Kalmár Tibor: Ágyról ágyra (részlet)

Posted on 2014. június 19. csütörtök Szerző:

0


KalmárT_Ágyról-ágyra-bor180(…) Egyszer arra lettem figyelmes, hogy Olga, az egyik néptáncos lány, Karesz combját tekinti fejpárnának. Amikor a nap felé forgolódott – mint valami napraforgó –, a feje már Karesz combjai között pihent. Barátomat ez persze nem hagyta közömbösen, látni lehetett, hogy fürdőnadrágjának alsó középtája kissé kidomborodik. Miután attól félt, hogy ez másoknak is feltűnik, felugrott és arra kérte a lányt, hogy ússzanak egyet. Be is ugrottak a hideg nagymedencébe, ami Karesz ágaskodó fütykösét lelohasztotta ugyan, azonban még voltak tervei Olgával. Amikor kijött a vízből, odaszólt a lánynak, hogy jöjjön utána. Karesz a kabinsor felé vette az útját, ahová Olga követte. Majd arra kérte, ha a kabinos átmegy egy másik folyosóra, jöjjön utána.

– Kabinos úr, nyissa már ki a 9-es kabint, bent felejtettem a cigarettám – szólt az öltözőfülkék őrzőjéhez.

Miután a kabin ajtaja megnyílt, Karesz intett Olgának, hogy jöjjön oda. Gyorsan beugrottak a kabinba, és magukra zárták az ajtót. Nem volt veszélytelen a helyzet, mert ha a kabinos rajtakapja őket, oltári botrány kerekedett volna!

Így hát gyorsan a lényegre kellett térniük. Karesz pillanatok alatt lehúzta Olga bikinijét, ő meg ezzel egy időben fürdőgatyájától szabadította meg Kareszt. Amikor a lány lehajolt, hogy letegye a kis padra a bikinijét, Karesz hirtelen hátulról csak úgy állva becsusszantott neki. Néhány másodperc múlva, hipp-hopp, megtörtént a beteljesülés. (Milyen érdekes a magyar nyelv, ennek a szónak a második fele szemérmesen fejezi ki a lényeget!) Talán ez volt a történelem leggyorsabb dugása, de nagyon elégedettek voltak, mert ha sietősen is, de boldoggá tették egymást, aztán az sem volt semmi, hogy ki tudták játszani a kabinos éberségét. (…)

A Bőripari Szakszervezet nagyon odafigyelt az ifik politikai fejlődésére. Sem én, sem Karesz nem voltunk szűcsök vagy suszterinasok, így semmi közünk nem volt a bőripari szakmához, de ennek ellenére ugyanúgy kellett szemináriumra járnunk. Első az alapfokú fejtágító, a Harc a másodpercekért! nevezetű tanfolyam volt. Aztán jött a közép- és felsőfokú képzés, amikor már a Kommunista Kiáltványt és a kapitalizmus politikai gazdaságtanát kellett bebifláznunk. Ez utóbbi logikus okfejtése a szükséges és túlmunkáról, valamint az értéktöbblet-elmélet nagyon élvezetes tananyag volt. Ezek a tudományos magyarázatok a kizsákmányolás mibenlétéről erősítették meg mindkettőnk baloldali elkötelezettségét.

Karesz fejlődőképességét mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy már szeminárium­vezetéssel is megbízták. Pechjére pont kulturális témáról, nevezetesen a giccsről kellett fejtágítót tartania. Mérföldkövek választották el azoktól a tézisektől, amiket oktatnia kellett. Sárba kellett tipornia mindazokat a klasszikus filmélményeit, amelyek megha­tározó szerepet játszottak az életében. De megtette, és én is megtettem volna, mert ez a „magasztos” eszme úgy tudott fanatizálni bennünket, mint ma a Dzsihád az öngyilkos-robbantó muszlimokat. Ráadásul a brosúrák a giccsellenes kirohanásaikat nagyon alacsony színvonalon fogalmazták meg. Az egyik fejezetben a Tarzan-filmeket ilyen sületlen érvekkel nullázták le: „Azt persze nem ábrázolják, hogy mi van akkor, ha Tarzan vakbélgyulladást kap!”

Erre a korszakra esett a budapesti VIT (Világifjúsági Találkozó), amely mindannyiunk számára életre szóló élményt jelentett. Arról nem beszélve, hogy mint ifjúsági aktivistákat, minket is bevontak az egyes rendezvények lebonyolításába. Nekünk a Gellért-hegyen rendezendő tábortűzi műsorok előkészítése volt a feladatunk. Hiába gúnyolódnak sokan így utólag a zakatoláson – hogy tudni illik: Hegyek között, völgyek között zakatol a vonat… –, annak akkor mágikus ereje volt, amikor a világ több ezer fiatalja, lányok, fiúk egymásba karolva, azonos dallamra százféle nyelven énekelte, de közös táncnyelven ropta! Karesz ki is használta az ilyen alkalmakat, és egy orosz barisnyát – hasznosítva csekély orosz makogását – rábeszélt arra, hogy „zakatoljanak” beljebb a bokrok takarásába. A lány közölte, hogy büsztra, büsztra, ami gyorsan, gyorsan-t jelentett, ezért aztán csak orális szexre futotta idejükből. De Karesznek ezzel is sikerült elmélyíteni a szovjet–magyar barátságot.

A színjátszó csoport később egy ismeretlen szerző Pathelin mester című reneszánsz bohózatát próbálta. A hihetetlenül mulatságos középkori bohózatnak Karesz lett a címszereplője, a telhetetlen feleséget, Guillemette-et Csöpi játszotta. (…) Csöpi egy ördögien csinos fekete szépség volt, aki húsz évével három évvel volt idősebb barátomnál, de Kareszt ez egyáltalán nem zavarta, mert mindent bevetett, hogy megnyerje a lány kegyeit. Ostromát szilveszter éjszakáján siker koronázta. Az éjféli villanyoltás, a búék-kívánságok azon ritka alkalmak, amiket csak a hülye nem használ ki! Csöpi jókívánságokat rebegő száját előbb ártatlan puszival, majd szenvedélyes csókkal tömte be! Aztán ezek a csókok folytatódtak a próbák vagy az esti előadásokat követő hazakísérések alkalmával Csöpiék kapualjában, ahol néha órákon keresztül gyömöszölték egymást.

Amikor hidegre fordult az idő, a közeli telefonfülkébe vonultak, és ott folytatták a „műsort”. Egyik éjszaka abban a bizonyos telefonfülkében annyira egymásba feledkeztek, hogy csak akkor rebbentek szét, amikor egy kerékpáros rendőr nyitotta rájuk a fülke ajtaját, és elég agresszíven kérte a papírjukat. Amíg Karesz a zsebében kotorászott, Csöpi már kivette az igazolványát, és átnyújtotta. Erre a közeg tisztelgett, majd tisztelettudóan bocsánatot kért. Karesz elmesélte, hogy köpni-nyelni nem tudott a meglepetéstől, elképzelni sem tudta, hogy mi a jó isten lehetett az, amitől a fakabát ilyen gyorsan olajra lépett? Aztán kiderült, hogy semmi ördöngösség nincs a dologban, csupán Csöpi ávós igazolványa tett a közegre ilyen lebilincselő hatást. (Ávós beszervezésére még visszatérek.)

Karesz és Csöpi kapcsolatát mindnyájan úgy könyveltük el, hogy ők egy pár. Nem kis büszkeség dagasztotta Karesz keblét, hogy a legszebb, legtehetségesebb lány az övé, persze csak plátói alapon. Hogy ez a kapcsolat ne csak plátói maradjon, annak érdekében Karesz mindent megpróbált, de akkoriban nem talált alkalmas helyet szerelmük beteljesüléséhez. A margitszigeti nagy esti séták alkalmával megfordult fejében a Hotel Mautner (a korabeli szleng mautnerszállónak nevezte a természet lágy ölét), de Karesz ezt nem érezte méltónak kapcsolatukhoz. Maximum addig mentek el, hogy leültek egy padra, ahol a csók után jöhetett a petting. Amikor már mindketten jól fel voltak turbózva, és a dolog kezdett volna komolyra fordulni, egy sötét bokor mögül kiugrott egy pasas ezzel a szöveggel:

– Gyerekeim, csak csináljátok nyugodtan, én majd nézlek benneteket.

A kukkoló bácsi szövegétől aztán mindketten lelombozódtak, és jó időre elment a kedvük a szigeti sétáktól. Időközben a Bőripari Szakszervezet főnöksége, látva Karesz aktivitását, kinevezte a helyi SZIT (Szakszervezeti Ifjúsági és Tanoncmozgalom) titkárának. Ez azonban nem akadályozta abban, hogy tagként továbbra is részt vegyen a különféle kulturális csoportokban. Például a népi táncegyüttesben ropta a csűrdöngölőt. (Időnként én is közéjük merészkedtem, de az együttes nagyszerű koreográfusa, Téri Tibor nagyon tapintatosan a tudtomra adta, hogy inkább szavaljak!) Versmondásban tényleg eminens voltam, itt a bőrösöknél nem volt olyan ünnepség, bál, ahol ne mondtam volna el egy verset.

Az 1948-as centenáriumi szavalóversenyen gyönyörű, bibliofil Petőfi-kötetet nyertem, amit a mai napig forgatok. Repertoárom elég széles volt, Petőfitől Ady Endrén át Majakovszkijig. Ez utóbbitól a Komszomol-dal Leninről volt a sláger, amelynek híres bemondása a következő: Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog. Volt egy másik nagyon preferált versem, Tyihonov Pohárköszöntője. Ezzel még nagyobb sikert arattam, bár ebben osztoznom kellett Sztálinnal, mivel a vers vége így hangzott:

KalmárTibor-portré02S igyunk érette, aki nékünk
újjágyúrta a föld színét,
csillagokig emelte népünk:
Érette igyunk, Sztálinért!

A vastaps egyszerre szólt nekem a kiváló (?) szavalónak, és Sztálinnak „a béke őrének, a magyar nép nagy barátjának”. Soha nem derült ki, hogy ebből az ovációból hány százalék volt az én részem, és mennyi a generalisszimuszé!

Kalmár Tibor: Ágyról ágyra. Szex a lelke mindennek
K.u.K. Kiadó, 2014