Vinnai András: Szóvirágok (részletek)

Előbeszéd, ajánló

Nyelvünk gazdagsága, kommunikációs lehető­ségeink burjánzó veteményes kertje ihlette, hívta életre e tanulságos, s egyszersmind mosolyfakasztó történetet, amely az emberi beszéd eszközeivel szólítja meg nézőit, s hívja önfeledt, ugyanakkor felelősségteljes játékra mindazokat, akik szívükön, s ajkukon viselik a verbális információáramlás sorsát, s akik nem fordulnak el az emberi diskurzus építőköveinek az évezredek során tükörré csiszolt felületétől, mely visszavetíti reánk, emberekre mindazt, ami a kimondott szót történelemmé, a tudást átörökíthető kinccsé, s az érzelmek megfejthetetlennek tűnő labirintusát feltérképezvén a lélek bedekkerévé, a szellem iránytűjévé, az elme használati utasításává válva az emberi megnyilvánulás kvintesszenciájává párolja azon rendszerek színes kavalkádját, melyek az emberiség társául szegődtek az első kimondott szó óta, s annakutána mind az összes megelőző, s az azt követő eszmékből, gondolatfoszlányokból szabva ki azt az erős, ám nagyon is sérülékeny vitorlát, melyet modern korunk csapongó nyelvi szelei dagasztanak kövérre, vagy épp szaggatnak cafatokra, miközben mi, anyanyelvünk hajójának legénysége, kik egyszerre állunk a parancsnoki hídon, vagy épp súroljuk a fedélzet deszkáit, ki-ki műveltsége, intelligenciája szerint elfoglalva helyét s posztját végtelen utazásaink során, talán megpillantjuk a távolba vesző partokat, s a nyelvi entrópia pusztító zátonyai közt navigálva, de soha meg nem torpanva harsogjuk, hogy el nem némulunk, míg szájunk mozog, s hangszálunk feszül, beszélni kívánunk, ajkunk szavakat szül, s bábáskodva igék s főnevek fölött, mint szőttest, melyet jó anyánk kötött, magunkra vesszük nyelvünk vértezetét, nem hagy­juk el szavaink büszke ékezetét még akkor sem, ha csak rövid szöveges üzenetet írunk a pajtásainknak.
Mert erős cérnával van ám az a vitorla megvarrva!

* – * – * – *

Szerelmi vallomás

TERI: Illatod olyaténképp béleli ki bensőm barlangos bugyrait, akár az űzött vad illata a vadászkopó orrát!

FERI: Áztasd magadba duzzadó babapiskótámat!

TERI: Vedd magadhoz dölyfös kis dunyháim szikrázó bimbaját!

FERI: Öblítsd le torkod szárazságát szilaj vesszőm karcos kandúrtejével!

TERI: Szántsd fel könyörtelen ekéddel parlagon heverő vénuszdombom kéjeső verte lucskos lankáit!

FERI: Feminális melegházad sarjassza ki termeszvárként zsibongó magvagazdag légióim harcrakész elitalakulatait!

TERI: Taglózd le faltörő kosoddal nőstényborjúi mivoltom akolforró, buja jászolkáját!

FERI: Forgasd meg lakatocskádban edzett acélból kovácsolt hórihorgas tolvajkulcsomat!

TERI-FERI: Ropjuk hát a gyönyör buja csárdását! Pásztoróránk kéjtől ketyegő ritmusa diktálja a tempót, míg testünk kazánjában fellobog a tűz, s mi busásan rálapátoljuk szerelmünk izzó brikettjét!