Kitty Ferguson: Stephen Hawking élete és világa (részlet)

1 | A mindenség elméletének nyomában

1980 * Az angliai Cambridge központjában van néhány keskeny utcácska, amelyet látszólag nem érintett meg a huszadik, illetve huszonegyedik század. Az itt álló házak és épületek különféle kor­szakokat képviselnek, és amint befordulunk egy forgalmasabb főútvonalról valamelyikükbe, a múltba lépünk. Ódon egyetemi épületek között kanyargunk, vagy éppen középkori templomok, templomkertek és egykori malátacsíráztatók között haladunk. A ha­sonlóan régi, de jóval forgalmasabb főutak zaja ide alig szűrődik be. Majdnem tökéletes a csend. Madárdal, léptek koppanása, halk be­szélgetés hallatszik csupán. Tudósok és diákok koptatják az utcák kövét évszázadok óta.

A Stephen Hawkingról szóló első, 1990-ben megjelent könyvem története éppen egy ilyen kis utcácskában, a Free School Lane-en kezdődött. Ez a Bene’t Streetről ágazik el a St. Bene’t-templom ti­zenegyedik században épült harangtornyának tövében. A kis utcában ma is ugyanúgy hajlanak ki a virágok és bokrok ágai a templomkert vasrácsai között, mint húsz éve, és bizonyára már évszázadok óta. A rácshoz láncolt biciklik is ódon hangulatot kölcsönöznek a helynek. Egy kicsivel arrébb, a jobb oldalon fekete terméskő fal áll kes­keny, résszerű ablakokkal. Ez a tizennegyedik században épült Corpus Christi College udvara, a legrégebbi kollégiumi udvar Cambridge-ben. A fekete falnak háttal, egy gótikus kapubejáró mellett magasan a falon van egy tábla, melyen ez áll: The Cavendish Laboratory. Ez az átjáró – mely különös módon bújik meg ebben a középkori utcácskában – és a mögötte megnyíló tér egy jóval fia­talabb korba vezet bennünket.

Nyoma sincs már a tizenkettedik században itt állt rendháznak vagy a fáknak és a virágoknak, melyek benőtték az egykori rendház maradványait. Ehelyett barátságtalan, gyárépületszerű létesítmények tornyosulnak az aszfalt fölé oly nyomasztóan, mintha csak egy bör­tönben volnánk. Beljebb haladva a helyzet csak fokozódik: bár a húsz év előtti állapotokhoz képest új, modernebb épületeket is ta­lálunk, ám ezek csillogó üvegfala továbbra is jobbára a régebbi csúf épületeket tükrözi vissza.

1974 előtt, mikor is a Cambridge-i Egyetem felépítette az „új” Cavendish Laboratoryt, egy évszázadon át ez az épületegyüttes adott otthont a világ egyik legkiemelkedőbb fizikai kutatóközpont­jának. J. J. Thomson e falak között fedezte fel az elektront, Ernest Rutherford itt tárta fel az atom szerkezetét — és a listát még hossza­san folytathatnánk. Mikor a kilencvenes években ide jártam elő­adásokra (mert 1974-ben nem mindent költöztettek át az új Cavendishbe), a hatalmas fekete táblákra még fehér krétával írtak, a táblákat pedig zajos, kurblival működő szerkezetek mozgatták fel és le, így biztosítva elegendő helyet a fizika előadások végelátha­tatlan egyenlet-levezetéseinek.

Szintén itt található a már jóval modernebb Cockcroft előadó­terem. 1980. április 29-én tudósok, vendégek és az egyetem vezetői foglaltak helyet a meredek padsorokban, a kétemeletnyi magas táb­lával és vetítővászonnal szemközt – még jóval a PowerPoint meg­születése előtt jártunk. A matematika új Lucas professzorának, a harmincnyolc éves matematikus-fizikus Stephen William Hawkingnak a beiktatási beszédére érkeztek, akit az elmúlt ősz folyamán neveztek ki ebbe az előkelő pozícióba.

Hawking barátai és munkatársai tapintatlan kijelentésekre számí­tottak, és ez alkalommal sem kellett csalódniuk. Az előadás címe egy kérdés volt: Is the End in Sightfar Theoretical Physics? (Az elméleti fizika vége a láthatáron?) Hawking az igenlő válasz mellett érvelt. A professzor lenyűgöző utazásra invitálta hallgatóságát keresztül té­ren és időn, hogy felleljék a tudomány Szent Grálját: az elméletet, amely megmagyarázza az egész világegyetemet és mindent, ami benne történik – azt, amit egyesek a mindenség elméletének is ne­veznek.

Látva a kerekes székében csendben ülő Stephen Hawkingot, mi­alatt egy tanítványa felolvasta az előadását, az őt nem ismerők azt gondolhatták, hogy talán nem ő a legalkalmasabb vezető egy ilyen kalandos utazásra. Ám a hallgatóság zöme tisztában volt vele, hogy az elméleti fizika Hawking számára menekvés egy olyan börtön­ből, mely sokkalta nyomasztóbb, mint bármi, amit a régi Caven­dish Laboratory falai közé képzelhetnénk. Betegsége, mely egye­temi évei alatt, a korai húszas éveiben támadta meg, fokozatosan hatalmasodott el, és a korai halál rémével fenyegetett. Hawkingnak amyotrophiás lateralsclerosisa van, amit főképp az Egyesült Államokban még Lou Gehrig-betegségként is ismernek, a New York Yankees baseballcsapat híres játékosa után, aki ebbe halt bele. [Újabb bizonyítékok szerint Gehrignek mégsem amyotrophiás lateralsclerosisa volt, hanem egy ahhoz hasonló betegségben szenvedett.] A kór Hawking esetében viszonylag lassan terjedt, ám mire Lucas professzorrá nevezték ki, már nem tudott járni, írni, de még a fejét sem tudta felemelni, ha az előrebukott. Beszéde csak az őt legjob­ban ismerők számára volt érthető. A beiktatási beszéde jó előre, hosszasan és körülményesen lediktálva készült, hogy egy hallgatója felolvashassa azt. Ám Hawking akkor sem volt, és ma sem mun­kaképtelen. Aktív kutató matematikus és fizikus, akit sokan már akkoriban is a legnagyobb elmének tartottak Einstein óta. Az 1663-ban alapított Lucas professzori cím rendkívül tekintélyes po­zíció a Cambridge-i Egyetemen. E professzori szék második tu­lajdonosa Sir Isaac Newton volt.

Hawkingra jellemző, ahogyan ezt a magas pozíciót éppen egy, a saját szakterülete végét megjósló előadással foglalta el. Azt mondta, jó esélyt lát arra, hogy a mindenség elméletét még a huszadik század vége előtt megalkotják, s ezután a hozzá hasonló elméleti fizikusok számára kevés tennivaló marad.

Mióta székfoglaló előadását megtartotta, sokan a mindenség el­méletének a megalkotására irányuló küldetés zászlóvivőjének te­kintik. Ám ennek az elméletnek az alapjául Hawking nem saját el­méleteinek egyikét nevezte meg, hanem az N = 8 szupergravitációt, melytől abban az időben sok fizikus remélte, hogy képes lehet egy­ségesen leírni a természet erőit és a világegyetem összes részecskéjét. Hawking nem mulasztott el rámutatni arra, hogy munkássága csu­pán kicsiny szelete egy sokkalta nagyobb és igen régóta folytatott vállalkozásnak, melyben számos fizikus vesz részt a világ minden tájáról. A bennünket körülvevő világ megértése iránti vágy bizo­nyára egyidős az ember öntudatra ébredésével. Mióta csak először tekintett ember az égre és természeti környezetünk rendkívüli sok­féleségére, mindezt próbálta megmagyarázni – előbb mítoszokkal és a vallással, majd később a tudomány segítségével. Talán ma sem vagyunk közelebb a végső megfejtéshez, mint távoli őseink, de so­kan szeretnék ezt gondolni. Közéjük tartozik Stephen Hawking is.

Hawking életének története és tudományos munkássága is tele van paradoxonokkal. A dolgok gyakran nem azok, aminek tűnnek. Ebben a történetben a vég gyakran a kezdet, a kegyetlen körülmé­nyek pedig a boldogság forrásává lesznek, míg a siker és hírnév sok­szor nem. Két, külön-külön ragyogó és kimagaslóan sikeres tudo­mányos elmélet egyesítve értelmetlen eredményre vezet, az üres tér egyáltalán nem is olyan üres, a fekete lyukak pedig távolról sem feketék. A mindent egyesítő elmélet utáni kutatás a huszonegyedik századra valójában egy nagyon is széttöredezett képet tárt elénk. Majd mindezek tetejébe, a legparadoxabb módon, egy ember, aki­nek a megjelenése megdöbbenést és szánalmat vált ki, vidáman ve­zet bennünket oda, ahol a tér és idő határainak lenniük kellene, ám nincsenek.

Bárhonnan és bármilyen léptéken is nézzük a világegyetemet, a valóság – ha Hawking megengedi, hogy ezt a szót használjam – meghökkentően bonyolult és megfoghatatlan, néha idegen, gyak­ran nem könnyű felfogni, és az események sokszor prognosztizálhatatlanok. A saját világegyetemünkön túl számos további világ­egyetem is létezhet. A huszadik század vége jött és elmúlt, ám senki sem fedezte még fel a mindenség elméletét. Mit jelent ez Stephen Hawking jóslatára nézve? Vajon valóban képes lehet egy tudomá­nyos elmélet mindent megmagyarázni?

Fordította: Sódor Ádám

Kitty Ferguson: Stephen Hawking élete és világa
Kossuth Kiadó, Budapest, 2015