Apa csak egy van | Fogságban – Denis Villeneuve filmje

Posted on 2013. november 19. kedd Szerző:

0


Dovert (Hugh Jackman) nem lehet megállítani

Dovert a felesége sem tudja megállítani (Hugh Jackman, Maria Bello)

Jeges-Varga Ferenc

Híradásokból sokszor értesülünk gyerekek eltű­néséről. A kislány reggel elindult isko­lába, a kisfiú délután átment a szomszédba a barátjához ját­szani. Amikor utoljára látták, kék kabátot, piros pulóvert, fekete sapkát viselt. Sosem érkezett meg oda, ahova igye­kezett, otthon hiába várják aggódva a szülei, testvérei. Senki sem érti, mi történhetett, senki nem látott semmit. A gyermek már három napja, egy hete, több hónapja nem adott életjelt magáról.

Egy időre gondolkodóba ejtenek ezek a történetek, de bízunk abban, hogy velünk aztán ilyesmi sohasem… Nem engedjük meg, hogy a szorongás az életünk részévé váljon. Csevegünk barátainkkal, félfüllel hallgatjuk a gyerekszoba zsivaját. Már megfeledkeztünk mások bajáról, amikor a ház hirtelen elcsöndesül.

Keller Dover (Hugh Jackman) egész életében arra edzette magát, hogy minden körülmények között felkészüljön a legrosszabbra. Hónapokra való élelmet halmozott fel a pincéjében, mert sosem lehet tudni, a kényelemhez szokott, civilizált közösséget mikor bénítja meg hurrikán vagy földrengés. A fiát arra tanítja, hogy amikor mindenki más kiszolgáltatottá válik, neki akkor is legyen elég ereje, esze a túléléshez.

Dover szerető férj és családapa, talán kissé eltúlozza a világgal szembeni óvatos bizalmatlanságot. De ő sem gondolja, hogy baj lehet, ha a kislánya meg annak barátnője szülői felügyelet nélkül átmegy az utca túloldalán levő házukba megkeresni egy játékot. És akkor mégis: a lányok nem jönnek vissza.

A rendőrség viszonylag hamar kézre kerít egy gyengeelméjű fiatalembert, aki az eltűnés idején a környéken volt a lakókocsijával. A fiú megszökni próbál – tehát gyanús. A lányok azonban nem kerülnek elő. A fiúból nem lehet épkézláb vallomást kihúzni, el kell engedni.

Amikor meghallottam, hogy a Fogságban című filmet a kanadai Denis Villeneuve rendezi, reménykedtem, hogy hollywoodi kirándulása nem lesz csúfos bukás, mint oly sok filmesé, akiket az amerikai filmforgalmazók a korábbi sikerek miatt elcsábítottak magukhoz. A jó mozira a garancia a 2010-ben készült Felperzselt föld volt, amely egy Kanadába emigrált anya történetét meséli el, aki visszatér a polgárháború sújtotta Libanonba, hogy megtalálja rég elvesztett fiát.

Talán ő volna? (Paul Dano)

Talán ő volna? (Paul Dano)

A főszereplő itt is egy kiszolgáltatott szülő, aki kétségbeesetten szeretné biztonságban tudni gyer­mekét. Loki nyomozó (Jake Gyllenhaal) tényleg elkövet mindent a kislányok felkutatásáért, de igyekezete csődöt mond. Dover elképesztően dühös, mert a rendőrség tehetetlen. Nem lát más utat, saját kezébe veszi a dolgok intézését. Amikor azonban a törvényt megkerülve akar igazságot szolgáltatni, minden a dara­bokra hullik. Villeneuve élesen kérdez rá, meddig terjed a szülő fe­le­lős­sége. A filmmel a remény, a hit, az elszántság, a kétségbeesés, a lemondás állomásait mutatja be.

A Fogságban rendkívül okosan felépített thriller, az alkotók csepegtetve adagolják az információkat, ügyelve, hogy a néző az éppen szükségesnél többet sose tudjon meg. Villeneuve hiteles drámai szituációkat teremt, ezáltal lesz több egy izgalmas mozinál. Ügyes elbeszélés­technikájával eléri, hogy a nézők belehelyezkedjenek a szülők szerepébe. Átéljük a sokkot, hogy vélhetően elrabolták a gyermeket. Reménykedünk azonban, hogy hamarosan minden rendben lesz. De napok óta még sincs semmi hír. Kétségbeesünk, kicsúszik lábunk alatt a talaj. Nekifeszülünk a világnak, üvöltözünk, sírunk, italhoz nyúlunk, eltompulunk, elveszünk. Vajon mire vagyunk képesek, hogy visszakapjuk?

Loki nyomozó (Jake Gyllenhaal, középen) tanácstalan

Loki nyomozó (Jake Gyllenhaal, középen) tanácstalan

Villeneuve nemcsak az apát helyezi története középpontjába. A szülői nézőpontot rendre elhagyjuk, a nyomozó szemével nézzük a hatósági munka kegyetlenül racionális világát. De semmi kézzelfogható eredmény nem körvonalazódik. Jake Gyllenthaal egyre sűrűsödő szemöldökrángásai finoman jelzik, ahogyan egyre frusztráltabb a detektív. Egyre gyorsabbnak tűnik az idő múlása, egyre kevesebb az esély, hogy a lányok még életben vannak.

Aaron Guzikowski forgatókönyvének szereplői nem akcióhősök, csupán hétköznapi figurák, akiket rendkívüli színészi alakítások keltenek életre. Nem kételkedünk, hogy Hugh Jackman apafigurája mindent megtenne, hogy a kislányát viszont láthassa. Ez a határozott, ám kedves ember a film végére az őrület határára jut. Tükröt tart a néző elé, mert adódhat olyan szituáció, amikor mi is képesek vagyunk felrúgni a társadalmilag elfogadott szabályokat. Valószínűleg akkor is neki szorítunk, amikor erkölcsileg elfogadhatatlan dolgokat művel.

Jake Gyllenhaal savanyú ábrázatú kopója fokozatosan válik megszállottjává a hajszának. Tudja jól, a gyermekét elvesztő szülőknek nem mondhatja a szokásos, nyugtatásnak szánt szavakat: „A rendőrség minden tőle telhetőt megtesz az ügy megoldása érdekében.” A gyermekeket élve kell előkerítenie, ráadásul nemcsak a gyermekrablót kell felkutatnia, de a külön utakon járó apa is folyton keresztbe tesz neki.

A két főszereplő alakítása nagyon pontos munka, de még a legapróbb szerepekben is hiteles karaktereket kapunk, akik közül elsősorban a Paul Dano emelhető ki. (Őt elsősorban Paul Thomas Anderson Vérző olaj című filmjéből ismerhetjük.) Alex Jones zavarba ejtő figura. Látszólag teljesen ártalmatlan, mégis felidézi legrosszabb rémálmainkat: vajon mit tehetett a gyerekekkel. Szánjuk vagy gyűlöljük – nehéz eldönteni.

Denis Villeneuve

Denis Villeneuve

Denis Villeneuve, hasonlóan a Felperzselt föld-beli Nawal Marwan történetéhez, ezúttal is felkavaróan ambi­valens érzéseket kelt a nézőben. A gyermekek megtalálása az elsődleges szempont, ez vitathatatlan, ugyanakkor a felzaklatott légkörben sok minden elszabadul. Az izgalmakat annyira jól adagolják az alkotók, hogy végig kézben tudják tartani a néző feszült figyelmét.

Az utóbbi időben mintha egyre több film fog­lalkozna a gyermekek eltűnésének kérdésével. Sok olyan példa akad, amely nem az olcsó szóra­kozást keresi a téma kibe­szélésében. Ben Affleck például Dennis Lehane könyvének (Hideg nyomon) adap­tációjához a hagyományosabb elbeszélés­módot vá­lasz­totta. Pascal Laugier a The Tall Man című filmjét a horror köntösébe csomagolta, és egy jól kivitelezett narrációs trükkel vágta mellbe nézőjét. Mindkét film a hátrányos sorsú gyermekekkel kapcsolatos morális dilemmával szembesít, ám itt szerető családban élő gyermekek kerülnek bajba. Affleck és Laugier is nagyon pontosan mutat rá, hogy a jóravaló szándék is könnyen keveredik a bűnnel, Villeneuve dolgozata mégis sokkal kegyetlenebb látlelet a biztonságos világ illúziójáról.

A Fogságban hangulatát Roger Deakins operatőr rendkívül sötétre festi. A legtöbb jelenetben szinte ránk szakad az éjszaka, de napközben sem nagyon merészkedik elő a nap a szürkeségből. Bár Villeneuve a végén felcsillantja a reményt, a lezárás mégsem teljesen megnyugtató.

Mindent összevetve a Fogságban az év egyik legösszetettebb, legdrámaibb amerikai filmje. Csak az nézze meg, akinek van mersze szembenézni a legmélyebb félelmeivel.

Fogságban (Prisoners, 2013) amerikai film
Rendező: Denis Villeneuve
Forgatókönyv: Aaron Guzikowski
Operatőr: Roger Deakins

Szereplők
Hugh Jackman (Keller Dover)
Jake Gyllenhaal (Loki nyomozó)
Maria Bello (Grace Dover)
Dylan Minnette (Ralph Dover)
Terrence Howard (Franklin Birch)
Viola Davis (Nancy Birch)
Paul Dano (Alex Jones)
Melissa Leo (Holly Jones)

Posted in: Film, NÉZŐ