Seggfej a bársonyszékben | Antony Jay, Jonathan Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!

Posted on 2013. november 17. vasárnap Szerző:

0


Sir Humphrey – Alföldi Róbert

Sir Humphrey – Alföldi Róbert

Bedő J. István |

Természetesen én is nevettem és tapsoltam az Átriumban, az Igenis, miniszterelnök úr! elő­adá­sán. De utána nagyon elgondol­kod­tam, vajon milyen is ez a darab.

Antony Jay és Jonathan Lynn komédiájának alap­hely­zete: Nagy-Britannia (és Európa) mérhetetlenül nagy gazdasági és ebből következően kormányzati válságot él át, és a szarból csak galaktikus méretű kölcsön, valami óriási üzlet – vagy a csoda húzhatná ki. Ebből a háromból a csoda a legvalószínűbb.

A miniszterelnök tehetségtelen, ostoba (de ambiciózus) senki, az igazi hatalom a stábja kezében van, és az általuk megcsócsált megoldásokat kell magáénak tekinteni, alá­írni, azokkal kell kormá­nyoznia – már ha ezt kormány­zásnak lehet nevezni.

És bár erre senki nem számít, egy közép-ázsiai olaj­nagyhatalom óriási befektetéssel segítené ki a csőd határán egyensúlyozó országot, sőt: egész Európát. Ám ennek ára van. Az elnök friss húsra vágyik. Ha lesz kiskorú szűzleány egy éjszakára – van üzlet. De akkor a nyomában jön a botrány is…

Itt tartsunk némi szünetet.

Ugyanis az alaphelyzet felvázolása a dramaturgiai munkának tulajdoníthatóan (nem merem azt mondani: köszönhetően) nagyon itteni, nagyon mai, nagyon direkt lett. Nem áthallásos. Hacker miniszterelnök (Hevér Gábor) egyszerűen szólva városi tahó, csak a sport érdekli. Abból is a számára legintellektuálisabb, a célbadobálás (darts). A bonyolultabb szavakat nem is érti, pedig kabinetfőnöke, Sir Humphrey (Alföldi Róbert), és titkára, Bernard (Ficza István) néha csak olyasmiket mond, amihez némi, még a gimnáziumban felszedett kultúra is elég lenne.

A miniszterelnök – természetesen orbitális egóval megáldottan – csak arra koncentrál, hogy unortodox megoldásokkal pénzt szerezzen az államháztartásnak, az egészségügy meg az oktatás kifacsarásával, illetve néhány stadion építésével cirkuszt vessen a kenyérre éhezőknek.

A valódi hatalom azonban a zseniálisan mellébeszélő Sir Humphrey kezében van. Mert a kormányok jönnek és mennek, de az ő apparátusa a mozgatója az egész vircsaftnak. Annak tehát nem szabad elmozdulni a helyéről. Ehhez viszont kígyóénál hajlékonyabb gerinc és rőfnyi hosszúságú nyelv szükséges. Olyan hatalom birtokában van, ami mindenkiét felülmúlja. Igen jól működik az agya. Zseni. A manipuláció zsenije.

Őt hallva érkezünk el a pillanathoz, amikor a szöveg aktualizálása – mi több honosítása – kérdéseket vet fel. Elképzelhető, hogy Jay és Lynn olyan szerzői utasítást adtak a darabhoz, hogy minden ország a saját képére, kormányzati nyavalyáira formálja a darabot (ld. még J. Heller: Megbombáztuk New Havent). De az is lehet, hogy nem. Mert nevetünk persze, hogy a sportbuzi angol miniszterelnök mekkora seggfej, nekünk szól a kikacsintás, hogy a mi problémáink ONNAN köszönnek vissza, de minél konkrétabban nevezik meg a bajokat, annál kevésbé színdarab a darab.

Parti Nóra, Hevér Gábor, Alföldi Róbert

Parti Nóra, Hevér Gábor, Alföldi Róbert

Az Alföldi által felvezetett kabinetfőnök, 16 kilométeres mondataival zseniális mulatság, és amíg a titkárral megérteti, hogy itt senki nem számít a csúcson, levegő után kapkodunk – csak aztán mi lesz ebből a nagyon elhúzott első felvonásból?

Kumranisztán elnöke, aki a rettenetesen nagy pénzt töltené a válságtól fuldokló gazdaságba, meg sem jelenik. Csupán a nagykövet vezeti elő az óhajt, ami az ottani társadalmi tűréshatárok között a normális kategóriába esik. Na de itt? Garantált a világbotrány. Ezt leginkább a politikai tanácsadó, Claire (Parti Nóra) védheti ki.

És miközben megy a huzakodás, egy görög dráma konfliktusa sejlik föl: szabad-e egy éretlen hajadont feláldozni több ezer munkahely megteremtésének reményében. Vagyis vállalni az erkölcsi gyalázatot a gazdasági, közösségi haszon, a közjó érdekében. Kit lehet feláldozni először és másodszor? A rezidencián dolgozó, illegális bevándorló kárpátaljai szakácsnőt (aki remek pörköltet készít nokkedlival, meg töpörtyűs pogácsát – vagyis nélkülözhetetlen) soron kívüli eljárással honosítani kell, vagy megzsarolni? Egyre rémesebb…

Megkeseredik a komédia íze a végére, mert akármennyire is tálentumos a stáb, azért csak a tahó miniszterelnök Hacker beosztottjai valamennyien. Ám ha a saját jólétük kerül kockára, egy pillanat alatt köpönyeget fordítanak, s versenyben lihegik a címnek választott mondatot.

Znamenák István rendezése egy pillanatig sem szakad el a brit miliőtől, hagyja érvényesülni a mindenhol érvényes (de miránk kihegyezett) politikai poénokat. Az egy-helyszínes darabban szinte csak arra kell vigyázni, hogy az ajtó, a szekrény vagy az étellift ajtaja megfelelő pillanatban nyíljon. Egyebekben a jól felépített szöveg visz előre. A színpadkép (Dávid Márk, Lakatos Péter) valami furcsát sugall: a bútorokat különös huzat takarja. Gyanúnk beigazolódik: a valóság letagadása ennek az országnak a kormányprogramja. Még a bútorok is hazudnak…

Bernard – Ficza István, Sir Humphrey – Alföldi Róbert

Bernard – Ficza István, Sir Humphrey – Alföldi Róbert

Hevér Gábor tökéletesen adja a bársony­székes cölöpteknőst (aki, mint ismeretes: nem tudja, hogy került olyan magasra, nincs is a helyén, lejönni meg nem tud). Nagy hanggal és nagy­szájúsággal palástolja univerzális tudat­lanságát, érződik rajta, hogy az öltönyviselést nyűgnek tekinti, az igazi világa a kockásinges, sportgatyás célba­dobálás. Ficza István titkárfigurájáról sugár­zik a szolgalelkűség és a beilleszkedés iránti vágy. Olykor megcsillantja a kormányfő előtt latinos kultúráját, de aztán lemondóan tapasztalja, hogy csak disznónak veti a gyöngyöt.

Parti Nóra Claire-je energikus döntéshozó. El ugyan nem hangzik, de feltűnően magánemberi riposztjaival érzékelteti, hogy kifeküdte magának ezt a pozíciót. Ő kapta, persze, Tihanyi Ilditől a legjobb jelmezt. Komoly, tekintélyt sugalló, mégis kissé frivol ruhát, ami sokat mesélhetne, de jobb, ha nem mesél…

Kumranisztán nagyköveteként Némedi Árpád a diktátor-elnök gépezetének szorgalmas csavarja. (Az ő jelmeze is csillagos ötös.) Gesztusaival, tárgyalási stílusával sikerül meggyőznie a nézőt, hogy lényegesen fontosabbnak, magasabb rendűnek tekinti országát és annak erkölcseit, mint ezekét az elpuhult nyugatiakét (akiknek még olajuk sincs…).

De az egész játék kulcsa a zseniális, ám vitatható jellemű Sir Humphrey. Alföldi roppant szórakoztató megformálója ennek az arisztokratának, aki már évtizedek óta szolgál ki mindenféle árnyalatú főnököket a Downing Streeten, és ha a dolgok jól mennek, ő még mindig kabinetfőnök lesz, amikor egymást követő főnökeinek már a nevét is elfelejtették. A simulékony főrend hatalmas beszédművész. Mindent meg tud magyarázni, jól érvelve, még az öt perccel korábbi véleménye ellenkezőjét is. Alföldi a tüdőpróbáló hosszúságú mondatfolyamok ellenére (vagy épp azért) láthatóan élvezi a figurát, és ettől csillogóan jó lesz minden pillanatban (még a hosszú első felvonás alatt is).

Csak hát ez a valamikori tévésorozat, amit három éve színpadra kalapáltak, szóval a darab – amit nagyon megtapsolunk, amin sokat nevetünk – azért közel sem akkor a dobás, mint Alföldi hipermachinátor kabinetfőnöke…

Fotók: Mészáros Csaba

Antony Jay, Jonathan Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!
Magyar szöveg: Ugrai István
Dramaturg, magyar szöveg: Faragó Zsuzsa
Rendező: Znamenák István

Szereplők
Hevér Gábor – James Hacker, miniszterelnök
Alföldi Róbert – Sir Humphrey Appleby, kabinetfőnök
Ficza István – Bernard Woolley, a miniszterelnök személyi titkára
Parti Nóra – Claire Sutton, a miniszterelnök politikai tanácsadója
Némedi Árpád – Kumranisztán nagykövete

Látványterv: Dávid Márk e.h., Lakatos Péter e.h.
Jelmez: Tihanyi Ildi

Kultúrbrigád és Átrium Film-Színház produkció

Átrium Film-Színház (1024 Budapest Margit körút 55.)

További előadások:
2013. november 25. (hétfő, 20.00); december 26. (csütörtök, 19.00), december 27. (péntek, 19.00 ), december 31. (kedd, 22.30)

Jegyfoglalás: e-mailben vagy az interneten és a helyszínen előadás előtt.

Posted in: NÉZŐ, Színház