Kinek a kije? | Michel Bussi: Emilie vagy Lyse-Rose?

Posted on 2014. január 6. hétfő Szerző:

0


borit_szsz.inddFekete Judit |

Ha átnézzük az elmúlt egy-két év krimitermését, lát­hatjuk, hogy egyre elvetemültebbek, perverzebbek és kegyetlenebbek a gyilkosok, patakokban folyik a vér. Éppen ezért lehet újra nagyobb igény arra a fajta nyo­mo­zósdira, amit annyira sze­ret­tünk Poirot, Mrs Marple vagy akár Columbo történeteiben is. És bár ezek­ből nem ismerhetjük meg az ember feldarabo­lá­sának pontos mikéntjét, viszont cserébe igazi, agyalós, meg­lepő, fordulatos, klasszikus krimit kapunk.

A francia Michel Bussi pedig, úgy tűnik, ért ehhez, mert számtalan irodalmi díjjal és óriási mennyiségű eladott példánnyal büszkélkedhet. Hatodik regényét, a (nálunk) Emilie vagy Lyse-Rose? című történetet tizenkilenc nyelvre fordították eddig le, köztük magyarra is, így a hazai krimirajongók is megismerkedhetnek végre a jóképű francia szerző történeteivel. (Az, hogy jóképű, nyilván csak nekünk, nőknek hihetetlenül fontos információ.)

A történet repülőszerencsétlenséggel kezdődik, ahol egyetlen túlélő marad csak, egy három hónapos csecsemő. A gépen viszont két baba volt, mindkettő ennyi idős, mindkettő kislány. A két kicsi családjában viszont semmi közös nincs. Az egyik család gazdag, rideg és befolyásos, a másik – mit tesz isten – természetesen szegény, jólelkű és barátságos. A kislány személyazonossága ismeretlen, így megkezdődik érte a harc.

Ha most csak ennyivel kéne bebizonyítanom, mennyire jó a könyv, csúnyán belebuknék. Így ugyanis könnyen gondolhatnánk, hogy ez afféle krimibe csomagolt Dallas-klón, ahol végigszenvedhetjük az aljas gazdagok és a jobb sorsa érdemes szegények harcát, ádáz küzdelmekkel, gonosz húzásokkal, míg a végén a jó elnyeri jutalmát, ami jelen esetben a végső kérdés megfejtése, hogy kié az egyetlen túlélő.

De a vérprofi szerző nem elégszik meg ennyivel.

Több oldalról ismerhetjük meg a történetet, egy magándetektív naplójából, és a szereplők szemszögéből. A naplót csak sűrűn megszakítva olvashatjuk, ami tökéletesen ébren tartja elkalandozni vágyó figyelmünket. Apránként, csepegtetve ismerjük meg a körülményeket, a múltat és a jelent, amiben állandó a manipuláció. Megnyílik továbbá a cselszövések és az emberi természet setét bugyra is. Bussi folyamatosan mozgatja a két családot, ennek ellenére mindig követhetőek az fordulatok, a karakterek életszerűek, érdekesek és összetéveszthetetlenek.

Kifejezetten üdítő, hogy az olvasó együtt gondolkodhat a szereplőkkel. Bussi úgy alakítja az eseményeket, hogy bármiben is hisszük biztosnak magunkat, a következő oldalon újra kételkedni kezdünk. Fifikásan mozgatja a szereplőket, precízen készíti elő a háttér- vagy mellékes eseményeket, amelyek a későbbiek során nagyot durrannak. Egyetlen gesztusa kelt csak fájdalmat: amikor az addig ravaszul vezetett történet végén a semmiből ránt elő egy újabb figurát, csupán azért, hogy ezzel továbblendítse az eseményeket, melyek szinte már megoldhatatlannak tűnnek. De mivel eddig négyszáz oldalt megállás nélkül izgultunk végig, a sztori végén pedig megvolt az elismerő ejha!, ez az apróság igazán elnézhető.

Bussi nagyon finoman, mondhatni makroobjektívvel mutatja be a bizonytalanság okozta gyötrődést, a tizennyolc éve tartó kételyt. És hogy a romantikára éhes nőolvasóknak is kedvezzen, a sztoriba belecsöppen némi beteljesületlen szerelem is, de épp csak annyi, hogy még egy pengeszájú antiromantikus is megemészthesse. Jó kis közhely lenne most kivágni, hogy filmre kívánkozik a történet, de ez másnak is megfordult a fejében. A jogot már meg is vették, készül a film.

Hadd adjak befejezésként egy jó tanácsot. Mielőtt bárki nekikezdene a történetnek, takarítson ki, főzzön minimum négy napra előre, és/vagy passzolja le a családját meg a kutyát. Már ugye, azért, hogy ne kelljen mindezt elhanyagolni a könyv miatt.

Bussi Michel Bussi

Michel Bussi

Michel Bussi: Emilie vagy Lyse-Rose?
Fordította: Király Katalin
Sanoma Kiadó, 2013
440 oldal, 3900 Ft
ISBN 978 963 341 0646

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Kicsoda valójában a százhatvannyolc emberéletet követelő repülőszerencsétlenség egyetlen túlélője, a három hónapos csecsemő, akit a média Szitakötőnek nevezett el 1980 karácsonyán? Két család harcol érte foggal-körömmel, az egyik dúsgazdag, a másik szegény.

Tizennyolc évvel később mozgásba lendülnek az események: egy nagyvonalúan meg­fize­tett magándetektív azt állítja, rájött az ügy végső megoldására. De golyót repít a fejébe. Vagy meggyilkolták? Éveken át írott füzetében részletesen összefoglalja az egész nyomo­zást.

Párizsban, Normandiában, a Jura-hegységben és Törökországban bonyolódik az izgalmas történet, míg végül lehull minden álarc. Kik keresztezik Szitakötő útját? Miért történik körülötte annyi rejtélyes haláleset, gyilkosság, öngyilkosság?