Jodi Picoult: Csodalány (részlet)

Posted on 2015. október 8. csütörtök Szerző:

0


Picoult_Csodalány-bor200Kettő

„Persze, rengeteg ember hisz Istenben.
Azt is sokan elhitték, hogy a Föld lapos.”
Ian Fletcher (The New York Times, 1998. június 14.)

|| 1999. augusztus 17. ||

(…) Habár számtalan újságíró megpróbálta kicsikarni belőle a választ, Ian Fletcher mindig mereven elzárkózott attól, hogy feltárja élete azon eseményeit, amik miatt nem hitt többé Istenben. Sőt, valójában nemcsak vallotta, hogy hitetlenként született, hanem ebből is élt: megpróbálta bebeszélni a világnak, hogy mindenki ateistaként jön a világra, és a hit csupán a kitartó iskoláztatás eredménye, társadalmilag elfogadott, mint a tehéntej vagy a bilire szoktatás. a vallás, mondta, egy igazi csodaszer. Ian légből kapott hasonlata, miszerint a hithű katolikusok olyanok, akár a kisgyerekek, akik azt gondolják, a ragtapasz elmulasztja a sebet, túlfűtött vitát eredményezett a New York Times, a Newsweek és a Meet the Press hasábjain. Feltette a kérdést, hogy lehetnek a zsidók a kiválasztott nép, ha máig üldöztetés áldozatai. Megkérdőjelezte, hogy miért csak a katolikusok látták Szűz Máriát felbukkanni forrásokban és a hajnali ködben. Tudni akarta, hogy létezhet isten, amikor ártatlan gyermekeket erőszakolnak, nyomorítanak és gyilkolnak meg. Minél szókimondóbb lett, annál jobban figyeltek rá az emberek. Az 1997-es, Isten ki? című könyve húsz hetet töltött a New York Times tényirodalmi sikerkönyvlistáján. Steven Spielberg állandó vendégei közé tartozott, és meghívták a Fehér Ház kerekasztal-beszélgetéseire és konzultációira egy rakás kulturális téma kapcsán. A People magazin júliusi száma Ian Fletcherrel a címlapon huszonnégy órán belül fogyott el. A Central Parkban tartott előadására több mint százezer néző volt kíváncsi. És 1998 szeptemberében Ian Fletcher találkozott néhány csatornavezetővel, és ő lett a világ első teleateistája.

Alapított egy céget – a Pagan Produkciót –, Billy Graham és Jerry Falwell atyáktól kölcsönzött pár hangzatos szózatot, majd elkészítette a saját műsorát. Háta mögött hatalmas tévéképernyők tömeggyilkosságok képeit játszották – bombák, aknák, polgárháborúk –, miközben Ian jellegzetesen déli, uszító hanghordozásával megkérdőjelezte a magasztos, szeretetteljes lény létezését, aki hagyta, hogy idáig fajuljanak a dolgok. Óriási követőtáborra tett szert, és a Millennium Generáció szószólójának kiáltották ki – a cinikus amerikaiak vezetőjévé, akiknek sem idejük, sem hajlandóságuk nem volt arra, hogy a jövőjüket Isten kezébe adják.

Nagyképű volt, pofátlan és makacs, ami különösen népszerűvé tette a fiatalok körében, tizennyolctól huszonnégy éves korig. Magasan képzett volt – a Harvardon doktorált teológiából –, ez pedig nem kerülhette el a Baby Boom-generáció [a háború után született nemzedék] figyelmét. Ám Ian Fletcher legnagyobb erénye – amely közkedveltté tette a nők minden korosztálya körében és ösztönös tehetséggé a képernyőn – minden kétséget kizáróan az a tény, hogy ördögien jóképű volt.

Két órával később Ian beront a vezető producer irodájának ajtaján.

– Megvan! – üvölti, figyelmen kívül hagyva, hogy James csendre inti, mert épp telefonon beszél. – Ez tökéletes! Nagyon gazdag embert csinál majd belőled, bizony!

Ekkor James Ian felé fordul:

– Visszahívlak – mondja a telefonba, majd leteszi. – Rendben, csupa fül vagyok. Mi a nagy terv?

Ian tengerkék szeme ragyog az izgalomtól, keze izeg-mozog, miközben lelkesen magyaráz. Pont úgy fest, akár az a dühös, megszállott szónok, aki először felkeltette James figyelmét; egy spirituálisan elveszett ország hangja.

– Mit teszel, ha bibliaövezeti* teleevangelista vagy, akinek a nézettsége hirtelen drámaian csökkenni kezd?

James eltöpreng egy másodpercre.

– Lefekszel a titkárnőddel, vagy sikkasztasz.

Ian a plafonra emeli a tekintetét.

– Nem talált! Körútra indulsz a műsoroddal.

– Mondjuk, egy Winnebago lakókocsival?

– Miért ne? – vágja rá Ian. – Gondolj csak bele, James! A századfordulón a prédikátorok egész gyülekezeteket építettek a helyi ébredési mozgalmakkal. Levertek egy sátrat a semmi közepébe, és csodákat vittek végbe!

– Nem igazán tudlak elképzelni egy sátorban, Ian – mondja James összeszűkült szemmel. – A te esetedben a kemény körülmény azt jelenti, hogy beéred a Four Seasonszel a Pláza Hotel helyett.

Ian megvonja a vállát.

– A nehéz idők kétségbeesett módszerekért kiáltanak. Elmegyünk vegyülni a tömegekkel, barátom. Megtartjuk a világ első antiébredését!

– Ha a nézők nem kattannak rád otthon, Ian, miért gondolod, hogy a szaros Kansasben fognak?

– Hát nem érted? Ez benne a pláne! Ahelyett, hogy a bénákkal elhajíttatnám a botjaikat, vagy meggyógyítanám a vakokat, megmutatom, hogy átverés az egész. Ízekre szedem ezeket az úgynevezett csodákat. Tudod – elmegyek Lourdes-ba tudósokkal, és bebizonyítom, hogy a szobor nem hullajt könnyeket, amit látnak, az csupán kondenzáció. Vagy megtalálom az orvosi magyarázatát, hogy a fickó miért ébredt fel tizenkilenc év után a kómából makkegészségesen.

Széles vigyorral az arcán hajol előre:

– Az emberek azért hisznek Istenben, mert nincs más magyarázatuk a történtekre. Én ezt meg tudom változtatni.

Lassan James arcára is kiül a mosoly.

– Tudod, ez nem is annyira rossz ötlet – ismeri el.

Ian a James íróasztalának sarkán fekvő újságért nyúl. Az egyik rovatot odadobja a producerének, aztán választ magának egy másikat, és szélesen kitárja az oldalait, akár egy óriásmadár a szárnyait. – Szólj a titkárnődnek, és küldd el az újságoshoz. Szükségünk van a Globe-ra, a Postra és az L. A. Timesra – sorolja Ian. – Valaki tegnap este vacsora közben látta Jézus arcát a pizzájában. Már csak meg kell találnunk!

Jodi Picoult

Jodi Picoult

*A Bibliaövezet (angolul Bible Belt) az Amerikai Egyesült Államok azon területeinek köznapi elnevezése, ahol elsősorban az evangéliumi (neo)protestáns felekezetek határozzák meg a kultúrát, és általában jellemző a konzervatív társadalomszemlélet és a hívők magas aránya. (A ford.)

Fordította: Peiker Éva

Jodi Picoult: Csodalány
Athenaeum Kiadó, Budapest, 2015