Sugárzó személyiség, tudós és anya | Shelley Emling: Marie Curie és lányai

Posted on 2013. október 31. csütörtök Szerző:

0


Emling_Marie_Curie-bor180Zemen Annamária

Tudomány és család – vállalható-e mindkettő anélkül, hogy egyik vagy másik hátrányt ne szenvedne? Élhet-e egy nő egyszerre munkájának és családjának, gyermekeinek? Lehet-e, kell-e sorrendet felállítani? A kérdés nem a hatvanas évekbeli Nők Lapja oldalairól való. Jóval régebbi.

Shelley Emling könyve – Marie Curie és lányai –, ha nem is tudatosan, ám mégis az azóta sokszor feltett kérdésre ad feleletet. Azt sugallja, hogy a választási kényszer tévútra vezet. Nem szabad választáson gondolkodni, mert akkor biztosan veszítünk. Törekedni arra kell, hogy belső teljességgel tudjunk élni. Nagyon egyszerűnek tűnik így megfogalmazva, azonban az élet nem írható le matematikai képlettel. Annak ellenére, hogy Marie Curie nőként példátlan tudományos eredményeket ért el, nem jelentette azt, hogy ne fájlalta volna, hogy sokat volt távol lányaitól a munkája miatt: „Vannak pillanatok, amikor fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Annyira szeretnélek magamhoz szorítani titeket. Majd belehalok, hogy most nem tudlak átölelni titeket. Nincs időm.”

Bevallom, mielőtt elolvastam volna a könyvet, csak nagyon keveset tudtam Marie Curie-ről. Emlékeztem arra, hogy munkássága a radioaktív anyagokhoz kapcsolódott. Utánakerestem: kétszer tüntették ki a világ legmagasabb szakmai elismerésével, méghozzá két különböző területen. Először fizikai Nobel-díjat kapott férjével, Pierre Curie-vel együtt 1903-ban, majd 1911-ben a kémiai Nobel-díjat kapta meg a polónium és a rádium felfedezéséért.

Marie Curie-t (mondjuk így: a róla szóló lexikoncikkek alapján) egy a munkájának élő, csak a tudományra koncentráló kutatóként képzeltem el, akinek lelke gránitkemény, markáns, szinte férfias, híján van minden nőies romantikának. Tévedtem. Shelley Emling könyve levelezések, vallomások gyűjteménye: Marie Curie eddig jobbára ismeretlen oldalát mutatja meg az olvasónak. Ugyanis a tudós asszony a szakmai sikerei ellenére meglehetősen viharos, viszontagságos, áldozatokkal járó életet élt.

A közreadott történet alapja és forrása a Marie Curie és a lányai között váltott, mintegy 200 levél, továbbá unokájának, Irène-nek a 80 oldalas emlékirata. Emling eltávolodik a regényes életrajzoktól. Érdekes, izgalmas részleteket mesél el a tudomány világából, autentikus a történelmi környezet rajza is, kapunk kevéssé ismert adalékokat is, ám a szerző arra fókuszál, hogy Marie Curie-t nőként, anyaként mutassa be. Időbeli utazás a regény, apró villanások, hosszabb leírások a női emancipáció úttörőjének mindennapjaiból; a hivatalos, külföldi utazásokon kezdve a családi nyaralásokig; a laboratóriumi munkától a hírességekkel való találkozásokig; politikai nézeteinek kifejtésétől a lányai neveléséig.

Valójában azonban csonka életrajz a mű, hiszen Marie Curie életét csak a férje, a tudós Pierre halálától részletezi, a múltra csupán egy-egy utalást tesz.

Maria Sklodowska-Curie

Maria Sklodowska-Curie

Maria Skłodowska – hiszen ez volt Marie Curie leánykori neve – a 19. század utolsó harmadában (a kiegyezés évében) született Lengyelországban. Kiskamasz korában veszítette el édesanyját, 15 évesen érettségizett, de egyetemen nem tanulhatott tovább, mert nő és lengyel volt. Abban a korban Európa nagyobbik felén még szellemi feudalizmus uralkodott, az értelmiségiek körében is, noha Nyugaton már éledeztek a női egyenjogúságot követelő szüfrazsett mozgalmak. (Marie később aktív élharcosa lett ennek a mozgalomnak, igaz „sohasem tartotta magát feministának, hiszen túlságosan lefoglalta a laboratóriumi munka, nem volt ideje aktív politizálásra”.) Franciaországba ment, ahol a Sorbonne-on tanult, majd „ő lett az első nő, aki nemcsak előadóként és professzorként, hanem labora­tórium­vezetőként is pozíciót kapott a párizsi Sorbonne Egyetemen.”

Pierre Curie halála után Marie magára marad két lányával. Az irántuk érzett szeretet, a szülői felelősség sohasem kerekedett felül tudós énjén – igaz, sokat panaszkodott, és érzett lelkiismeret-furdalást, hogy lányaitól távol kellett lennie. „Őszintén szerette lányait, és a sok külön töltött idő ellenére is minden intellektuális és fizikai szükségletüket a szívén viselte.”

Férje korai elvesztése után még inkább bezárkózott, de éppen munkája révén talált rá újra a szerelem. Munkatársa, a nála fiatalabb Paul Langevin hagyta ott miatta a feleségét. A viszony részleteit éppen akkor szivárogtatta ki a féltékeny asszony, amikor Marie Curie 1911-ben Nobel-díjat kapott. Franciaországban az egyre fokozódó idegengyűlölet és a kapcsolat miatt a közhangulat Marie ellen fordult, de a botrány aztán viszonylag gyorsan elült. (Marie és Paul viszont halálukig jó barátságban maradtak.)

A kor valódi hírességei és celebjei egyaránt beleszövődnek Marie Curie fordulatokban gazdag élettörténetébe. A népszerű amerikai újságíró, Missy Meloney segítette hozzá, hogy kétszer is eljusson az Újvilágba. Ott előadásokat tartott és jelentős adományokat gyűjtött, amelyek nélkül talán nem is lett volna képes kutatásait folytatni. „Meloney számára nem jelentett akadályt, hogy a tudós asszony ismét a Fehér Ház hivatalos vendége lehessen: könnyedén kapott meghívót az általa nagyra becsült Hoovertől.” Szinte mellesleg tűnik fel a könyv lapjain egy olyan kaliberű tudós, mint Albert Einstein.

„Számomra a leginkább bámulatra méltó az volt, hogy fiatal nőként úgy hitt abban, hogy találnia kell valamit, hogy azt sem tudta mit is keres pontosan” – írja Emling. Több tonnányi kőzetet dolgozott fel, hogy radioaktív anyagot találjon benne. A keresés nem volt hiábavaló, az első megtalált új anyagot (elemet) a szülőhazája iránti szeretetből polóniumnak nevezte el, a másik a rádium (kb. sugárzó) nevet kapta.

Soha meg nem hátrált, kitartóan küzdött céljaiért, fizikai képességeit a végsőkig kihasználta. Legsikeresebb pillanataiban is végtelenül szerény tudott maradni: „honfitársait, sőt még a hozzá legközelebb állókat is meg tudta győzni arról, hogy egy nagyszerű tudós nem is igazán jelentős személyiség.”

„Marie Curie egyszer azt mondta – emeli ki Emling a világnak szóló üzenetet –: Az élet egyikünk számára sem könnyű, de nincs semmi baj, ha az embernek van kitartása, s főleg önbizalma. Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és azt a valamit bármi áron is el kell érnünk.”

Lányai is rá hasonlítottak emberségben, állhatatosságban, még ha felnőttként más utat választottak is: Irène tudós anyja nyomába lépett – 1935-ben felfedezéséért kémiai Nobel-díjat kapott –, Eve zenész lett, majd újságíró.

Emling könyve, ha lecsupaszítom: dokumentumok egymásutánja. Nem írói, inkább szerkesztői munka. És mint ilyen, az olvasóra hagyja, hogy kialakítsa a maga saját elképzelését a Curie-kről. Aki ezt várta tőle, elégedett lesz. (Aki nem: csalódik.)

Akárhogy is: valamit tanultam Marie Curie-től, ennyi idő után is. Azt, hogy ne akarjak tökéletes anya (szülő) lenni, hogy ne hasonlítgassam magam másokhoz, hiszen van olyan dolog, amiben én vagyok a legjobb. Azt, hogy ne legyen bűntudatom, ha az időmet munkával és nem a gyerekeimmel töltöm. Mert nem a velük eltöltött idő mennyisége számít, hanem a minősége. Gazdagabb lettem a könyvtől, amit sok korabeli fénykép egészít ki. Tóbiás Judit precíz fordítása szépen tükrözi Marie Curie tökéletességre igyekvő szellemiségét.

Shelley Emling

Shelley Emling

Shelley Emling: Marie Curie és lányai
HVG Kiadó, 2013
272 oldal, 3900 Ft
ISBN 978 963 304 1253

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

A kétszeres Nobel-díjas Marie Curie-t nehéz másképp elképzelni, mint a laboratóriumába visszahúzódó, félénk és zárkózott tudóst. Ám férje halála megváltoztatta életét, és egy nála fiatalabb, nős férfival folytatott szerelmi viszonya kiváltotta az idegengyűlölő francia közvélemény rosszallását és a hímsoviniszta tudóstársadalom ellenszenvét.

Betegsége ellenére szenvedélyesen folytatta kísérleteit, bejárta az Egyesült Államokat, hogy támogatást szerezzen kutatásaihoz. Mindent elkövetett, hogy lányait is önállóságra, kitartásra és szeretetre nevelje. Irène, anyja nyomdokain haladva, férjével Nobel-díjat kapott a mesterséges radioaktivitás felfedezéséért, Éve haditudósítóként beutazta a világot, majd humanitárius missziókban tevékenykedett, unokája pedig híres atomfizikus lett.

Shelley Emling tényekben gazdag, személyes és lebilincselő háromgenerációs családi történetéből feltárul előttünk, milyen volt valójában a tudomány világának leghíresebb asszonya mint nő, anya és barát.

Fordította: Tóbiás Judit