Félmegoldás nem érdekel | Damien Chazelle: Whiplash

Jeges-Varga Ferenc |

„Szép munka!” Nincs a világon ennél ártal­masabb mondat egy fiatal zenészpalánta szá­mára. Legalábbis Terence Fletcher, az egyik híres New York-i zeneiskola, a Shaffer Konzervatórium tanára szerint. Mielőtt még bárki vitába szállna vele, meggyőző érvként Charlie Parker példáját hozza fel. Ha ugyanis annak idején nem vágnak az ifjú szaxofonos fejéhez egy cintányért csak azért, mert hibázott a dallamban, sose lett volna az a jazz-legenda, akinek ma ismer­jük.

Persze azért az még sincs teljesen rendben, ha valakit őrületbe kergetnek a siker érdekében. Mert mi van akkor, ha valaki nem bírja a tengerészgyalogosok kiképzésére hasonlító próbafolyamatot, és visszafordíthatatlanul eltörik valami a lelkében? Habitus kérdése, kit mi sarkall jobb teljesítményre: ha a lelkét simogatják, vagy ha az önbecsülését a sárba tiporják. Fletcher hallani sem akar efféle okoskodásról. Növendékeinek nem elegendő jó zenésszé válni, mindenkitől azt követeli, hogy szárnyalja túl önmagát. Dicsérő szavakkal nem lehet a csúcsra érni. És csak úgy érdemes játszani, mintha az életünk múlna rajta.

Hogy megéri-e feladni barátokat, szerelmeket egy kevés halhatatlanságért, mindenki maga döntheti el. Márpedig Andrew Neiman vágya, hogy egyike legyen a legnagyobb dzesszdobosoknak. De mit ér a tehetség önmagában, ha nem dolgozzuk szarrá magunkat. Chazelle nagyon finoman meséli el, hogyan válik a félénk kisfiúból megszállott, dacos fiatalember, aki hideg logikával hadarja el a barátnőjének, miért nem kötheti le vele akár egyetlen percét sem.

A harmincéves Damien Chazelle önéletrajzi ihletésű munkája, a Whiplash rendkívül feszült és intenzív alkotói folyamatot mutat be a konzervatórium elsőéves, szépreményű hallgatója és a rettegett, diktatórikus oktató viszonyrendszerén keresztül. A tanítvány és mentor – edző és versenyző – vérre menő párbajában a rendező mindvégig kellő távolságot tart. Nem akar pálcát törni egyikük felett sem. Nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy Andrew a pozitív, a tanár sanyargatásait elszenvedő fél, míg Fletcher kizárólag kegyetlen zsarnok. Ez a film egyik legnagyobb erőssége. Ugyanazért a célért küzdenek, s noha eszközeik egészen mások, mindkettőjük magatartásában tetten érhető a rideg számítás és a segítő szeretet. Verejték és vér hull a pódiumon, de ennél fontosabb, hogy egyszeri és megismételhetetlen pillanatok születnek.

A zsenialitást piedesztálra állító mozi akkor lehet igazán hiteles, ha maga is a tökéletességre törekszik. Az eddig tisztes mellékszerepeiről ismert J. K. Simmons (Fletcher) és a leginkább másodvonalbeli filmekben szereplő Miles Teller (Andrew) egymást kiegészítő párosának alakítása jelenti a siker egyik kulcsát. Chazelle kifogástalan ritmusban építi fel a cselekményt, s a hatásosan hosszúra nyújtott záró koncertjelenetre a néző is hasonló hipnotikus állapotba kerül, mint a filmbéli dobos, aki Fletcher minden trükkjét kijátszva és felhasználva veri az ütemet Hank Levynek a filmmel azonos című zenedarabjában.

A lelkesítő becsvágy és a tanító erőszak találkozása végletekig feszített, szenvedéllyel teli adott-kapok szituációkat eredményez. Mintha két akcióhős csapna egymással össze. A játszmának azonban csak két kimenetele lehet: tanár és diák is győztesen vonul le a porondról, vagy mindketten porba hullnak, mint az utolsó leheletükig küzdő gladiátorharcosok.

A Whiplash olyan, akár egy himnusz az emberi nagyságért. Az eredeti cím jelentésére rímelve ostorcsapásként hat a nézőre. Nem véletlenül jelöltem korábban a zenekarvezetőt egy sportból kölcsönvett kifejezéssel, hiszen teljesítményhajcsár viselkedése közelebb áll az edzőtermek világához, ahol a kőkemény kiképzés szemtanúi vagyunk.

Chazelle elsőrangú kamaradrámát készített az önmegvalósításról. Pörölycsapásként vágja az arcunkba, mennyi szenvedés és áldozat szükségeltetik ahhoz, hogy valami egészen rendkívülit hozhassunk létre. De munkájának hatására a néző azt a felszabadult mámort is érzi, amit a legnagyobb sportteljesítményeket bemutató filmek váltanak ki.

Whiplash – amerikai dráma, 2014
Rendező és forgatókönyvíró: Damien Chazelle

Operatőr: Sharone Meir
Zeneszerző: Justin Hurwitz

A főbb szerepekben:
Miles Teller (Andrew)
J. K. Simmons (Fletcher)
Paul Reiser (Jim)
Melissa Benoist (Nicole)

Magyarországi bemutató: 2015. február 5. Forgalmazó: InterCom