Emlékek fekete doboza | Juan Gabriel Vásquez: Becsapódás

Posted on 2013. október 20. vasárnap Szerző:

0


Vasquez_borito copy.inddTóth Zsuzsanna

Nyomozás folyik a könyvben, van benne gyilkosság és szeren­csétlenség, kábítószer-csempészet, szerelem – mégsem nevez­hetjük, érezhetjük pusztán kriminek. Messze nem. Emberi sorsok véletlen és mégis törvényszerű összefonódása, a múltban és a társadalmi környezetben rejlő determináció, a kapcsolatok hihetet­lenül törékeny és kétségbeejtően értel­metlen, mégis porszemnyi életünket meghatározó igazságai annál inkább megmutatkoznak benne.

Juan Gabriel Vásquez mindezt olyan nyelven mondja el nekünk, ami a személyesség és a belső gyötrődés révén nagyon ismerőssé teszi olvasója számára a történet mesélőjét és szereplőit. Olyan nyelven, ami egyáltalán nem a krimi feszültségét hordozza magában, mégis kíváncsivá tesz. Az első lapokon egy állatkertből szabadult víziló haláláról olvasunk, ez a motívum előhív egy eltemetett emléket – s az utolsó fejezetek egyikében jutunk el abba az állatkertbe, ahol egykor az állat élt. Összefonódik múlt és jelen. Az asszociációk áramlása lehetővé teszi, hogy a mesélőnk egyszer saját életéről és idejéből, máskor másokéról és idejükről beszéljen nekünk, mintegy első szám egyes személyben, élővé, plasztikussá formálva a beszélgetésekből kibomló emlékeket. Beszélgetésből sok van e könyvben, ám ezek ritkán jelennek meg valódi párbeszédek formájában, sokszor csak az emlékezés folyama utal rájuk. Mégis jelentős a súlyuk. Egyrészt jelzi a közeget, a kolumbiai negyvenes, értelmiségi elbeszélőt és az őt körülvevő világot, másrészt azt a fajta életritmust, ahol a beszélgetés a lét fontos kelléke – s ugyanakkor korunkat is, amelyben a fiatalok tisztázni szeretnék a múlthoz, múltjukhoz való viszonyukat.

Kolumbiai, ezen belül is bogotái regényt olvasunk, de ne gondoljon senki a nagy dél-amerikai írókorosztály fémjelezte stílusra, hangulatra. Fájdalom, de Vásquez még a magyar olvasók számára oly meghatározó élményt jelentő Száz év magánytól is elhatárolódik, kissé csúfondárosan „vadbaromnak” nevezve a szerzőt, és a „legunalmasabbnak” az általam is rajongott könyvet, amelyben ráadásul” mindenkit ugyanúgy hívnak”. Ezek az elhatárolódások jellemzőek a térség új író nemzedékére; ők sokkal inkább a modern Amerika, mint a múltjában élő Dél-Amerika fiai. Vagy mégis? Mert bár csúfondárosak olykor, regényeik, mint a Becsapódás is, erős szembenézési vágyról tanúskodnak. Van mivel szembenézniük; ahogy a regény egyik szála is mutatja, többnyire kábítószer és erőszak uralta nagyszüleik, szüleik világát, de hazájuk történelmét mindenképp. Szinte létforma volt, hogy az apák gyakorta eltűntek – és a nélkülük felnövők élete így lett nehezebbé.

A regényben tovább bonyolítja a helyzetet a vegyes házasság – a Kolumbiába érkező naiv, a Békehadseregbe a segítségnyújtás szándékával belépő (szintén útkereső) anya, és a kábítószer-csempészetbe éppen a Békehadsereg „áldásos” tevékenysége során bele­bonyo­lódott, nagyra törő apa szerelme. A történetmesélés során lassan bomlik ki ez a szál, s az összefüggések is sokáig rejtettek maradnak. De minden mindennel összefügg, és ahogyan a szereplők egyéni sorsuk hullámzását, boldogságát és kilátástalanságát, magasra törő ambíciókat s azok bukását bizonyos rezignációval veszik tudomásul, olyan magától értetődően ered narrátorunk a vele véletlen kapcsolatba keveredett, majd gyilkosság áldozatává lett férfi életének titkai után. S ahogy ez a szál kibontakozik, úgy hullik szét elbeszélőnk törékeny boldogsága.

Lenyűgözőnek tartom a Becsapódás nyelvi megformáltságát. Feszültséggel teli, mégis filozo­fikus és költői egyszerre. Elmélkedő, de nem nyakatekert, és semmiképpen nem vontatott. Emelkedett, de nem érzelmes, sőt pátoszmentes. Az emlékek és dokumentumfoszlányok teljes egésszé állnak össze, friss, lüktetően huszonegyedik századi szöveggé, miközben pontosan megidéződik a múlt század, az apák, nagyapák ideje is, s még a táj szépségét is van idő dicsérni.

A fordító Szőnyi Ferenc kiváló munkát végzett, s ha nem is a szeretett (vagy várt) „mágikus realizmus”, amit olvasunk, de az emberi történetek realizmusa már-már mágikusan hat rám, az olvasóra, miközben – kis képzavarral – az emlékek fekete dobozát nyitogatom.

Juan Gabriel Vásquez

Juan Gabriel Vásquez

Juan Gabriel Vásquez: Becsapódás
Ab Ovo Kiadó, 2013
240 oldal, 3250 Ft
ISBN 978 615 535 3109

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Vásquez a Becsapódás című regényében is, mint az Informátorokban, régi bűnöknek ered a nyomába, emberi döntések motivációit és konzekvenciáit helyezi erkölcsi erőtérbe, s közben drámai erővel idézi fel Kolumbia (de főleg Bogotá) erőszak sújtotta történelmének elmúlt évtizedeit (de főleg a ’90-es éveket).

A Becsapódás szerkesztésmódja is drámai, Vásquez szervesen szövi egymásba a belső – lelki és a külső – távoli történéseket, egyszerre feszítve szét a fizikai és az emocionális idő kereteit.

S a finoman, mégis határozott vonalakkal és pontos pszichológiával megrajzolt szerelmi szálak, az idősíkok izgalmas, lüktető keverése csak tovább gazdagítják ezt a számtalan nyugtalanító kérdést felvető, feszes és élvezetes stílusban megírt, a kortárs irodalom legmegrendítőbb írásai közé tartozó, letehetetlen regényt.

A regény óriási sikert aratott, hatalmas elismeréssel méltatták Vásquez regényét a könyv kritikusai. 2011-ben a Becsapódásnak ítélték a spanyol nyelvterület talán legrangosabb irodalmi díját, az Alfaguara-díjat.

Fordította: Szőnyi Ferenc