Bokor Pál: Az olaj regénye (részlet)

Posted on 2016. április 27. szerda Szerző:

1


Bokor_Azolaj-bor200Mindegyik cég élén volt kormánybürokraták álltak egészen addig, amíg a Jukosz egy igazi vállalkozó, az újgazdag Mihail Hodorkovszkij kezébe nem került.

Ez a roppant ambiciózus fiatalember, aki már gyerekkorában azzal hencegett osztálytársai előtt, hogy vállalatvezető szeretne lenni, a Mengyelejevről elnevezett vegyipari egyetemet végezte el, s arról tette emlékezetessé egyetemi éveit, hogy már Komszomol-titkárként üzleti vállalkozásokkal próbálkozott. A Gorbacsov-féle reformokat kihasználva tizenkét évfolyamtársával együtt Menatep néven céget alapított, mely számítógépeket és szoftvereket, konyakot és farmernadrágokat importált. Ebből a vállalkozásból keletkezett az első orosz magánbankok egyike, szintén Menatep néven. A bank az unió felbomlása utáni években hamarosan elég jó hírnévre tett szert ahhoz, hogy állami vállalatok pénzét kezelje. Így adódott, hogy a Jukosz a fiatal vállalkozó érdeklődési körébe került. Ekkor Hodorkovszkij hibátlan szaglással szimatolta ki, hogy az olajbiznisz a bankszektornál is jövedelmezőbb, s hogy a kormány szorult pénzügyi helyzete különlegesen előnyös üzletkötésekre ad alkalmat. 350 millió dollárért vette meg a sokszoros értékű Jukoszt, és mihelyt megszerezte az ellenőrző részvénypakettet, azonnal külföldi szakértőket hívott a kitermelés növelése érdekében.

Amikor Vlagyimir Putyin 2000-ben elnök lett, Hodorkovszkij már Oroszország leggazdagabb embereként volt ismert. Daniel Yergin, az olajügyek egyik világviszonylatban elismert szakértője 2011-ben megjelent Quest című könyvében agresszív és könyörtelen személyiségként mutatja be, akiben „a gátlástalan rablóbáró, a modernizáló üzletember és egy emberbarát személyiségének sajátos egyvelege keveredik”. Végül is ez egy elég szokványos jellemzés, ugyanígy ráhúzható Rockefellerre vagy Henri Deterdingre. Sebaj, a lényeg az, hogy a nyugati technológiákkal és termelésszervezési tapasztalatokkal leleményesen gazdálkodó fiatalember jól menedzselte a céget és részvényeit sikerrel vezette be a világ nagy tőzsdéire. Ezáltal persze magánvagyona is megsokszorozódott. Ami viszont megkülönbözteti a külföldről ismert elődöktől: neki a dicsőség is a fejébe szállt.

Hodorkovszkij 1963-ban született, viszonylag fiatalon lett csóró egyetemistából a világ egyik leggazdagabb embere, nem csoda, hogy valamelyest elveszítette realitásérzékét, s egy ideig úgy tűnhetett a számára, hogy pénzzel minden megoldható. Nagyon sok borsot tört a kormány orra alá, folyamatosan korrupcióval vádolta a hivatalban lévőket, de közben ő maga sem mindig használt tiszta eszközöket. Oroszországban köztudott volt, hogy Hodorkovszkij 2003-ban parlamenti képviselőket vásárolt meg, hogy megszavazzák számára legkedvezőbb adótörvényeket. Ez meg is történt. Egyre gyakrabban viselkedett úgy, mintha állam lenne az államban, sokszor haragította magára a hivatalokat és a bürokratákat, s nem utolsósorban Putyint, aki már régen abban a kimondott meggyőződésben politizált, hogy a kőolaj- és gázipar számára Oroszország jövőjét jelenti.

Putyintól pedig az oligarcháknak is volt okuk tartani. Az új orosz államfő a maga példátlan ívű karrierjét egyebek közt remek taktikai érzékének és annak köszönhette, hogy még pályájának mélypontjait is jól használta ki. Amikor Hodorkovszkijjal került szembe, voltaképpen otthonosabban mozgott az olajvilágban, mint ellenfele. Amit nem sokan tudnak Putyinról: amikor a KGB egykori drezdai ügynökét 1992-ben a szentpétervári polgármesteri hivataltól elbocsátották, mivel pártfogója, Szobcsak polgármester elveszítette a választásokat, az akkor negyvenéves Putyin nem elégedett meg korábban megszerzett KGB akadémiai diplomájával, hanem újból tanulni ment.

És nem akármit tanult. Olaj- és gázipari stratégiai tervezéssel foglalkozott. Közgazdasági kandidátusi disszertációjának címe pedig ez volt: Az ásványi és nyersanyagbázis újratermelésének stratégiai tervezése a kialakított piaci kapcsolatok feltételei között, a Szentpétervár–leningrádi területi régióban.

Ronda egy cím. Még kellemetlenebb, hogy a disszertáció egy 14 oldalas részét a szerző állítólag egy az egyben kimásolta két amerikai kutató könyvéből. Igaz, ezt a vádat az egyetem cáfolta. A fontosabb azonban az, hogy a dolgozat mögött rejlő tényleges ismeretanyag nem egyebet jelentett, mint hogy Vlagyimir Putyin kezdettől tökéletesen tisztában volt az energiaszektor gazdasági jelentőségével. A Természetes nyersanyagforrások című szakfolyóiratban megjelent cikkében 1999-ben azzal érvelt, hogy az olaj és gáztartalékok kulcsfontosságúak Oroszország gazdasági felemelkedése szempontjából, ezek jelentik számára a belépőt a világgazdaságba és egyben jó esélyt a gazdasági nagyhatalmi pozícióért vívott küzdelemben. Ami érthetővé teszi későbbi fellépését az oligarchák ellen: Putyin már ebben a cikkében kifejtette, hogy éppen stratégiai jelentősége okán, ennek az ágazatnak állami ellenőrzés alatt kell maradnia.

Hodorkovszkij és néhány más orosz olajbáró ezzel szemben csak a pénzügyi lehetőséget látta az olajiparban, és a kormány szemszögéből nézve hibát hibára halmozott. Pedig fantasztikus sebességgel indult. Miután bankja hitelt nyújtott a kormánynak, amit az természetesen nem tudott visszafizetni, lehetővé tették számára a Jukosz megvásárlását. Formailag aukció lett volna, de az igazi konkurenciát oda sem engedték, szóval le volt zsírozva az eredmény Hodorkovszkij és néhány segítője részére. Az ár 350 millió dollár volt, ami csupán első hallásra nagy összeg a kilencvenes évek Oroszországának legnagyobb olajvállalatáért, mely egyszersmind a világ egyik legnagyobb olajcége volt akkor. Utóbb, a Jukosz tőzsdére küldése nyomán ez a vállalkozás Oroszország leggazdagabb emberévé tette a tulajdonost. Vagyonát 15 milliárdra becsülték. Rövid ideig nyersanyag- és energiaügyi miniszterhelyettes is volt, ami további hasznos kapcsolatokat jelentett a számára. Valamelyest joggal érezhette magát ezek után sérthetetlennek és mindenhatónak…

Bokor Pál

Bokor Pál

Nem volt az. A szilovikok, a régi rendszer titkosszolgálatából kinőtt erős emberek kezében az ezredforduló után már elegendő hatalom volt ahhoz, hogy felvegyék a harcot azokkal a sikeremberekkel, vagy ha úgy tetszik szerencselovagokkal, akiket Oroszország és a világ oligarcháknak nevezett. Közéjük tartozott a rövid ideig FSZB-elnökként is szolgáló (a KGB utódszervezete – a szerk.), majd miniszterelnökké kinevezett, végül államfővé választott Putyin. Az oligarchák sem voltak egységesek, akik értették az idők szavát, azokkal nem kellett megharcolnia a központi hatalomnak.

Bokor Pál: Az olaj regénye
Atlantic Press Kiadó, Budapest, 2016