Falak | Varga-Körtvélyes Zsuzsanna: A Radnayak örökében — Búcsú Erdélytől

Posted on 2013. november 10. vasárnap Szerző:

0


VargaKörtv_Radnayak-Búcsú-bor180Kibédi Varga Sándor

Rizikós dolog a múlttal, még húzósabb a közelmúlttal foglalkozni, családregényben is, mert az olvasónak bizto­san van valamilyen sajátos tapasz­talata, véle­­ménye, mániája. Így a szépíró „falakba” ütközhet. Jelen könyv szerzőjének sem sikerül megúsz­nia a megúsz­hatatlant.

Két hőse – Radnay Zsófi és Radnay Lóránt – tizenhat éves, amikor megismerkedünk velük. Kolozsvár közeli romos vadászlakban laknak: a báródinasztia hatalmas vagyonból ez maradt meg nekik. A kommunista rezsim ugyan már kimúlt, ám az új, kapitalista rendszer sem ígér sok jót a kisebbségben élőknek. Még az is rejtély, hogy a felmenők társadalmi helyzete mennyire befolyásolja majd a fiatalok jövőjét. Zsófinak a főúri múlt inkább csak színes album, Lórántnak, a Lórinak viszont zsigereiben élő valóság. Őt a „báróság” motiválja, azaz készteti folytonos ellenszegülésre. Az egyik főszereplő így szelíd, hajlékony, a másik vad és vakmerő.

Az ikrek a regény elején még együtt alszanak, akárcsak kiskorukban. A szerző azonban nem tisztázza, hogy a testi érintkezésükben hol a határ. Ez egy ideig feszültséget teremt, de a magyarázat elmarad. Így a műből nem lesz a tudatalattit piszkáló lélektani regény, hanem inkább gender-színmű – ami persze egy nem létező műfaj. Magyarázat: a nőtudomány szerint a nőírók identitása a másokkal való viszonyban alakul ki, főleg családi kapcsolatokra fókuszálnak, és fő ismérvük a közvetlenség meg az intimitás. Ám a felsorolt tulajdonságok nemcsak Varga-Körtvélyes Zsuzsannára, hanem a főhősére, Zsófira is illenek, ami nem csoda. A mindentudó író egyszer sem engedi el főhősnője kezét, teljesen azonosul vele.

*

Az első fejezet Romániában játszódik, és az utolsó is nagyjából ugyanott. A cselekmény Lóri első „őrültségével” indul: magyar nyelvű helységnévtáblát teszi ki a romániai település határában. Zsófi asszisztál hozzá. Ám jönnek a román rendőrök, ők meg biciklin menekülnek.

A kamaszok a vadászlakban együtt élnek a kékvérű felmenőikkel. Ott van Zoltán ópa, azaz a dédapa, Gergely nagyapa – aki harminc évig dolgozott a lovak mellett – és Tata, azaz az ikrek apja, aki építőipari segédmunkás. Meg a nők, akik általában közrendűek. Tata felesége a kolozsvári operában volt táncosnő, és nemrég dobta őket egy román pasi miatt, így az anya kiesik a pikszisből meg a sztoriból. A családi tanács a rendőrség előli menekülés után úgy dönt, hogy a Tata és az ikrek Magyarországra költöznek.

Miután érettségiznek, Zsófi Pestre megy a táncművészeti főiskolára, tehát az anyja hivatását választja. Lóri azonban nem akar magolni, inkább lovászfiú lesz, hiszen szereti a lovakat, mint minden Radnay báró. Az apjuk építkezésen robotol, feketén, és amit keres, az elmegy piára és cigire. Nincs más szenvedélye, nincs más késztetése vagy vágya! Ez elég fura egy egészséges arisztokratától. Nyilván nehezen élnek a szombathelyi kétszobás panellakásban: folyton gondjuk van az ilyen-olyan számlák kifizetésével. Talán ezért kell Lórinak a tanulás helyett dolgoznia. Az ikrek, bár betöltötték a tizennyolcadik életévüket, néha még együtt alszanak. Zsófi a tesó bőrének illata, karjának melege miatt úgy érzi, csak ott van biztonságban.

Egyébként azzal a kijelentéssel, hogy Lóri nem normális, gyakran találkozhatunk. Azért eszelős, mert nem akar egyetemre menni. Mert munkaadójának feleségével csókolózik. Mert motort szerez, amivel vadul száguldozik. Mert lenézi azokat, akik nem olyanok, mint ő. Később a dilik száma szaporodik. (Bár kamaszokról, majd huszonévesekről van szó, az író nem követi az általuk használt szlenget.) Lóri, be kell vallanom, ritkán szimpatikus. Mintha folyton elvárná, hogy mindenki a fal mellé húzódjon, ha vele találkozik. Ez persze túlzás, mégis körvonalazza a jellemét. Ráadásul a srác úgy váltogatja a barátnőit, mint mások az alsóit. Ebben a tekintetben a néhány perccel fiatalabb hugicája sem különb. Sok pasit fogyaszt, igaz, csak úgy mellékesen, szerényen. Ervin, aztán Laci, az osztálytárs, majd Géza, aki szintén táncos, Zoli, akit Spanyolnak nevez, Bálint, végül Robi, a férj. Laci és Robi kivételével mindegyik szürke figura, így sem kedvelni, sem utálni nem lehet őket. Az ikrek megfordulnak a Balaton mellett is. Keszthelyen az jut Zsófi eszébe, hogy a dédapja valamikor hat fehér lipicait hajszolt végig a város főutcáján, később pedig a fiatal nejével meg a mellére tűzött Nagy Ezüst Vitézségi éremmel sétált be a Festetics palotába.

Amikor Zsófi diplomát szerez, a vizsgaelőadás utáni bálon nem az aktuális barátjával, hanem Lórival pörög. Mert vágyott arra, hogy Lórihoz simulhasson. A lány barátja kiakad: úgy viselkednek, mondta, mintha szeretők lennének. De semmi sem következik ebből!

Felpörgetem a cselekményt: Zsófi összeismerkedik Robival, akivel épp Bécsben él, majd összeköltözik vele. Lóri és az apa egy falun élő nénivel köt eltartási szerződést. Lórinak továbbra sincs rendes állása, és nem akar diplomát szerezni. Ámde a húga mániákusan hajtja, nem akarja hagyni, hogy elkallódjon, hogy képzetlen maradjon. Lóri a vegzálások hatására egyik alkalommal mérgében motorra pattan, elszáguld, balesetet szenved. Egyik lábát amputálni kell, a másik megmarad, de arra meg nem tud ráállni. Nemsokára meghal az apa, a Tata, aztán leég a falusi ház, amit az idős nénitől örököltek. A fogyatékos ifjúnak, Lórinak Pestre kell költöznie a testvéréhez és annak férjéhez, Robihoz. Ott rengeteg galibát okoz. Összeismerkedik – a sógor szerint – egy népnemzeti barommal (a jelzőként használt kifejezés méretes tévedés, egy „fal”), Leventével, akivel aztán a részt vesz – tolószékben! – a 2006-os szoclib kormány elleni tüntetésen.

A könyv nagyjelenete: politikai vita Lóri és Robi között. – Te nem vagy magyar, mert neked nem fáj Trianon – mondja az erdélyi. – Túl kell lépni rajta. Különben sem számítanak már a határok, unió van – mondja a pesti. Vagyis az észbontó magyar valóság berúgja a hetven négyzetméteres lakás ajtaját.

Aztán, mint a mesékben, minden jó, ha jó a vége. Lóri megembereli magát. Egyetemet végez, és egy lap szaklektora lesz „méltányos fizetéssel”. A nyarakat egyre inkább otthon, Várfalván, Erdélyben tölti. Visszaigényli a Radnay birtokot: erdőt, földet, és svájci rokonok segítségével hotelt varázsol a romos kastélyból. Robi, a húgának férje száz lapon át cidrizik Lóri méltóságos idiótaságai miatt, ám amikor a kastélyszálló szobáinak kilencven százalékát lefoglalják a vendégek, rájön arra, hogy mit jelent a Radnay név és a bárói cím.

Jó neki, mert a recenzensnek ez nemigen sikerül.

*

Jelen könyv a családregény második, de nem számozott kötete. Az elsőben az ikrek dédapjának és nagyapjának kalandjait meséli el a szerző. Zoltán – akiből a jelen kötetben Zoltán ópa lett – semmiért nem vállal felelősséget, ám később igazi férfivá érik. Most ugyanez történik a dédunokával, Lórival, akiből – utódlással – igazi báró lesz. Vagyis a történelem formálja át őket.

Csakhogy a történelmi háttér megjelenítésével nem kevés gondom van. A Tata (az apa) nemzeti elkötelezettségét dicséri a lánya, amikor arról beszél, hogy részt vett Temesváron azon a tüntetésen, amelyen – 1989 decemberében – a demonstrálók megakadályozták, hogy Tőkés püspököt kilakoltassák a parókiából. Csakhogy Tőkés László akkor még csak segédlelkész volt, másrészt a nevezett történet ennél sokkal bonyolultabb. És a Tata, állítólag ott volt Marosvásárhelyen ’90 februárjában, amikor több százan tüntettek a kisebbségi jogokért. Csakhogy nem több százan, hanem százezren voltak! És nem kisebbségi jogokért, hanem a magyarságukért tüntettek. Ez a „fal” már rám dől.

Magyarországon is belekotnyeleskedik életükbe a politika, még a 2006-os pesti tüntetés előtt is. Zsófit kiakasztja, hogy ikertestvérén tetoválást fedez fel: Nagy-Magyarország térképet árpádsávval, turullal, rovásírással. A Wass Albert könyvet is forgató bárókisasszony érzékenysége akkor lenne érthető, ha a szerző valamilyen egyéni indokkal, okkal szolgálna. A baloldali vagy liberális érzelmű erdélyi magyarok (vannak ilyenek!) ezeken a habókos jelképeken legfeljebb mosolyognak, de nem másznak tőlük a falra.

Jó lett volna, ha a szerző több időt szán az ígéretes regény megírására. Mert a sietség, a beváltnak tűnő módszerek, azaz sablonok sűrű alkalmazása, a megfelelési kényszer – nem jó tanácsadók.

Varga-Körtvélyes Zsuzsanna

Varga-Körtvélyes Zsuzsanna

Varga-Körtvélyes Zsuzsanna:
A Radnayak örökében. Búcsú Erdélytől
K.u.K. Kiadó, 2013
376 oldal, 3800 Ft
ISBN 978 963 988 7992

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A tavaly megjelent nagyregény, A Radnayak 1963-ban ért véget egy új kezdet ígéretével, ez a kötet a folytatást – Radnay Zoltán dédunokáinak történetét – meséli el.

Az ikreknek nincs könnyű dolguk, mert életüket, érzéseiket és talán még az álmaikat is nagyapáik hite, hagyományai, históriái határozzák meg. Sokáig úgy tűnik, nem lehet jövőjük, hiszen jelenük sincs, és csak a múltjuk biztos. Napjaik az öregek szentenciáira vannak felfűzve, és – ahogy Zsófi némi keserűséggel állapítja meg – olykor mintha nem is a saját sorsukat élnék.

A kor, amelyben születtek, a máé. Nagyot fordult a világ azóta, hogy Zoltán, Sándor és Gyula küzdöttek a magyarságukért, a birtokért és a családért. A Radnayak örököseinek új helyszínen kell bizonyítaniuk, egy olyan szituációban, amelybe kényszerűségből csöppentek. Míg az előző kötetben Erdély, a kastély és a két világháború közötti magyar történelem adott keretet a család életének, négy generációval később egy magyarországi nagyváros lakótelepe a kiindulópont.

A felnőttkor küszöbén álló ifjú Radnayak tudják ugyan, honnan jönnek, de sejtelmük sincs, hová tartanak. Lóri makacsul ragaszkodik a gyökereihez, míg Zsófi éppen ezektől szeretne elszakadni. Új utakat kell keresniük, felismerni azt, amelyik valóban az övék, és elvezet a célokhoz, amelyek a mában is méltóak a családhoz, de genere Gyana.