A Habsburgok és az ő birodalmuk | Simon Winder: Danubia

Tóth Gergely |

A volt Habsburg Birodalom – vagy a tágabb értelemben vett Közép-Európa – történelme kényes téma egy itt élőnek, aki, akármennyire is tud vagy nem tud erről, érintett benne. Hiszen Európának ez a darabkája számos dologban a múlt terhét hordozza. Gondoljunk csak például a Habsburgoktól örökölt bürokráciánkra, amely minden bizonnyal díjat nyerhetne átgondolatlansága és bonyolultsága miatt.

Ami pedig az elmúlt 100-150 évet illeti, akármennyire is igyekszünk objektívan nézni, ez innen belülről szinte lehetetlen. Simon Winder viszont angol, tehát külső szemlélőként ezt megteheti, és meg is teszi rövidnek nem nevezhető, de annál szórakoztatóbb történelmi összefoglalójában.

Nem kis feladat megírni egy ekkora terület történelmét az ókortól kezdve kisebb-nagyobb kihagyásokkal 1919-ig, még akkor sem, ha az író számos általános és közismertebb eseménytörténeti szálat (szándékosan) elhanyagol. Ugyanis főként a Habsburg családra, annak tagjaira – elsősorban, de nem kizárólag – az uralkodókra, tevékenységükre, uralkodásukra, az őket körülvevő korszellemre fókuszál. Winder hosszú oldalakon át írja le II. Rudolf különleges gyűjteményét, az egyszarvú szarvától (!) a pornográf festményekig, és alig tér ki a köztörténetből ismert tevékenységére. Sokkal inkább koncentrál a közhangulatra, mint a gazdasági tényezőkre, ám ezzel közelebb hozza, megismerhetővé teszi a korszak emberének általános gondolkodását. A Habsburgok pedig mint egy általában szimpatikus, kissé ügyefogyott család tagjai jelennek meg, akik szenvednek a rokonházasságok következményeitől, az országuk széttagoltságától és időnként saját korlátoltságuktól, de töretlenül igyekeznek a – természetesen elsősorban számukra – legjobbat kihozni a nekik osztott lapokból.

Winder bevallottan rajong Közép-Európáért, az itt élő népekért, és különösen a Habsburg család tagjaiért is. Bár meglehetősen részrehajlóan mutatja őket be, de az is igaz, sehol nem állítja, hogy ne lenne részrehajló. Az egyes nemzetek esetében viszont egyáltalán nem ilyen. Nem akar állást foglalni a „ki volt itt előbb” és „ki érdemli meg inkább az adott területet” típusú vitákban, sőt többször és igen élesen elítéli azt a túlzó nacionalizmust, ami ezeknek a disputáknak a gyökere.

• Olvass bele!

A már említett rajongás ihletett (és ihlető), vagyis könyvében főként a pozitív dolgokra koncentrál. A zenére, a tájra, a városokra, épületekre, az itt élők eredményeire és értékeire – mert ezek a nyugati olvasóközönség számára gyakran teljesen ismeretlenek. Winder az első fejezetekben – a 16-18. század ismertetésekor – hosszan ír a korszak furcsaságairól, mai szemmel mulatságos elméleteiről és világképéről, de ezt a könnyed hangnemet a könyv végére, hiába próbálkozik kivédeni, szinte teljesen elveszíti. Persze nehéz is egy olyan korszakról könnyed hangnemben írni, amely akkora katasztrófával ért véget mint az Osztrák–Magyar Monarchia időszaka.

Olvasás közben szinte automatikusan vetettem össze az éppen olvasottakat a korábban tanultakkal, és időnként kedvem lett volna vitába szállni a szerzővel – bár nem biztos, hogy megnyertem volna ezeket a vitákat. Megesett, hogy erőltetetten viccelődőnek találtam egy-egy hasonlatát, de a könyv hangneme és könnyedsége összességében kellemes kontrasztot alkot a téma súlyával, és inkább javára válik, mint ellenére. Winder tájékozott, olvasott, nem csak leírásokból ismeri az egykori birodalmat, hanem számtalanszor járt Magyarországon is, akárcsak Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban meg a többi érintett területen. Ismeri és hallgatja a zenéjét – nagyon szimpatikusnak találtam, hogy lejegyezte: az egyes fejezetek megírásakor a korszak zenéjét hallgatta. Ismeri az irodalmát, még ha csak fordításból is, mert számos próbálkozása ellenére, legnagyobb sajnálatára nem boldogult a magyar nyelvvel. Ismeri a művészetét is, és mindezekről éppen úgy mond véleményt, ahogy a Habsburgok viselt dolgairól. Igyekszik teljes képet adni, még ha ez lehetetlen is. A könyvét azok is bátran kézbe vehetik, akik irtóznak az évszámoktól, fogalmaktól és hasonlóktól, mert az író ugyanígy van velük, épp ezért igyekszik a lehető legjobban hanyagolni ezeket.

Habár az író nem boldogul a magyar nyelvvel, a fordító, Komáromy Rudolf egyáltalán nem így van az angollal, kiváló munkát végzett mind nyelvileg, mind szakmailag – utóbbi munkájában bizonyára segítségére volt a némelyik lábjegyzet szerzőjeként is felbukkanó Fiziker Róbert szaklektor.

Simon Winder: Danubia
Park Kiadó, Budapest, 2015
632 oldal, teljes bolti ár 4900 Ft
ISBN 978 963 355 1110

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Európa nagy részét évszázadokon át a Habsburg-család tartotta a kezében – megszállottak, bűvészek, muzsikusok és hadvezérek különc gyülekezete. A Habsburgok ármánykodásuk és merő konokságuk révén számos vetélytársukat távolították el a politikai porondról, mígnem 1918-ban végül maguk is szedték a sátorfájukat. Közép-Európa és Németföld zömét uralták, de sok más helyen is be-beavatkoztak – Európa története aligha érthető meg nélkülük.

Simon Winder rendkívül szórakoztató könyve vegykonyhák, csontvázak, ékszerek, medveárkok és balszerencsés házasságok szédítő forgatagába kalauzolja olvasóját. A Danubia egy dinasztia története, de legalább annyira szól a Habsburgok alattvalóiról, akik különféle nyelvet beszéltek, roppant területeket népesítettek be és olykor kifejezett hálátlanságot mutattak különc bécsi uralkodójuk iránt. Nekünk, magyaroknak különösen érdekes és tanulságos az az angolszász nézőpont, melyből a szerző régiónkat szemléli.