A válás a jogász szemével | Gyurkó Szilvia: Rám is gondoljatok

Jolsvai Júlia |

Manapság, amikor a felnőtt magyar lakosság 29%-a elvált, az elváltaknak égető szükségük van segítségre, legyen az bármilyen, jogi, pszi­chológiai vagy akár csak a hétköznapi életszer­vezésre vonatkozó. Gyurkó Szilvia jogász, ő tehát a jog oldaláról közelít a jelenséghez, könyve legfőképpen azoknak nyújthat segít­séget, akik nem tudnak „szépen” elválni, és a gyerekek elhelyezésének kérdését az államra bízzák.

Gyurkó mindjárt az elején leszögezi, hogy nem a válás maga okozza a legnagyobb traumát a gyereknek, hanem a közben átélt konfliktusok és játszmák, melyeknek óhatatlanul jó esetben ők is a szemtanúi, rosszabb esetben a résztvevői, illetve eszközei. Annyit tennénk még hozzá, hogy nemcsak a szülők válás alatti viselkedése, a veszekedések, az osztozkodás, az ordítozások okoznak mély törést a vétlen gyerekekben, hanem a szülők válás után tanúsított magatartása is. (Nem tartják be a bíróság által kijelölt kereteket, „ellopják” a gyereküket, más esetben épp ellenkezőleg, míg az ítéletig oroszlánként küzdöttek a porontyokért, hirtelen – nem egy esetben szoros összefüggésben egy új család létrejöttével – feléjük sem néznek, szinte teljesen beszüntetik a kapcsolatot.)

A mai magyarországi válások magas száma éles ellentétben áll a válás megítélésével. A társadalom, a környezet szinte abszolút mértékben magára hagyja az elvált szülőt, nem támogatja anyagilag. Például a gyerekét egyedül nevelő szülő csak az óvodában jogosult ingyenes étkezésre, az iskolában már nem. Az elváltaknak emellett meg kell küzdeniük a közvetlen környezet megítélésével is. Ezek jobb esetben csak lesajnálóan nyilatkoznak, rosszabb esetben a gyerekkoruk sztereotípiáit okádják ki magukból, melyek lényege, hogy biztosan az a szülő (általában a nő) a hibás, aki nem tett meg mindent a házasságért – mintha bármilyen kapcsolat nem két emberen múlna, továbbá romlásba taszította a gyerekeit – magáról és az elvált másik félről nem is szólva.

Miközben a monogámia létjogosultsága – ahogy azt számtalan kutatás igazolja – a társadalmi berendezkedés megváltozásával, a jóval hosszabb életkor megélésével igencsak megkérdőjelezhető. Hiszen a monogámia ma már csak társadalmi mítosz, konvenció és fantáziakép, mégis, ennek ellenére a magyar társadalom igen erős elvárása a hűség. (Jelentsen ez akár szexuális, akár érzelmi hűséget.)

• Olvass bele!

A könyv hangsúlyozottan nem receptkönyv. Egyrészt a jogásznő saját tapasztalatain alapul, másrészt mélyinterjút folytatott tíz elvált szülő kisgyerekével, illetve tizenkét felnőttel, akik maguk is elváltak, illetve nem egy esetben már a szüleik is azok. Ezenkívül megszólalnak a kötetben a segítő szakmák képviselői, akik sok esetben – de bizonyára nem elég alkalommal – végigkísérik a szülőket ezen a rögös úton. A minta tehát meglehetősen kicsinek mondható, legalábbis szociológiai szempontból. Néhány esetben az volt az érzésünk, hogy hiába szerepelnek a könyvben egy pszichológus tapasztalatai is, nem ártott volna, ha a már kész kéziratot is áttekinti egy pszichológus. Ugyanis a jog egy mesterséges konstrukció, de maga az ember minden körülmények között ember marad – és ez az aspektus néhol háttérbe szorul.

Hadd hozzak példákat. Gyurkó például közzétesz egy listát arról, hogy milyen szükségletei vannak a gyerekeknek – minden gyereknek, de az elvált szülők gyerekeinek különösen –, melyben számos fontos szempont között felsorolja azt is, hogy a szülő számára a gyerek kell hogy a legfontosabb legyen. Ezzel a pszichológus biztosan nem értene egyet, hiszen minden ember számára önmaga kell hogy a legfontosabb legyen, mindenki más csak utána következhet. Szintén e lista szerint ne beszéljük válás közben az érzéseinkről a gyereknek, akárhány éves. Nos, ez szintén erősen támadható állítás. Hiszen hogyan érthetné a gyerek a szülő viselkedését, ha mit sem tud a mögöttes érzelmekről. És hogyan lesz képes a későbbiekben ő maga artikulálni a saját érzéseit, ha azt látja, hogy azokat illendőbb magunkba fojtani.

Gyurkó emellett igen fontos és megfontolandó kijelentéseket is tesz, miszerint a gyerekkor egyszeri és megismételhetetlen (arról nem szólva, hogy az első három év alapvető jelentőségű az ember egész további életére), és míg a szülő a krízist követően még kezdhet új életet, a gyerekkorban átélt válás sokkal nagyobb hatású, mint bármilyen más életkorban. Érdekes módon akik felnőttként élték át, hogy elváltak a szüleik, azok is arról számolnak be, mekkora mélyütést jelentett nekik az a válás. Ez valószínűleg azzal a mítosszal függ össze, hogy a szüleink egymásnak voltak teremtve, akármilyen is a házasságuk, miközben a gyerekek jelentős része „becsúszik”, és sok szempontból abszolút a véletlenen múlik, ki kivel vállal közös gyerek(ek)et.

A jogász esetei között találkozunk megdöbbentő esetekkel is. Például amikor a szülő zálogtárgyként, a másik zsarolásának eszközeként tekint a gyerekre, vagy amikor csak azért kérik a közös elhelyezést (egy hét az egyik szülőnél, egy hét a másiknál), hogy egyiküknek se kelljen gyerektartást fizetnie!

Gyurkó Szilvia hangsúlyozza, hogy a válás nem az élet egy pillanata, hanem folyamat, melynek különböző stációi vannak. Tehát a gyerekeknek és szülőknek is egy viszonylag hosszú időszakot és rengeteg változást kell a lehető legnormálisabb körülmények között átvészelniük és túlélniük.

Segítséget is próbál adni a kötet, hogy kihez fordulhatnak az éppen ebben a cipőben járók. Csakhogy ha ma valaki pszichológushoz jár, vagy a gyerekét nevelési tanácsadóba viszi, Magyarországon olyan pejoratív megítélés alá esik, hogy igen nehéz ellene menni ezeknek a sztereotípiáknak. Pedig igenis léteznek olyan segítők, mediátorok (közvetítők), házassági tanácsadók, akik nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az összes résztvevő a lehető legkevesebb sérüléssel ússza meg a traumát.

Félő, hogy a kötet éppen azokhoz nem jut el, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. Azokhoz, akik (akár tettlegesen, akár verbálisan) bántalmazzák házastársukat vagy gyermeküket. Azokhoz, akik csiki-csuki játékot játszanak a gyerekkel, akiknek semmilyen eszköz (még a saját gyerekük lelki állapota sem) sem túl drága, hogy bosszút álljanak a házastársukon, mert az már nem szereti őket.

Ez utóbbi, tegyük hozzá, természetesen nem erkölcsi kérdés. Bármennyire is próbálja ezt sugallni a körülbelül tizenkilencedik századi állásponton megrekedt társadalom.

Gyurkó Szilvia: Rám is gondoljatok.
– A gyerekközpontú válás lépései
Bookline, Budapest, 2015
396 oldal, teljes bolti ár 3490 Ft
ISBN 978 963 310 6129

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Magyarországon évente több tízezer olyan ember van, aki úgy dönt, hogy le akarja zárni a párkapcsolatát, el szeretne válni. Minden harmadik gyerek megtapasztalja élete során a szülei válását, és hogy milyen egyszülős családban élni.

Hiába van azonban rengeteg válás, sokkal több információra és tudásra, nagyobb társadalmi érzékenységre lenne szükség ahhoz, hogy ne érezzék sokan úgy: szégyellniük, titkolniuk kell a velük történteket, vagy legalábbis hallgatniuk kell róla.

Ez a könyv a gyerekekről szól. Olyan gyerekekről, akiknek elváltak a szülei, de akik elsősorban mégis gyerekek, és csak másodsorban „elvált szülők gyerekei”. Olyan gyerekekről, akik megélték azt a nehéz utat, ami a válásáig vezetett, de akiknek továbbra is szükségük van mindkét szülőjükre.

De nemcsak róluk, hanem a szüleikről is szól a könyv, akik végigjárták azt a kínkeserves utat, ami oda vezetett, hogy kimondták: „ez így nem mehet tovább, el kell válnunk”. Vannak közöttük olyanok, akik egyezségre törekedtek, de vannak olyanok is, akik a másik szülőnek még a nevét sem veszik a szájukra többé.

A válási ügyekkel kapcsolatba kerülő szakmák képviselői is érintettek, ezért a könyvben helyet kaptak ügyvédek, bírók, házassági tanácsadók, gyermekvédelmi szakemberek és pszichológusok gondolatai, tapasztalatai is.

A könyv segít abban, hogy érthetőbbé tegye az olvasó saját történetét, és utat mutat, hogyan maradhat „elég jó szülő” ebben a nehéz élethelyzetben is.