Verebes István nem először fut neki az esővizes whiskynek. Szász Péter három felvonásos bohózatát ősbemutatóként állította színre Szolnokon (1980), és amennyire látható a forrásokból, három évvel ezelőtt már – zenével fölhabosítva – Komáromban, a Jókai Színházban is megrendezte, immár két részre zsugorítva, zenés komédia műfajmegjelöléssel.
Verebes István először is valamennyire leporolta és jó alaposan meghúzta a szöveget, aztán mai nyelvezetű, a korhoz jobban illő dalszövegeket írt bele, és bevonta zeneszerzőnek Aldobolyi Nagy Györgyöt, akinek már az egykori táncdalfesztiválokon is szóltak dalai. Ebből következően nem musical zene született, nem is rockopera, hanem pontosan az a fajta muzsika, ami a hatvanas évekbeli zenés játékokban volt sikeres: nem sláger, de énekelhető és fülbemászó.
Nem túlságosan koros a darab, mondhatni a legszebb női korban van. A maga idején csipkelődő stílusú bohóság egy aggkori gyengülés jeleit mutató társadalomban született meg. Óvatosan már lehetett piszkálni az oroszlán bajuszát. (De maximum főosztályvezetői, igazgatói szintig szabad felnyúlkálni…) Abban a korban és szövegkörnyezetben a személyzetis (ma HR-es) nagyhatalom volt, az információk informális utakon jutottak el az érintettekhez, az idős generációt több egymást követő rezsim lecsuk(hat)ta egy kicsit, amiért a következő kormányzat – jó esetben – lelkiismeret-furdalást érezhetett. És a nagy átszervezések időszaka is volt az, amikor sitty-sutty, új igazgatók (főszerkesztők, miniszterek) jöttek a korábbiak helyébe, előzetes bejelentés nélkül. Ingó székek, ingadozó piramis…
Ilyen világról beszélt Szász eredeti darabja, ilyen szituációról, amikor az alárendeltek, beosztottak fejvesztve keresik új helyüket az új kártyapakliban. Vagyis a hatalomváltásról szól – a felszínt éppen csak súrolva – ez a bohóság, és a túlélésért sok mindenre kész alkalmazkodásról. Meg a férfiak gyávaságáról, a nők problémamegoldó képességéről. Vígjátéki a helyzet, de víg-e a játék? És főleg: napjainkra ismerünk-e benne? A kérdés a levegőben rezeg.
A színen kilenc nő jelenik meg, akik ügyeskedéssel, csibészkedésekkel, kis és nagyobb hazugságokkal asszisztálnak ahhoz, hogy a titkárnők gyöngye, Rácz Mariska (Pápai Erika) lehetőleg megőrülés nélkül élje túl a „két úr szolgája” szerepet. Ugyanis ők (a nők) és mi (nézők) tudjuk azt, amit a színen soha meg nem mutatkozó férfiak nem: hogy az egyikük már nem igazgató, a másik pedig már az – de az előd még nem hagyta el a fedélzetet.
Kilenc karakternek kellene a hatalmas reklámvállalat vezértitkárságán megjelennie, de valójában inkább csak panelek közlekednek ki-s-be. A színlap előre elmond róluk mindent. Amikor énekelnek, meglepetés következik be. Kórusban egymást erősítik, a szólók esetében a meglepetés nem mindig kellemes. Illemtaps követi.

A hölgycsapat (Végh Judit, Majzik Edit, Szvrcsek Anita, Csoma Judit, Csomor Csilla, Réti Szilvia, Balázs Andrea)
A komáromi Jókai Színház 2011-es előadásából Verebes áthozta Csoma Juditot és Szvrcsek Anitát. Mindkettő nyeresége az előadásnak, Csoma (a megtűrt Koroda Klára) még egy különösen jó sanzont is kapott (Minden rossz, ha a vége rossz). Érezhető rokonszenv fogadja alakját – valódi ember jelenik meg a színpadon, a néző kicsit magára ismer. Különösen, amikor kesernyésen összefoglalja a személyi változások egyetlen látható következményét: „Új főnök, új tapéta lesz”. A közelmúlt történelme ennél még keserűbb: új ajtópárnázás, új irodabútor, esetleg beköltözés a Parlament hatalmas méretű dísztermébe.
Macsó ízű megjegyzésnek tűnik, de az egykori teniszező lányt játszó Szvrcsek itt főképpen jó külsejével hat. Valószínűleg jobb színésznő, mint amennyi a bemutatón átjött a rivaldán. Erről nem ő tehet, hanem a szöveganyag – leporolás ide vagy oda. Továbbá nagy bátorság kellett ahhoz, hogy a játék erős záró poén nélkül, csupán zenei fináléval érjen véget…
Nagyon kellemes és hiteles Székhelyi József (felvételről hallható hangja) a régi igazgató szerepében, továbbá a hangszerelés és a zenekar (zenei vezető: Fekete Mari).
Fotók: Nagy István Dániel
Szász Péter, Verebes István, Aldobolyi Nagy György: Whisky esővízzel
Rendező: Verebes IstvánSzereplők
Rácz Marika, a titkárnők titkárnője – Pápai Erika
Koroda Klára, aki egy megtűrt elem – Csoma Judit
Jablonkay Sára, aki egy sportos alkat – Szvrcsek Anita
Wolmuth Judit, aki egy humán erőforrás – Csomor Csilla
Janicsár Vilma, aki egy égi lélek – Majzik Edit
Viczián Aliz, aki egy vizuális fenomén – Réti Szilvia
Krügerné, aki egy több gyerekes áldozat – Balázs Andrea
Horcsek Linda, aki a vállalat arca – Végh Judit
Vadas Rózsika, aki egy bebetonozott személyzet – Lorán LenkeDíszlet: Mira János, jelmez: Tordai Hajnal
Posted on 2014. szeptember 23. kedd Szerző: olvassbele
0