százával és ezrével rabolnak el az elfoglalt területekről, majd pedig rabszolgapiacokon, tárgyak módjára adják el őket. Emberi lények az áruk ezeken a piacokon, nők, akiket „gazdáik” aztán annyiszor vernek és erőszakolnak meg, ahányszor csak akarnak, amíg rájuk nem unnak, és tovább nem adják őket. Vagy amíg a nők bele nem pusztulnak. Így zajlik ez, ezerszám, nap nap után. Most is, ahogy e sorokat írom, és akkor is, amikor te olvasod ezt, Olvasó!

Ezeknek a nőknek a hangja Farída Khalaf, a jazídi lány, aki szintén erre a sorsra jutott.  Elrabolták, megbecstelenítették, számtalan alkalommal brutálisan bántalmazták. Neki azonban szerencséje volt és ereje. Többedmagával meg tudott szökni, hogy felkutassa a családját; azt sem tudta róluk, élnek-e vagy halnak. Menekülttáborba került, szerencsésen rátalált néhány családtagjára, majd Németországba települt át, egy, speciálisan ezeknek az áldozatoknak, a megbecstelenített lányok és nők részére fenntartott program résztvevőjeként. Lakóhelyét ma is titkolják. Ami életben tartotta a szenvedés hónapjai alatt, az eljött számára: elmesélheti a gyötrelmeit, hangja lehet azoknak a nőknek, akiket senki nem akar megmenteni. A Boko Haram és Daesh által elrabolt és örökre tönkretett lányoknak, akiken nemcsak nemi erőszakot követtek el, hanem a lelküket is megölték: a hitük megtagadására kényszerítették őket.

Ők abban nőnek fel, hogyha egy lányt megerőszakolnak, azzal elveszíti a becsületét. Olyan szégyen éri, amely után nem lehet többé megbecsült tagja a közösségnek. Megvetik emiatt a családját is, férjhez sem mehet. Íme, ez olyan mértéke és módja az áldozathibáztatásnak, hogy emiatt a szexrabszolgaságból kimenekült vagy/és kimentett egykori áldozatok, visszatérve a közösségükbe vagy még a menekülttáborban sorra öngyilkosok lesznek. Nem bírnak együtt élni sem az élményekkel, sem a szégyennel, sem a kitaszítottsággal.

Farída Khalaf kiállása ezért páratlan. Mert mindezekkel együtt és mindezek ellenére vállalja a történteket. Ezzel a könyvvel emel szót önmagáért és a sorstársaiért – és válik hőssé. Valakinek el kell(ett) kezdenie. Ezeknek a nőknek tudniuk kell, hogy a világ mellettük áll, és hogy nem lesznek elfeledett áldozatai egy újabb férfiharcnak. Mindenkinek csatlakoznia kell Farídához.

Az írás teljes terjedelem­ben elolvasható a Booklány szereti… oldalon

Nem Farída Khalaf

Nem Farída Khalaf! (A Random House-nál megjelent kötet borítója)

Farída Khalaf, Andrea C. Hoffmann:
Az Iszlám Állam rabszolgája voltam – Farída szökése
Fordította: Majáta Eszter
Libri Könyvkiadó, Budapest, 2016
272 oldal, teljes bolti ár 3499 Ft
kedvezményes internetes ár 2975 Ft
ISBN 978 963 310 7911

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

A fogságom hosszú ideje alatt végig azt mondogattam magamnak: egy napon mindenki megtudja, mit tettek ezek a szörnyetegek velem és a barátaimmal.
Semmi nem merülhet feledésbe.

2014 nyaráig Farída egy átlagos életet élő, 18 éves jazídi lány volt. Amikor azonban az Iszlám Állam rajtaütött iraki faluján, az addig ismert világ darabjaira hullott: a dzsihádisták minden férfit megöltek, köztük Farída apját és fivéreit, a nőket pedig magukkal hurcolták.

Farída kegyetlen őszinteséggel mesél rabsága körülményeiről: a mindennapos verésektől és erőszaktól kezdve a lelki terroron át a piacokig, ahol a nőket úgy bocsájtják áruba, mintha csak marhák lennének. A bátor lány lelkileg és fizikailag is kemény harcot folytatott fogvatartóival, míg végül többedmagával a sivatagon keresztül sikerült megszöknie. Története itt azonban nem ért még véget: a menekülttáborban rá kellett döbbennie, hogy sajátjai kiközösítették, megvetésük tárgyává vált.

Farída azonban nem adta fel. Tovább harcolva az Iszlám Állam, a megbélyegzés és a kirekesztés ellen, megosztja a történetét az egész világgal.