Egy szövegíró a midlife crisisban | John O’Farrell: A férj, aki elfelejtette a feleségét

Posted on 2014. szeptember 24. szerda Szerző:

0


O.Farrell_a ferj,aki elfelejtette-bor180Kapin Viktória |

John O’Farrellre sokan legyintenek stand upos múltja és „folytonos vicckényszere” miatt, míg mások istenítik rész­letező és élményszerű, szatirikus-filozofikus stílu­sáért. Ha valaki megosztó, már nem lehet érdektelen; nem csoda, hogy politikai memoárja a britek 2010-es politikai bestseller­listájának harmadik helyén szerepelt, közvetlenül Obama és Clinton elnökök kötetei után.

Az említett memoár még 1998-ban jelent meg, és talán azóta is O’Farrell legtöbbet idézett alkotása; kapott is érte hideget-meleget. A mű szívszorító és egyben fergeteges stílusú vallomás, a Munkáspárt egy olyan támogatójának személyes megemlé­kezése, aki „18 nyomorúságos évet élt túl a konzervatív kor­mány irányítása alatt”. A könyvet megjelenése után George Orwell-díjra és a Channel 4 politikai díjára is jelölték, és feldolgozták a BBC Radio 4 számára.

A BBC hullámhosszán

O’Farrellt a britek a The Guardian kolumnistájaként, vígjátékok, rádióműsorok, televíziós kvízjátékok szövegírójaként, a képernyőn is feltűnő közszereplőként ismerik. Az 52 éves írópolitikus útja kacskaringós: színművészeti iskolába járt, tízévesen mutatkozott be a West Enden, stand upos karrierjét viszont Londonba költözésével egy időben feladta, és inkább írásra adta a fejét. A brit humor nemcsak műfaj, hanem intézmény is; O’Farrell a BBC egyik műsorában tűnt fel huszonévesen, könnyed, humoros hangnemével számos hívet szerezve. Nemsokára összeálltak Mark Burtonnel, és vele duóban váltak egyre elismertebb szövegírókká, valamint a BBC számára első számú szerzőkké. Számtalan sikeres szórakoztató sorozatot jegyeztek, 1988-ban kezdtek dolgozni a 18 szériát és jó néhány különkiadást is megélt Spitting image című báb-show sorozat szövegein, ami a brit közéleti szereplőket ekéző, népszerű sorozat volt. O’Farrell azonban nem sokáig maradt a háttérben mint ötlet- és szövegfelelős. Televíziós szereplése a művészeti és kulturális irányultságú beszélgetős műsoroktól a tematikus vitaműsorokon keresztül az aktuális eseményekről szóló kvízjátékokig terjedt. 2007-ben például a YouTube-on keresztül interjúvolta meg Tony Blair miniszterelnököt, akit olvasói kérdésekkel bombázott. És az is előfordult, hogy vicceket írt neki, vagy épp Gordon Brownnak.

Balos humorista a politikában

Ingoványos terep: O’Farrell a politikai karrierjében már kevésbé mondhat magáénak olyan látványos eredményeket, mint a médiában. A Labour, azaz a Munkáspárt elkötelezett civil híve és szószólója 2001-ben szülővárosában jelöltként is megméreti magát, sikertelenül. A 2005-ös kampányban a választókhoz írt humoros levelei viszont több százezer fontot hoztak a párt kasszájának, így 2013-ban újra jelölték, bízva a médiában betöltött szerepének aktivizáló, meggyőző erejében. Miközben egy politikai blog szerint jó választás volt a Munkáspárt részéről O’Farrell jelölése, hiszen ennek önmagában is hírértéke van, sajátos módon épp írói ismertsége miatt vált támadások célpontjává. Ami elment íróként, nem működött a politikai térben. Szemére hányták kemény szövegeit, például azt, amikor leírta: sajnálja, hogy Margaret Thatcher túlélte a brightoni bombázást. Ennyi vitriol amúgy még a bulvársajtónak is sok volt, és persze a konzervatív David Cameron is súlyosan elítélte az írást. O’Farrell jelöltségével végül nemigen lehetett javítani a Munkáspárt százalékain, a médiazaj nem váltható voksokra – legalábbis arrafelé.

A politikai szatíraíró és bestseller-gyáros

1999-től dolgozott a The Independent című liberális lap szerzőjeként, nem sokkal később átigazolt a hasonló szellemű The Guardianhez, ahol 2005-ig folyamatosan jelentek meg szatirikus írásai. Ezekből aztán három gyűjteménykötet is született. A legjobb, amit egy férfi kaphat című első regénye a 2002-ben debütáló regényírók bestsellerlistájának élére került. Könyveit húsz különböző nyelvre fordították, a debütáns kötet még egy japán manga-kiadást is megért. Széles érdeklődési körébe azonban nemcsak politikai, közéleti, szórakoztató anyagok gyártása fért, sajátos stílusában vette górcső alá a brit történelmet is. „Fergeteges humorral megírt, tanulságos és szándékoltan zsémbeskedő utazása Nagy-Britannia történelmében legalább olyan szórakoztató, mint egy boszorkányégetés” – írják a hatalmas sikerű törikönyvről. Két év múlva továbbvitte a sajátos történelmi szembenézést a modern Nagy-Britannia történelmének bemutatásával, és azzal az alcímmel, hogy: …avagy 60 év ugyanazokkal az ostoba hibákkal. De írt paranoiás szülőkről, vagy Kenneth Grahame [skót író, a Szél lengeti a fűzfákat című népszerű ifjúsági regény szerzője – Szerk.] fiához fűződő viszonyáról, de például a Csibefutam című film néhány jelenetét is az ő nevén jegyzik.

Az utóbbi években az írás mellett olyan érdekes vállalkozásokba fogott, mint a 2006-ban útjára indított NewsBiscuit szatirikus híroldal „A hírek – mielőtt megtörténnek” szlogennel. Azon túl, hogy az oldal a szigetország egyik legnépszerűbb szatirikus weblapjává nőtte ki magát, O’Farrell kialakított egy szisztémát, amin keresztül az olvasók javasolhatják a szerzőnek, hogyan írja újra, szerkessze át az anyagát, aminek eredményeképpen nem egy szerzőt „nevelt így ki”, akik aztán a BBC-nél folytatták pályafutásukat.

Az amnéziás visszatalál

John O’Farrellt (naná) a férfi lét nagy kérdései foglalkoztatják. A férj, aki elfelejtette a feleségét identitásunk mibenlétéről elmélkedik, emberi kapcsolatainkról, férj-feleség viszonyról. Persze nem kevés gúnnyal. A főszereplő hirtelen amnéziája élete minden korábbi részletére kiterjed, de az így kapott „madártávlat” egyben megadja a lehetőségét annak is, hogy más szemmel szemlélje korábbi életét, elkezdje értékelni azt, amije volt. És ahogy Vaughan, a főszereplő egy barátja segítségével próbál visszakapcsolódni régi életébe, újra szerelembe esik feleségével, akivel épp válófélben vannak.

Noha a könyv puszta fikció, az író számtalan alkalommal néz az emberi természet titkaiba, és mutat rá az ellenkező nemmel szemben tanúsított ellenszenves viselkedési mintákra. A midlife crisis, az életközépi válság több kérdéssel szembesít: tényleg csak az emlékeink összessége vagyunk? Miből áll identitásunk? És hogyan változik az idővel?

O’Farrell könyve szívmelengető önfelfedező mese arról (is), hogy a szerelem mindig megérdemel egy második esélyt. Egyben figyelmeztetés: figyelj oda arra, aki vagy, aki voltál, és akivel együtt vagy. Ja, és a legfontosabb: soha ne hagyd otthon a személyidet!

A Könyvjelző magazin 2014. július-augusztusi számában megjelent cikk szerkesztett változata

John O'Farrell

John O’Farrell

John O’Farrell: A férj, aki elfelejtette a feleségét
Fordította: Bárány Ferenc
Cartaphilus Könyvkiadó, Budapest, 2014
336 oldal, teljes bolti ár 2990 Ft
ISBN 978 963 266 2800

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A férfiak gyakran megfeledkeznek a bevásárlásról. Meg a házassági évfordulójukról. Mindez nem újság. Az is előfordul, hogy elfelejtenek elmenni a gyerekért az óvodába. Na és? Az azonban korántsem hétköznapi fordulat, hogy valaki teljesen elfelejti a feleségét. E regény főhősével pontosan ez történik: egy esős őszi délután a metrón egyszer csak rájön: fogalma sincs, merre tart és mi okból, sőt azt sem tudja, ki is ő, hogy hívják, mivel foglalkozik és hol lakik.

Nincs egyszerű dolga, amikor nekilát mindezt kideríteni: először lerázzák, másodszor hülyének nézik, végül a kórházban, ahol szóba állnak vele, természetesen az adataira kíváncsiak… Nagy sokára előkerül egy barátja, aki segít felidézni egy-egy emlékfoszlányt, és kis időre befogadja amnéziás hősünket. Ő hazafelé egy gyönyörű, vörös hajú nőt pillant meg az utcán, akiről megtudja, hogy a felesége. Csak sajnos épp válófélben vannak…

A neves angol humorista abszurd helyzetre építő romantikus regénye üdítően szórakoztató történet arról, hogy a szerelem mindig megérdemel egy második esélyt.