Csak azt tudja elképzelni milyen körülmények voltak Magyarországon az 1950-es években, aki benne élt a sűrűjében. Mai ésszel fel sem fogható, hogy akkoriban a magyar labdarúgó-válogatottat a világ talán legjobb nemzeti együttesének tartották. A szocializmus béklyójában feszengő társadalom számára a futball reményt adott, hogy a tönkrevert nemzet végre megmutathatja valódi nagyságát. 1954. július 4-én ezért egy egész ország lélegzetvisszafojtva várta, hogy a legendás Aranycsapat végre elfoglalja jól megérdemelt helyét a világ trónján.
A papírforma magyar sikert ígért. Puskásék már több mint négy éve nem találtak legyőzőre. A közvélemény ódákat zengett az egy évvel korábbi londoni derbiről, amikor a magyarok hatot rámoltak be a Wembley-ben az egészen addig veretlen angoloknak. A svájci világbajnokságon a csoportkörben Sebes Gusztáv csapata kiütötte Dél-Koreát és a nyugat-németeket, az egyenes kieséses szakaszban pedig először Brazíliát, majd Uruguayt küldte haza 4-2-es végeredménnyel. A berni döntőben újra a németekkel néztek farkasszemet a magyarok, s az előzmények ismeretében mindenki az ő sikerükre fogadott. A magyar pártállami vezetés minden bizonnyal jó előre megírta ünnepi beszédét, amelyben saját győzelmeként könyveli el a világbajnoki cím elhódítását.
Gary Lineker, az angol labdarúgó-válogatott későbbi kapitánya csak az 1990-es vébé után tette elhíresült kijelentését, miszerint „a futball olyan játék, amikor két csapat kergeti a labdát, és a végén a németek nyernek.” Szavai igaznak bizonyultak évtizedekkel korábban is. A német (foci)történelemkönyvekben berni csodaként emlegetik a meccset, amelyen Sepp Herberger kapitány fiai 0-2-es hátrányból fordítva végül legyőzték a verhetetlennek hitt magyar válogatottat. Puskás hiába lőtt egyenlítő gólt az utolsó percekben, les miatt érvénytelenítették. Magyarország kevesebb lett egy ábránddal, s az egész ország egy elpuskázott lehetőséget gyászolt.
Benedek Szabolcs regénye, a Focialista forradalom éppen a döntő előtti pillanatokban indul. Ezen a verőfényes vasárnapon épp olyan unalmasan folyik az élet, mint az év bármelyik más munkaszüneti napján. Azzal a különbséggel, hogy ezúttal a győzelem méltó megünnepelése érdekében központilag rendelték el a „világbajnoki műszakot”. Aki nem dolgozik, az készülődik a közvetítés közös meghallgatására. Akárcsak a regénybeli pesti tömbház lakói.
Benedek kezdetként kedélyesen ironizál a háziasszonyok pletykálkodásán, a hatalmaskodó házmester mindentudásán, a mindennapok kisszerűségén. A Rökk Szilárd utca 52. szám alatt lakók kapcsolatrendszere jól jellemzi a kor ellentmondásos légkörét. A Rákosi-korszak túlzott szigora enyhülni látszik, azonban az arctalan hatalom továbbra is belső és külső ellenségképek konzerválásával próbálja meg féken tartani alattvalóinak szabad cselekvés iránti vágyát.
A vereséget senki sem merte volna megjósolni, mégis bekövetkezett. De történik valami, amivel senki sem számolt: 16-20 éves jampecek, felháborodott sportrajongók és a tömeg által magával ragadott kíváncsiskodók lepik el az utcákat. Sebest és Puskást szidalmazzák elsősorban a vereség miatt. Kirakatokat törnek be, a rádió előtt a felelősök megbüntetését követelik. A spontán megmozdulás három napig tart, a lassan ébredő belügy karhatalmi erőinek fellépése vet véget az egyre kínosabbá váló eseményeknek.
Focialista szurkolók (Fotó: Fortepan)
Amikor az események felpörögnek, Benedek sokkal feszesebbre fogja a történet ritmusát. Visszavesz a csipkelődő hangvételből, drámai szituációkat bont ki. A kezdetben karikatúraszerűen ábrázolt figurák mögé valódi életutat rajzol. A főszereplők bukott figurák és hétköznapi hősök. Sorsuk alakulásába folyamatosan beledumál a történelem, és kényszerpályára tereli őket. Egy fiút névazonosság miatt meghurcolnak az apja helyett. A legmegbízhatóbb látszó kommunista káderről kiderül, Budapest ostroma alatt a nyilasoknak őrködött a Duna-parton, mialatt amazok emberek százait lőtték a folyóba.
A pozitív szereplők is kisszerű figurák, de olykor sikerül önmaguk fölé emelkedniük. Régmúltban gyökerező, megbocsáthatatlan sérelmeiken emelkedni felül a lányuk szerelmese érdekében, kénytelenek kamatostul is megfizetni egy apa sosem hallott bűneiért. De mi köze van mindehhez egy elvesztett mérkőzésnek?
A közvéleményt máig foglalkoztatja, mi történhetett a vébédöntő napján Bernben. Bundáztak volna Puskásék? Vagy túl nagy mellénnyel sétáltak ki a gyepre? Szakmai hibák sorozata eredményezte a vereséget? Esetleg a német játékosoknak beadott teljesítmény- és figyelemfokozó (akkoriban még nem tiltott) metamfetamin tartalmú injekciók befolyásolták a mérkőzés kimenetelét? Vagy egyszerűen olyan a futball, hogy hiába egykapuzik az egyik csapat a meccs nagyobb részében, mégis a másik rúg több gólt? Benedek Szabolcsot ezekre a kérdésekre most sem ad választ, igazából magával a mérkőzéssel sem foglalkozik túl sokat. A vereség társadalmi utóhatásaira fókuszál.
A döntőbeli vereség elképzelhetetlen tűnt. Ezért a szokásoktól eltérően engedélyezték, hogy Szepesi György közvetítését élőben adja a rádió. Valakik nem voltak elég éberek… A honi funkcionáriusok által tervezett nagyszabású népünnepély helyett azonban jött a baj, s a hatalom joggal tarthatott attól, hogy a tüntetés komolyabb megmozdulássá növi ki magát. Tehát: jobb volt tudomást sem venni a dolgok valódi természetéről. Megtiltották, hogy nyilvánosan beszéljenek a vébé-döntőt követő pesti eseményekről.
Benedek azt járja körül regényében, hogy a feldühödött emberek valójában csak a fájdalmas vereség miatt rohantak-e az utcákra, vagy a csalódottság sokkal mélyebben lappangó társadalmi feszültségeket hozott-e a felszínre. A könyvet olvasva azon is érdemes elgondolkozni, hogy a pesti humor által utóbb focialista forradalomnak keresztelt megmozdulást mennyiben tekinthetjük az ’56 októberi események előjátékának. Ha Puskásék hozzák a kötelezőt, a győzelem vajon másként formálta volna-e a történelmet, és hogyan?
Benedek ugyan nem dokumentumregényt ír, de rengeteg sport- és politikatörténeti tényanyagot dolgozott fel. A főszereplők esete nyilván a szerző fantáziájának szüleménye, ahhoz azonban kétség sem férhet, hogy rendkívül hasonló dolgok történtek meg 1954 nyarán Magyarországon. Érezhetően figyelt a legapróbb részletek korhű ábrázolására is.
A regényből persze kiolvasható, hogy a júliusi események során nem csupán a futballhuliganizmus harapódzott el a fővárosban. A tömegek a hőseiket vesztették el, s a konkrét szituációval kapcsolatos nemtetszésüknek adtak hangot. A történtek jelentőségét mutatja, hogy korábban senki sem hitte volna, hogy a hatóságok, a párt vagy valamelyik tömegszervezet előzetes tudta és beleegyezése nélkül emberek ezrei az utcára merészkedhetnek. De arra, hogy forradalmi helyzet volt-e Magyarországon 1954-ben, Benedek nem ad választ. Két és fél évvel később azonban már nem kellett semmiféle ürügy, hogy a magyar társadalom kristálytisztán megfogalmazza egy egész hatalmi rendszerrel szemben a jogos követeléseit. Elképzelhető, hogy 1954 júliusa és 1956 októbere összefügg egymással, de a magyar társadalomban végbe ment folyamatok feltárását hagyjuk inkább a történészekre.
A regény zárófejezetében Benedek több mint egy évtizedet ugrik az időben, hogy elmesélje története főszereplőinek további sorsát. Nem tudom mennyire volt szándékos, de az 1956 őszi események illedelmes kikerülésével még hangsúlyosabbá tette a berni döntő utóhatását: a balsors által régen tépett nép csendes beletörődését a változtathatatlanba.
Visszakanyarodva a focira, azért is érdemes felidézni a berni döntő napját, mert lezárta az Aranycsapat diadalokkal teli korszakát. Egy világ tartott a Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Hidegkuti, Bozsik, Zakariás, Budai, Kocsis, Puskás, Czibor összeállítású nemzeti tizenegytől. (Éppen úgy, ahogyan egész Európa rettegett a magyarok nyilaitól a 9. században.) Ma már egyre kevesebbek tudnak beszámolni azokról az időkről, amikor a honi focirajongóknak nem azon kellett izgulniuk, hogy a világbajnoki selejtező tisztességes vereséggel végződjön a csoport favoritja ellen. A magyar foci aranykora ma már oly távoli, hogy története szinte a többi hihetetlen népmese közé halványul.
Benedek Szabolcs (Fotó: Bach Máté)
Benedek Szabolcs: Focialista forradalom
Libri Kiadó, 2013
350 oldal, 3490 Ft
ISBN 978 963 310 2282
* * * * * *
A könyv kiadói fülszövege
1954 nyarán, alig egy évvel a legendás londoni 6:3 után Magyarország újabb futballdiadalnak néz elébe: a világbajnoki döntőnek. Az Aranycsapat győzelme nem lehet kétséges, ezért a pártállamtól a legkisebb lakóközösségekig mindenki a hazatérő bajnokok ünneplésére készül. Amikor azonban a várva várt győzelem elmarad, a csalódott szurkolók először csak tüntetni, aztán törni-zúzni kezdenek Budapesten, sőt egyesek már forradalomról beszélnek.
Benedek Szabolcs történelmi dokumentumokon alapuló regénye a magyar közelmúlt egyik elfelejtett epizódját eleveníti fel egy tipikus budapesti bérház lakóinak sorsán keresztül, akik között éppúgy megtalálható az elvhű kommunista házmester, mint a volt horthysta főtiszt vagy a munkatáborokból hazatért házaspár.
Egyszerű futballhisztéria volt ez vagy az 1956-os forradalom előjátéka? Tömegoszlatási főpróba? A szabadság első szárnypróbálgatása? Senki sem tudja ez a regény azonban segít elképzelni, milyen lett volna nekünk is ott lenni az események forgatagában.
* * *
Regény egy nagyon régi időről, amikor még állítólag majd’ százezren is voltak egy futballmeccsen, amikor ez a játék még része volt az életünknek, és egy-egy gólnak, taccsnak (nem partdobásnak!) meghatározó befolyása lehetett az ország sorsára vagy a szerelmünkre. Gazdag regény, van benne országsors, szerelem, taccs, gól, százezrek. Most az olvasó térfelén pattog a pettyes (a játékszer). – Esterházy Péter
Ezt a könyvet nem kell elolvasni! Csak majd nagyon nehéz lesz kölcsönkérni attól, aki éppen olvassa… – Lakat T. Károly
Számomra mind a mai napig óriási tragédia az a mérkőzés. – Grosics Gyula
Olvass bele 
Posted on 2014. január 3. péntek Szerző: olvassbele
0