Norma Jeane hányatott halála | I. W. Scott: Valamit valamiért / Rátkai Márton Színházi Műhely

Posted on 2015. december 12. szombat Szerző:

0


Marilyn: Fantoly Nikolett

Marilyn: Fantoly Nikolett (KG)

Bedő J. István |

Se szeri se száma azoknak a könyveknek, amelyek még ma is újabb titkokat próbálnak feltárni, leleplezni, elmesélni – vagy csak kitalálni – Marilyn Monroe-ról. (Kéretik a neten böngészni a magyar nyelven megjelent kötetek között, a többiről nem is beszélve.)

Ha valakinek az élete és a halála között van néhány órányi megmagyarázatlan hézag, az mindig csemege a kombinatív elméjű íróknak. I. W. Scott sem kivétel, és ezt csak dicsérőleg mondhatom. 1962 nyár végi halálakor ugyanis Marilyn jó csomó kérdést hagyott nyitva. Az, hogy gyógyszerek túladagolása okozta a halálát – elég egyértelmű volt. Még az is, hogy mennyi minden vezette őt odáig, hogy serkentők, nyugtatók és szesz (nem is kevés) után nyúlt. De az a hiányzó néhány óra, amikor éppen senki nem volt vele – vagy mégis –, fölveti a kérdést, hátha mégiscsak van idegenkezűség: vagyis valaki beadhatta neki a halálos adagot.

A címről: a rajongók többnyire tudják, a Valamit valamiért volt Marilyn Monroe utolsó tervbe vett filmje. Scott kamaradarabja a közismert nyomokon indul el, de egy FBI-vizsgálatba ágyazza az utolsó órák felderítését. A szövetségi nyomozó iroda hirtelen őrizetbe veszi a pszichiátert, aki a szőke sztárt kezelte, és azt próbálja gorombán kihúzni belőle, hogy vajon miféle kitálalásra készülhetett Monroe azon az emlékezetes – és a halála miatt meg nem tartott – sajtótájékoztatón.

Kitálalnivaló ugyanis akadt bőséggel. Hiszen két Kennedynek is volt a szeretője, és ha ez napvilágra kerül… Így tehát a kihallgatás során Stephenson doktor felidézi Miss Monroe emlékeit, házasságait – saját „lélekkurkászi” következtéseivel együtt.

Az FBI vallatójának kezében (Király Adrián, Makranczi Zalán)

Az FBI vallatójának kezében (Király Adrián, Makranczi Zalán) (SB)

Több rétege nyílik meg a színésznő történetének – de ennél lényegesen több is. Marilyn mutatós fotómodellből lett statiszta, majd a celebgyártás darálójában közepes és még gyengébb filmecskék szép szőke butuskája. Ami rosszabb: elhitte magáról, hogy ő »fényes csillag az amerikai filmgyártás egén«. (© Lina Lamont; Ének az esőben) Valójában egy biztonságos férfi társat keresett, amíg élt, de ezt az egyetlen birtokában lévő kinccsel próbálta kifizetni: gyönyörű testével. Voltaképpen mindig saját magát akarta megfejteni (és ezzel próbálkozott a pszichiátere is).

A tragikus előéletből szinte természetszerűleg következik a tragédia. Scott darabja a vizsgálódás dramaturgiáját követi. (Lásd napjaink agyalós krimisorozatait.) Vas-Zoltán Iván rendezésében Király Adrián névtelen ügynöke csak a fenyegetést és a megfélemlítést használja a pszichiáter ellen, de a cél előtt végül is visszakoznia kell. Az államérdekek mégis csak azt követelik, hogy ne derüljön fény semmire. Addig azonban nyugodtan fröcsöghet a liberális, zsidó, kommunista összeesküvés nyomait keresve.

A darab főhőse a pszichiáter, doktor Stephenson. (A valóságban Ralph Greenson volt a neve.) Igazából pedig Makranczi Zalán. Ugyanis nemcsak őt alakítja, hanem a Marilyn/Ms Monroe életében felbukkanó fontosabb férfiakat. Joe DiMaggiót, a stadionok hősét, aki civilben faragatlan, és az amerikai közegben is megmaradt agresszív, erőszakos szicíliai macsónak. Arthur Millert, az igazi zárkózott entellektüell írót, akit lefegyverez a nő szexepilje – és hamarosan magának is bevallja, hogy a látvány vakította el, a szépség mögött üresség van, a házasság hiba volt. Yves Montand-t, az olasz gyökerű francia színész-énekest, aki egy filmforgatás idejéig alig száll ki MM ágyából, de biztos, kiegyensúlyozott házasságát nem rúgta föl érte.

Yves Montand-nal

Yves Montand-nal (KG)

És a két Kennedyt, előbb JFK-t, de főleg Robertet, aki igazságügyminiszterként már tudja, hogy a szőke csoda naplócskája időzített bomba lehet – így is kezeli a színésznőt.

Makranczi a feszültségtől sűrű szövegek (fordító: Rónai Péter) birtokában markánsan különböző, plasztikus, hiteles karaktereket alkot, külsőleg néha csak egy ing- vagy zakóváltással, szemüveggel jelezve újabb figuráját. (Élvezetes is a kontraszt, amint a tévéfüggő sportoló után hozza a tétova, suta írót.) A legjobb mégis abban a hosszú pillanatban, amikor kiderül, hogy az FBI magnószalagjain rögzített magánéletével megzsarolható.

Marilyn mindvégig bizonytalan önmagában (Fantoly Nikolett)

Marilyn mindvégig bizonytalan önmagában (Fantoly Nikolett) (KG)

A darab központi csillaga maga Marilyn: a csupa nagybetűs NŐ. Fantoly Nikolett – túl a külsődleges jegyeken, a karakteres szőke frizurán – nagyon pontos lenyomatát adja egy álomgyári terméknek. Néha ő maga a narrátora a történetnek, a mesélő szerepéből lép a jelenetbe, majd vissza. Marilyn már az indító epizódok egyikében nyugtatótól és italtól csapzottan ébred fel a kórházban, és még a ronda egyen-hálóingből is kibújik. (Ezzel tulajdonképpen leszereli a férfi nézőket, akik egyébként az egész előadás alatt arra lennének kíváncsiak, vajon van-e olyan tökéletes alakja, mint az eredetinek. Van.)

Fantoly csicsergő Marilynje 27 évesen (1953) szembesül azzal, hogy minden háborúba induló katona számára ő a bálvány, miközben még semmit sem tud a színészmesterségről, a színházról, a show-biznisz favágásszerű mindennapi rutinjáról. Azt viszont pontosan elhisszük a színpadi alaknak a sztárallűröket, a kiszámíthatatlanságot, a forgatások botrányait. Fantoly sikeresen csente el még a szőke butuska filmfigurák karakteres kézmozdulatait is. (A színésznek az egyik tehetségjelzője, hogy mindig a megfelelő helyre tudja tenni a kezét. MM előrenyújtott, repkedő tenyere, semmibe mutató ujja az üres fej roppant árulkodó gesztusa.) A különböző férfiak vonzáskörében Marilyn/Fantoly rajongó vagy megalázott, taktikázó, de majdnem mindig vesztes. Sosem tud egyenrangú partnerük lenni, és ezt a reménykedő, de mindig kudarcosan végződő helyzetet hitelesen kapjuk meg tőle.

Arthur Millerrel

Arthur Millerrel (SB)

A férfiak öltöztetésében nincsenek nagy kunsztok, de Huros Annamária láthatóan élvezte, hogy szép ruhákat adhat Ms Monroe-ra. A díszlet praktikusan egyszerű, bármely befogadó színház színpadán elfér, úgyis a dráma tölti meg a teret.

Hogy aztán a néző összerezzen-e, amikor az FBI-ügynök szövegében elhangzó összeesküvés-elméletet hallja; ha ismerősnek találja a sajtó manipulálását célzó lépéseket; ha  a kormányzat vezető embereinek érintettségéről olyan ügyekben szólnak, amelyek évtizedekre zárolt anyagok lesznek, és amelyekről még kérdést sem szabad feltenni – szóval ha a néző véletlenül úgy gondolja, hogy a történelem ismétlődik, akkor nem téved. Sajnos.

Fotók: Kolbe Gábor (KG), Simon Betty (SB) [A felvételek a próbákon készültek.]

I. W. Scott: Valamit valamiért – avagy Ki ölte meg Marilyn Monroe-t? | Művészetek Háza, Gödöllő / A Rátkai Márton Színházi Műhely előadása
Fordította: Rónai Péter | Rendező: Vas-Zoltán Iván

Szereplők
Marilyn Monroe – Fantoly Nikolett
David Stephenson, pszichiáter – Makranczi Zalán
FBI ügynök – Király Adrián

Játéktér: Vas-Zoltán Iván
Jelmez: Huros Annamária