Esős időre nem ajánlott | Rachel Ward: Nem enged a mélység

Posted on 2014. május 20. kedd Szerző:

0


WardR_Nem_enged_a_melyseg_bor180Tóth Gergely |

Vízbe fulladni az egyik legszörnyűbb halálnem. Amikor hirtelen vihar szakít félbe egy békés fürdőzést, amikor összeér a tó meg az ég a sűrű esőtől, gyakran történnek balesetek. A szerző bevallása szerint is egy ilyen eset ihlette a regényét. Az ember küzd a saját életéért, a társaiért, a víz pedig mindenhonnan egyre csak jön, föntről esőként, alulról meg a szél által felkavart hullámok képében. Túl sok a víz, túl kevés a levegő, a végtagok elnehezülnek, a nemrég még vidám fürdőzők végleg elmerülnek.

Egy ilyen esetet túlélni azzal a tudattal, hogy mi vagyunk a felelősek a tóban velünk együtt úszó másik ember haláláért – főleg ha az a másik a saját testvérünk –, az sem könnyebb. Ez történik a Nem enged a mélység főszereplőjével, Carllal. Harmadmagával húzzák ki a tóból a vihar után, bátyja meghalt, benne éppen csak pislákol az élet, ráadásul a velük együtt kimentett lány pánikszerű sikoltozásba kezd, ahogy meglátja őt. Carl nem tudja, a lány kicsoda. Semmire sem emlékszik, csak a vízre és a küzdelemre, még a saját nevét is elfelejtette. Azt sem tudja, amíg meg nem mondják neki, hogy a halott fiú a saját bátyja, Rob.

Ahogy hazaér – a lakásukat is csak az ajtó elé rakott virágcsokrokról ismeri meg –, megpróbálja összerakni ki is ő, ki volt a bátyja, és mit kerestek a tóban. Az emlékezést nem könnyíti meg az édesanya, aki szinte csak egyfajta élelmiszert tart otthon: sört, és az sem, hogy Carlt szinte mindenhol ellenségesen fogadják. Amikor elmegy a közeli boltba, közlik, hogy ki van tiltva lopás miatt.

Lassan visszatérnek az emlékei, és minél többre emlékszik, annál inkább retten meg az előző életétől. Egyre biztosabb lesz benne, hogy nagyon rossz társaságba keveredett, és ez a rossz társaság a saját bátyja volt. Ahogy a mozaikkockák kezdenek összeállni, egyre kevésbé akarja megismerni a teljes képet. A lány a tónál a bátyja barátnője volt, de Carl volt szerelmes belé. És ők ketten – mondja a lány – vízbe akarták fojtani. Carl reméli, hogy ő maga nem vett részt ebben, de az egyre tisztuló emlékek rácáfolnak erre.

Közben akármerre megy, csöpög a csap, esik az eső, sőt a hálószobája is beázik. A víz folyamatos jelenléte az átéltekre emlékezteti, de hamarosan rájön, hogy sokkal többről van szó. Ha víz éri a bőrét, a bátyja hangját hallja: „Tartozol nekem, Cee”. Hangjából és abból, ahogy érzi a tó vizét a szájában, Carlnak mind egyértelműbb, mivel vádolja őt a bátyja. A halott Rob a halálon túl sem adta fel, a lányt akarja, és amikor az újból szerelemre gyulladó Carl ezt megtagadja, akkor őt is. Meggyőzni nem lehet, és hatalma egyre nagyobb: irányítja a vizet, a viharokat és árvizet okoz, mindent eláztatva.

Eredeti szándékomtól eltérően nem folytatom a misztikus fordulatok elmondását, hiszen ezt Rachel Ward egyszer már megírta. Nem is rosszul építi fel a történetet, jól ábrázolja a jellemeket, Carl gondolatait, vele együtt éljük át az emlékei visszatérését, ahogy egyes emlékekben örömét leli, mások miatt meggyűlöli magát – és főleg a bátyját. Együtt éljük át az időnként kissé mesterkélt szerelmi szálat, és együtt éljük át az egyre mélyülő és egyre reménytelenebb félelmet. Tudjuk, hogy nem lehet jó a vége, tudjuk, hogy ekkora erővel szemben Carl tehetetlen – mi is azok lennénk, hacsak nincs biztos és gyors repülőjegyünk a legközelebbi sivatagig, vagy inkább a légkörön kívülre.

A könyv második harmadának végén már gyanakvással tekintünk minden csöpögő csapra, beázásra és főleg az esőre. (Amíg olvastam, szinte végig esett odakint. Ez egyrészt betudható annak, hogy rövid a könyv, és nehéz letenni, másrészt ennél jobb aláfestést kitalálni sem lehetne. Persze csak ha aláfestés volt, és nem egy bizonyos akaratnak engedelmeskedett…)

Csakhogy az egészet agyonveri aztán a néhány oldalban felvázolt lezárás, ami csak a legcukormázasabb Disney-filmekhez hasonlítható. Hirtelen mindenki megmenekül, mindenki boldogan él, és… és kész. Ennyi. A Harry Potter hasonlóan szirupos lezárása óta olvasóként nem kaptam ilyen, hirtelen hangulatváltásból eredő pofont.

Pedig a könyv maga igazán tetszett, magához ránt, benyel, mint a mocsár. Leteszteltem másokkal is: jellemzően egy-két nap alatt olvasták végig, mert ha belekezd az ember, nehéz félretenni. (Egyetemista korunkban az ilyen típusú könyvet „vizsgagyilkosnak” hívtuk.)

Török Krisztina fordítása hűen adja vissza a történet stílusát, elkerül minden olyan esetleges hibát, ami kizökkenthetne a cselekményből.

Rachel Ward

Rachel Ward

Rachel Ward: Nem enged a mélység
Agave Könyvek, 2014
240 oldal, teljes bolti ár 2880 Ft
ISBN 978 615 544 2445

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Mi történik, ha valami szörnyű dolgot követtél el, de nem emlékszel rá?

Mi történik, ha nem tudod, hogyan hozhatnád rendbe az életed?

Amikor Carl kinyitja a szemét egy jéghideg tó partján, bátyjára éppen rácipzárazzák a hullazsákot. Carl kétségbeesetten kutat az emlékezetében: mi történhetett a vízben? Ám akármilyen kitartóan próbálkozik, semmire sem emlékszik. Aztán a mentőben az ismerősnek tűnő, gyönyörű lány rémülten sikoltozni kezd, amint megpillantja. Carl érzi, hogy a lánnyal együtt talán kideríthetik az igazságot, még mielőtt az szökőárként zúdul rájuk.