Ezeregy indok | Salman Rushdie: Két év, nyolc hónap, huszonnyolc éjszaka

Posted on 2016. április 14. csütörtök Szerző:

0


Rushdie_Két év nyolc-bor200Tóth Zsuzsanna |

Nem tudom, valaki kiszámolta-e, számomra meglepő felismerés volt, hogy az ezeregy éjszaka meddig is tartott, hogy időtartama pontosan két év, nyolc hónap, huszonnyolc éjszaka. S hogy hogyan jutottam az ismeret birtokába? Elolvastam Salman Rushdie legújabb könyvét, ami legalább annyira mesés, mint az ominózus történetek, és más szálon is kapcsolódik a csodák világához.

Mielőtt belekezdenék, néhány szót emlékeztetőül az indiai származású szerzőről, akinek első könyve (Az éjfél gyermekei) világhírűvé vált – s gondolom, nem csak nekem nyújtott nagy élményt; a szerzőt nem véletlenül emlegetik régóta a Nobel-díj várományosok között. Ám Rushdie-t igazán ismertté, már-már hírhedetté, a Sátáni versek tették, amelyekre az elemzők szerint a Mester és Margarita, Bulgakov kultikus regénye volt jelentős hatással. A hetvenedik életévéhez közeledő író – talán már túl az „üldöztetésen” – mintegy a fantasy birodalmába vezeti olvasóit legfrissebb Két év, nyolc hónap, huszonnyolc éjszaka című regényében. Ha valaha, most rendkívüli módon érezhető Rushdie írói stílusán a „mágikus realizmus”, főként annak mágikussága, mert realizmusból kevés van benne. Képei, szózuhatagai időnként mámorítóak (olykor a Száz év magányhoz hasonlóan). A történet maga jócskán elrugaszkodott a valóságtól, hiszen az emberek tényleges és a dzsinnek mesebeli világát (tündérország) mossa össze, illetve teszi átjárhatóvá. Túlnyomórészt persze a dzsinnek (hímneműek) és dzsinniák (nőneműek) azok, akik átjárhatnak bizonyos féreglyukakon hozzánk, emberekhez. És a mesében ez magától értetődő. Nem csodálkozunk azon sem, hogy évszázadokat fog át a történet sok ága-boga, s hogy rég halott filozófusok is elmondhatják véleményüket a kialakult helyzetről. Mert helyzet – az van.

A világ egyes részein egy különös vihar által előidézett „ostromállapot” uralkodik. A pusztítás képei mellett rendkívül furcsa jelenségek bizonytalanítják el az embereket, és töltik meg napjaikat szorongással, majd gyűlölettel. Az egyik legaggasztóbb változás, amelyet az író kiválasztott szereplője, Mr. Geronimo magán tapasztal először, a levitáció. Hogy nem képes immár a földön járni, hanem lebeg. Járványként terjed a jelenség – s persze örvénylő változásokat generál, amiben előbb-utóbb a dzsinnek háborúja is forrpontjára jut. Az egyik fő dzsinnia, az emberi szerelmet is érző Villámhercegnő (talán épp emiatt) az emberek pártjára áll; saját harcán túl, a káosz kellős közepén szövetségeseket szemel ki magának, így segít megmenteni a világot.

Az örvénylő mesefolyamban nagy hangsúlyt kap az emberi romlottság – ennek révén kapunk valamit a realizmusból is! –, amelynek felismerésében egy „csodababa” segít. Akit meglát, és nem tisztességes ember, annak fertelmes sebek lepik el az arcát, testét. Megjelenik a jel „a számlacsalókon, a városi szerződésekért cserébe kenőpénzt kapókon, a Rolex órák, magánrepülések és bankjegyekkel tömött Hermés táskák elfogadóin, a bürokratikus hatalom összes titkos kedvezményezettjén”. Az idézet ellenére senki ne keressen aktuálpolitikai összefüggéseket – még ha jó is lenne ezt a stigmatizációt napjainkban tetten érni –, a regény más dimenziókat vet fel. Ennek kapcsán azonban érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mennyire önhitt az ember…

A regény Greskovits Endre fordította, neki köszönhetjük az immár magyarul áradó, olykor sodró lendületű mondatokat, amelyek az ezeregyéjszaka meséinek kábulatát nyújtják. Mégis, minden dicséret ellenére maradt hiányérzetem; nem állíthatom, hogy igazán kihagyhatatlan regényt olvastam. Elmaradt a nagy megrendülés, nem éltem át valódi katarzist. Talán túl parabolaszerű a történet, talán túl mágikus ahhoz, hogy valóban hasson. Minden elsimul, lekerekítődik – habár nem is ér utol happy end, mert a megszülető szép új világban az emberek elveszítik az álmodás képességét. A történet mesés, a diagnózis pontos, a jelenünkre vonatkozó áttétek is érthetőek – vagyis nem tudom pontosan megfogalmazni hiányérzetem okát. Talán mégis túl ismerősek ezek a sorok?

„Büszkén állíthatjuk, hogy józanul gondolkodó emberek lettünk. Tisztában vagyunk vele, hogy a konfliktus sokáig meghatározta fajtánk elbeszéléseit, de bebizonyítottuk, hogy a narratíva megváltoztatható. A köztünk lévő különbségek, a rassz, hely, nyelv és szokások különbségei már nem osztanak meg bennünket. … Egyek vagyunk. És többnyire elégedettek vagyunk azzal, amivé váltunk. Még azt is elmondhatjuk, hogy boldogok vagyunk. … Boldogok vagyunk. Mindenben örömünket leljünk. … De az éjszakák némán telnek. Eltelhet ezeregy éjszaka is, de csendben vonulnak, mint a szellemek serege, léptük hangtalan, csak menetelnek a sötétségben, halhatatlanul, láthatatlanul, miközben mi élünk, megöregszünk és meghalunk. Többnyire derűsek vagyunk. Jól élünk. De néha szeretnénk, hogy visszatérjenek az álmok. Néha, mert még nem szabadultunk meg teljesen a romlottságtól, vágyunk a rémálmok után is.”

Salman Rushdie

Salman Rushdie

Salman Rushdie: Két év, nyolc hónap, huszonnyolc éjszaka
Helikon Kiadó, Budapest, 2015
424 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft
ISBN 978 963 227 5932 

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Salman Rushdie legújabb regényében káosz uralkodik a földön. A nagy vihar után emberek emelkednek a levegőbe, mintha megszűnne a tömegvonzás, hasadékok nyílnak az emberek meg a dzsinnek világa közt, és dzsinnek áramlanak át rajtuk, mert uralmuk alá akarják hajtani a földet.

Mr. Geronimónak, a két lábbal a földön álló kertésznek látogatója érkezik: Dunjá, a dzsinn hercegnő, aki régi szerelmét, a nyolcszáz évvel ezelőtt élt filozófust, ibn Rusdot látja a férfiban, s ezért a világok háborújában az emberek oldalára áll.

Salman Rushdie 1947-ben, nyolc héttel India függetlenségének kikiáltása előtt született Bombayban. Tizennégy éves korától Angliában végezte tanulmányait, Cambridge-ben történésznek tanult. 1981-ben Az éjfél gyermekeivel robbant be az irodalmi köztudatba. Olyannyira, hogy azonnal meg is kapta érte a Booker-díjat, sőt huszonöt esztendővel később, amikor az összes addigi nyertest versenyeztették, még az úgynevezett Bookerek Bookerét is. A könyv amerikai megjelenése után a New York Times Book Review azt írta róla, hogy „olyan, mintha egy kontinens rátalálna a hangjára”.