Észak-fok, titok, idegenség | Ninni Schulman: Lány a hóban

Posted on 2013. szeptember 15. vasárnap Szerző:

0


Gulya Istvánschulman-lany-a-hoban-bor180

A krimik férfias világában ezúttal a hölgyek viszik a megoldó-szerepeket. Ninni Schulman nem reformálja meg a skandináv krimi egyre inkább önállósuló műfaját, de tudja, hogyan működik, ráadásul remek környezet- és karakterrajzokat kapunk a Lány a hóban című regényében.

Kis város, nagy titkok – eléggé ismerjük a receptet. Könyvben legutóbb J. K. Rowling alkalmazta sikerrel (Átmeneti üresedés). E kombináció kedvelt játszóterepe a televízió, gondoljunk az olyan kultikus alkotásokra, mint David Lynch és Mark Frost Twin Peaks-e, vagy a kertváros szűk miliőjében bonyolódó, és azt szimpatikus gúnnyal kezelő Született feleségek szériára – hogy csipetnyi ízelítővel szolgáljunk a hihetetlenül gazdag kínálatból. Mindez annak a nyugat-európai és amerikai települési modellnek az idilli, követendő mintaképként való beállításával történt, ami a kert- vagy kisvárosi életet favorizálja, ahol a kertkapuk és az ajtók gyakorta nyitva állnak, hisz az egymásban való hit és a bizalom nagy. Aztán, ahogy az már emberi körökben errefelé szokás, a nyitva felejtett bejáratokon beteszi a lábát az ördög, azazhogy el se ment, mindig is ott tanyázott még a legjoviálisabb (minta-) polgár szíve mélyén rejlő bugyrokban is, amikből elő-előgőzölög a gonosz.

Újabban Skandinávia (szorosan véve: Dánia–Norvégia–Svédország, a magyar szóhasználatban Finnországot, Izlandot és a dán autonóm területet, a Feröer-szigeteket is ideértik) hűvös vidékéről érkeznek a „forró” bűnű krimik és thrillerek. E bőségre külön kifejezés született, a „skandináv krimi”. A „műfaj” ismertetőjegyei közé tartozik, hogy ezek az írások – nyilván – Skandináviában játszódnak; az itteni jóléti társadalmak miatt a tősgyökeresek között alig vagy nem találkozunk egzisztenciális nyomorulttal, azokat a rendre felbukkanó (szláv-balkán) bevándorlók között kell keresni, a magánéleti problémák azonban annál komolyabbak – jóléti depresszió –, ami iszákossághoz vagy alkoholizmushoz vezet sok szereplőt. Ha nem a külországbeli lánykereskedelem vagy a náci ideológiák itteni – borzalmas – kapcsolódási pontjainak eredményeiről van szó, terítékre kerülhet a helyi bűnözés, aminek alapja nem a napi megélhetés biztosítása, hanem a még több pénz (és befolyás) elő- és megteremtése. (Némi mellékzönge: hogy erősebb kifejezést ne használjunk, Magyarországon minimum rossz döntésnek tarthatták a középiskolai osztálytársak, ha valaki anno a svéd vagy valamelyik északi nyelvet választotta egyetemi tanulmányai tárgyául. S lám: aki ma svédül – egyéb „skandinávusul” – tud, könnyen juthat biztos megélhetéshez.)

Az Erdődy Andrea fordításában megjelent krimit a hírek szerint Schulman trilógiává szeretné bővíteni, a második felvonás (Pojken som slutade gråta – kb. A fiú, aki abbahagyta a sírást) tavaly elkészült, és vélhetően hamarost mi is kézbe vehetjük. Meglehet, művét az írónő eleve „hármashangzatnak” szánta, nem csupán a bemutatkozó bűnügyi írása sikere generálta a további részeket. A Lány a hóban minden esetre teljességgel megállja a helyét önálló alkotásként, a központi szereplőben, illetve néhány mellékkarakterben érezzük a folytatás lehetőségét, kidolgozottak ahhoz, hogy „csak úgy” eltűnjenek a süllyesztőben.

A 41 éves Ninni Schulman regénye részben önéletrajzi elemekre épül, hiszen a főhősnője, Magdalena Hansson újságíró, aki a válását követően (hatéves kisfiával) felcseperedése helyszínére, Hagforsba költözik, Schulman (1995-től) hasonlóképpen zsurnalisztaként kereste a húsgolyókra-valót, s fontos kapocs köti Hagfors kisvárosához, amelynek Värmland Folkblad nevű lapjánál szerkesztőként dolgozott. A regényíró jól ismeri a kisvárosi terepet, az ottani emberek mindennapjait, szokásait, gondolkodásmódjait. Másfelől részben a fentebb nevezett „műfaj” elemeiből, motívumaiból építkezett. Ezért regénye legfőbb értékét nem is a (borzalmas) bűnügyek csavaros megfejtése hordozza, hanem a kiváló helyismeretről és a jó íráskészségéről tanúskodó figurák megrajzolása.

Ennek értelmében a Lány a hóban cselekménye szokványosnak mondható, még ha a tettes személye tartogat is némi meglepetést. Eszerint a magányos anyák útjára lépő Magdalena Hansson újságírónő a fővárosból szülőföldjére költözik, hogy a zátonyra siklott életét újraindítsa. Bár Hagfors városka nagyon más, mint Stockholm, de bizakodással tölti el, hogy állást kap a helyi lapnál, a régi barátai örömmel fogadják, és ifjúkori szerelme, Petter sem felejtette el (sőt). Minden nyugodtnak, biztonságosnak, élhetőnek, vidékiesen unalmasnak ígérkezik (Magdalenára jelen helyzetében ráfér). Szilveszter éjjelén azonban eltűnik egy tizenhat éves lány, Hedda Losjö, nyoma veszését követően kisvártatva egy erdőszéli pincénél egy hasonló korú, fejbelőtt lány tetemére akadnak. Az azonosítás nehézkes, a holttest felismerhetetlen (a hulla arcából vadak lakmároztak), és a DNS-alapú személyazonosság-kiderítés sem olyan pikk-pakk megy, mint a Helyszínelők epizódjaiban.

Nem tudni, a test Heddáé-e, ám az kiderül, Hedda átlagos középiskoláslány élete mellett párhuzamosan futott egy másik – á la Twin Peaks –, Magdalena szimatot fog, és a zsurnaliszta vénájától vezérelve kutakodásba fog. Ennek során egy leharcolt helyi házban üzemeltetett bordélyra bukkan, aminek nagy valószínűséggel köze van a gyilkossághoz vagy gyilkosságokhoz. Az eltűnt, illetve a megölt lányok utáni rendőri nyomozás összekapcsolódik Magdalenának a szláv bevándorló rosszfiúk prostitúciós ügyletei utáni szimatolásával. A tétet és a kockázatot növelik a gyilkolásra elszánt alakok, de ahogyan az lenni szokott, a főhősnőre leselkedő halálos veszedelem máshonnan támad. Az idegenek veszélyesek, az ismerősök még inkább.

A regény a kellő alapossággal átgondolt karaktereinek – a főhősnő mellett a rendőröknek, a szomszédoknak vagy Jens fotóskollégának – köszönheti, hogy története majdhogynem lényeg­telen, legalábbis kevésbé fontos, míg persze izgalomfaktora nem mellékes tényező. Utóbbiban Schulman megbicsaklik ugyan, de összességében a Lány a hóban élvezetes krimi, aminek az erőssége a helyszínrajz – beleértve ebbe a szereplőket is, életszerű dialógusaikkal. Az írónő eről­ködés – és ránk erőltetés – nélkül tudta a regénye központi szereplőivé tenni a gyen­gébb nem képviselőit: a főhős egy újságírónő, az élő és – még – eleven áldozatok (a pros­titúcióra fogott alig-felnőtt tinédzserek) fiatal lányok, a legtalpraesettebb (legszimpatikusabb) rendőr egy hölgy, Petra. Így a Lány hóban nemcsak krimiként olvasható, hanem sajátos, „Észak-foki” női­lélek-rajzként is értelmezhető.

Ninni Schulman

Ninni Schulman

Fordította: Erdődy Andrea

Ninni Schulman: Lány a hóban
Skandináv krimik-sorozat
Animus Kiadó, 2013

* * *  * * *

A könyv kiadói fülszövege

Magdalena Hansson újságíró viharos válása után hátat fordít Stockholmnak, és hatéves kisfiával gyerekkora színhelyére, Hagforsba költözik. Békét és nyugalmat remél a vidéki élettől, noha kissé tart az egyhangúságtól. Szilveszter éjszakáján azután nyoma vész a tizenhat éves Hedda Losjőnek. Jól nevelt, rendes lánynak ismerték, ám a rendőrség egykettőre rájön, hogy Hedda kettős életet élt. Nem sokkal később holttestre bukkannak egy erdei lyukpincében. A felismerhetetlen tizenéves lánnyal tarkólövés végzett. Ő volna Hedda Losjö?

Magdalena azt veszi észre, hogy nem csupán mint újságíró érdeklődik az eset iránt; a gyilkosság mélyebben érinti, mint hitte volna. Ráébred, hogy a békésnek tűnő falunak megvannak a maga mocskos kis titkai, és néhányan bármit megtennének azért, hogy ezekre a titkokra sose derüljön fény.

Fordította: Erdődy Andrea

Ninni Schulman: Lány a hóban
Animus Kiadó, 2013
368 oldal
ISBN 978 963 324 0977