Elizabeth Lunday: Híres zeneszerzők titkos élete (részlet)

Posted on 2013. augusztus 5. hétfő Szerző:

0


Lunday-Wagner-ind

A fiatal Wagner

Wagner származása meglehetősen zavaros. Anyja, Johanna Rosine több lánykori nevet is használt, mert igyekezett titokban tartani egy német herceggel folytatott viszonyát. A zeneszerző apja valószínűleg Johanna első férje, Friedrich Wagner lehetett, aki meghalt, amikor a kis Richard még csak pár hónapos volt, vagy a második férje, Ludwig Geyer, akihez Johanna meglehetősen rövid ideig tartó özvegység után ment hozzá.

Geyer színész volt, aki egész családját bevonta a színházi életbe, és a fiatal Wagner a színfalak mögött nőtt fel. Richardot fűtötte az ambíció, és úgy tervezte, hogy a Hamlet által ihletett tragikus költeménye azonnal meghozza számára a hírnevet. A verset titokban írta két éven keresztül, és amikor megmutatta a több mint 4000 sorból álló művet családjának, arra számított, hogy szóhoz sem jutnak majd ennyi tehetség láttán. Nővérei azonban jót mulattak a gigantikus terjedelmű melodrámán. Wagner rettenetesen megsértődött. Elhatározta, hogy bebizonyítja, mennyit ér, és minden figyelmét a zenének szentelte. Gyermekkorában megtanult zongorázni, ezért most a zeneelméletre és a hangszerelésre összpontosított. Leghőbb vágya az volt, hogy operát komponáljon, mivel számára az jelentette a művészet legmagasabb fokát. A dráma, a költészet, a zene és a vizuális elemek ötvözésével az opera komplex élményt nyújtott, és Wagner úgy hitte, hogy ezáltal képes az embereket a létezés magasabb fokára emelni. Wagner később az új német iskola vezető egyéniségévé, valamint a Gesamtkunstwerk, azaz az összművészet élharcosává vált.

Fuss, Wagner, fuss!

Wagner 1834-ben, családja közbenjárásával zeneigazgatói állást kapott egy magdeburgi székhelyű operatársulatnál. Ott ismerkedett meg Christine Wilelmine „Minna” Planerrel, egy kétes hírű színésznővel. Minna a biztonság és a stabilitás forrását látta Wagnerben, amivel emberismeretből elégtelenre vizsgázott, de mire erre rádöbbent, már házasok voltak. Wagnert ezt követően több munkahelyről is elbocsátották, és óriási adósságot halmozott fel. Az egyik legszégyenteljesebb bukása miatt a párnak Rigába kellett szöknie egy hajó rakterében, egy hatalmas, Robert névre hallgató kutya társaságában.

Richard Wagner

Richard Wagner (az igazi)

Miután Wagner néhány rettenetes évet töltött Párizsban, a drezdai színház elvállalta Rienzi című operája bemutatását. Ez volt az első sikere, amelynek következtében felajánlották neki a szász királyi udvar nagybecsű kapellmeisteri állását. Wagner éveken keresztül naponta megfordult a királyi udvarnál – estéit pedig radikális republikánusok és esetenként anarchisták társaságában töltötte. 1848-ban, amikor kitört a drezdai felkelés, Wagner egyenesen a barikádok felé vette az irányt, uralkodóellenes szórólapokat osztogatott, valamint őrséget állt egy magas toronyban, amelynek réseit matracok védték a becsapódó puskagolyóktól. Miután a felkelést leverték, Wagnerre bírósági tárgyalás, börtönbüntetés, sőt kivégzés várt. Weimarba menekült, ahol Liszt megszervezte – és kifizette – Wagner, Minna, egy Peps nevű kutya és egy papagáj távozását Németországból. Minna nem tudta összecsomagolni Wagner könyvtárát, mivel a hitelezők lefoglalták.

Nem sokkal ezután Minna levette kezét férjéről. Wagner feltehetően örült a dolgok ilyetén alakulásának, mert többé nem kellett titokban tartania szerelmi kalandjait. Különös tehetséggel tudta elcsábítani az arisztokrata hölgyeket, akik bőkezűen bántak a pénzzel. Zürichbe költözött, ahol a kényszerű tétlenség miatt rengeteget komponált. A germán és a norvég mitológia összevegyítésével kitalálta A Nibelung gyűrűje ciklust, majd 1856-ban befejezte annak első két darabját, A Rajna kincsét és A walkürt.

Őrült Lajos király és Liszt hibbant lánya

A német hatóságok 1860-ban részleges amnesztiát adtak Wagnernek, aki ezt követően városról városra járt, és igyekezett megszervezni operáinak bemutatóit. A Tannhäusert 1861-ben tűzték műsorra Párizsban, és botrányosan megbukott, a Trisztán és Izolda bécsi bemutatóját pedig le kellett mondani, mert több mint hetven próbát követően a komplex zene és látvány miatt „előadhatatlannak” nyilvánították. 1864-re Wagneren úrrá lett a kétségbeesés.

Ám ekkor, mintha egy jó tündér lengette volna meg felette a varázspálcáját, Wagner szerencséje megfordult. Esetében a jó tündér szokatlan formát öltött a 18 éves II. Lajos bajor király személyében. A jóképű és különc királyról ekkoriban már azt pletykálták, hogy különös vonzalmat táplál az istállófiúk iránt. Lajos egyszerűen imádta Wagner műveit, és egyik első királyi teendője az volt, hogy meghívta Wagnert Münchenbe, kifizette az összes adósságát, és busás jövedelmet biztosított a számára. Csoda történt!

Wagnernek csupán egyetlen kívánsága volt: azt kérte, hogy az egyik jó barátja, Hans von Bülow számára is biztosítsanak munkát az udvarnál. Bülow tehetséges zeneszerző, valamint Liszt Ferenc egykori pártfogoltja volt – de nem emiatt lett Wagner legjobb barátja. Wagner heves érzelmeket táplált Bülow felesége, Cosima iránt, aki Liszt lánya volt. Lajos nagylelkűen teljesítette a kérést, és a Bülow család Wagner szomszédságába költözött. Cosima hamarosan teherbe esett, és 1865-ben megszületett lánya, Isolda. Kétség sem fért hozzá, hogy ez az Izolda melyik zeneszerzőtől származott.

A müncheniek felháborítónak találták a helyzetet – Lajos elképesztő összegeket költött Wagner körülményes műveinek bemutatására, ráadásul a zeneszerző jelentős befolyást gyakorolt a kormányra is. Lajos végül kénytelen volt megkérni házizenészét, hogy hagyja el a várost.

Wagner visszatért Svájcba, és magával vitte Cosimát is. A párnak 1867-ben még egy lánya született, Eva, 1869-ben pedig megszületett fiuk, Siegfried. Egy idő után a türelmes Bülow-nál is elszakadt a cérna, és 1870-ben elvált Cosimától. Mivel Minna 1866ban meghalt, többé semmi sem állt Wagner és Cosima házasságának útjába. Cosima hátralévő életét férje támogatásának szentelte.

Richard Wagner annyira imádta a méretre szabott, selyem alsóneműket, fűzős neglizséket és bársonykabátokat, hogy házában külön szobát rendezett be a fidres-fodros ruhaneműknek

Richard Wagner annyira imádta a méretre szabott, selyem alsóneműket, fűzős neglizséket és bársonykabátokat, hogy házában külön szobát rendezett be a fidres-fodros ruhaneműknek

Akiért a gyűrű szól

Svájcban egy újabb nyugodt időszak következett Wagner számára. Cosima odaadó gondoskodásának és Lajos bőkezűségének köszönhetően hamarosan befejezte a Nibelung gyűrűjének utolsó két darabját, 1871-ben a Siegfriedet, 1874-ben pedig Az istenek alkonyát. Szándéka szerint ezekben a művekben kellett volna kiteljesednie annak a Gesamtkunstwerknek, az összművészetnek, amelyről állandóan beszélt, és amelynek meg kellett volna újítania a németeket.

Egy szokványos operaház azonban nem volt alkalmas a mű bemutatására. Wagner egy olyan épületről álmodozott, amely speciálisan erre a célra készült, és amelyben az ő irányításával minden évben bemutathatják a teljes ciklust. Cosimával közösen egy észak-bajoroszági városra, Bayreuthra esett a választásuk, és 1872-ben odaköltöztek. Minden Wagner irányításával készült, a koncertterem építészeti kivitelezésétől kezdve egészen a szereplők jelmezéig. Az énekeseknek ő maga mutatta meg, hogyan játsszák a szerepüket – ha a szükség úgy hozta, idősödő és kopaszodó rajnai szűzként repkedett a színpadon.

A bemutatót 1876 augusztusában tartották, és az eseményen többek között II. Vilmos császár és Brazília uralkodója is megjelent. Az előadás nem volt zökkenőmentes: a közönség jót mulatott az ijesztőnek szánt mechanikus sárkányon, maga a gyűrű pedig többször is elveszett a színfalak mögött. Amikor Wagnerék megszámolták a bevételt, sajnálatos módon azt látták, hogy 148 ezer márka hiányuk van. Kizárólag a jóindulatú Lajosnak köszönhették, hogy vállalkozásuk nem ment tönkre.

Wagner egészségi állapota ekkoriban kezdett romlani – folyamatos mellkasi fájdalom gyötörte. Hogy elmeneküljenek a németországi hidegek elől, a család a teleket Olaszországban töltötte, Wagner és Cosima között nézeteltérés alakult ki, amelynek kiváltó oka egy angol szoprán énekesnő, Carrie Pringle volt. Nem tudjuk biztosan, hogy valóban viszonyuk volt-e egymással, de Cosima, aki korábban többször is elejét vette Wagner kicsapongásainak, nem vállalt kockázatot. Amikor a család 1882 telén Velencébe költözött, Pringle megkérdezte, meglátogathatja-e őket. A pár heves vitába bocsátkozott a levél miatt; miután lecsillapodtak a kedélyek, Cosima, aki ritkán zongorázott, leült a hangszer elé, és eljátszotta apja, Liszt Ferenc egyik darabját. Wagner gyűlölte egykori barátját, aki megpróbálta megakadályozni a házasságukat, ezért Cosima kétségtelenül sértésnek szánta az előadást. A nő nyila, akarva vagy akaratlanul, célba ért. Wagner szívrohamot kapott, és meghalt.

Wagner koporsóját visszaszállították Bayreuthba, és ott helyezték végső nyugalomra. Cosima állítólag 24 órán keresztül csüngött férje holttestén, ezt a történetet azonban megcáfolja naplója, és más elbeszélések is. Bizonyos értelemben azonban Cosima haláláig férje hagyatékán csüngött. Minden csepp energiáját Wagner és Bayreuth népszerűsítésének szentelte. Napjainkban az eltökélt rajongóknak akár 10 évet is várniuk kell, hogy belépőjegyet szerezzenek Bayreuthba, egy briliáns zeneszerző, ugyanakkor dühítő férfi dicső kegyhelyére.

A Wagner család

A bayreuthi fesztivál legalább annyira híres a színfalak mögött zajló drámákról és a hozzá kapcsolódó személyek melodramatikus sorsáról, mint a színpadon látható tragédiákról. Cosima 1906-ig vaskézzel irányította a fesztivált, azután úgy döntött, hogy fia, Siegfried elég idős lett ahhoz, hogy átvegye a stafétabotot. 1915-ben a biszexuálisnak mondott Siegfried úgy akarta elejét venni a szexuális érdeklődésével kapcsolatos pletykáknak, hogy feleségül vett egy angol nőt, Winifred Klindworth-öt, aki négy év alatt négy gyermeket szült (Wielandot, Friedelindet, Wolfgangot és Verenát), ezzel bizonyítva férje férfiasságát. Siegfried szívrohamban halt meg 1930-ban, nem sokkal azután, hogy Winifred megismerkedett eszményképével, a német politikai élet feltörekvő csillagával, Adolf Hitlerrel.

Hitler csodálta Wagnert, és rendszeresen ellátogatott Bayreuthba, hogy játszadozzon egyet a kertben Winifred gyermekeivel. Annyira a szívén viselte a fesztivál sorsát, hogy a háború alatt állami támogatást biztosított az esemény számára, valamint szabadságolt gyári munkásokat és katonákat szállíttatott a helyszínre, hogy megtöltsék a nézőteret. A Wagnerek közül Friedelind volt az egyetlen, aki felfogta Hitler őrjöngésének valódi jelentőségét, és a háború kezdete után Angliába menekült, ahol kétségbeesett hangú újságcikkeket írt arról a férfiról, akit gyermekkorában „Wolfie bácsinak” hívott.

Közvetlenül a háború után a család komolyan aggódott Bayreuth sorsa miatt – egyrészt azért, mert közeli viszonyt tartott fenn a nemzetiszocialista párttal, másrészt attól féltek, hogy a szövetségesek bombái kárt okoztak. Winifred felfüggesztett börtönbüntetést kapott, mivel közeli kapcsolatban állt Hitlerrel, habár folyamatosan azt állította (rezzenéstelen arccal), hogy semmit sem tudott a politikai intézkedésekről.

Wieland és Wolfgang elhatározták, hogy folytatják a fesztivált. Wieland 1966-ban meghalt, és Wolfgang egyedül szolgált tovább. 2008-ban a bajor kulturális miniszter bejelentette, hogy Wolfgang lányai, Eva Wagner-Pasquier és Katharina Wagner fogják átvenni a fesztivál irányítását. Bayreuth úgy döntött, hogy magával viszi a wagneri örökséget a XXI. századba, élen a Wagnerekkel.

Wagner „zsidó kérdése”

Közismert tény, hogy Wagner antiszemita volt – az okokat viszont senki sem ismeri pontosan. Sokan úgy vélik, hogy nézeteit a történelmi kor alakította. Kétségtelen, hogy a modern kor embere értetlenül áll a XIX. századi Európát átható zsidóellenességgel szemben. Wagner meggyőződése ugyanakkor meglehetősen szélsőséges volt.

Érdemes megjegyezni, hogy Wagner zsidókkal szembeni ellenérzése csak akkor alakult ki, miután elhitette magával, hogy két különleges zsidó: a zeneszerző Giacomo Meyerbeer és Felix Mendelssohn az ő vesztét akarják. (Wagner semmibe vette azt a tényt, hogy Mendelssohn hithű luteránus volt.) Meyerbeert és Mendelssohnt hidegen hagyták Wagner operái, aki ezt a viselkedést az idegenségükkel magyarázta; ebből kiindulva hamarosan ők testesítették meg számára az összes ellenséget.

Wagner zsidóellenes felfogása hamarosan bonyolult és tébolyodott személyes mitológiájának központi kérdésévé vált. Azt állította, hogy a keletről származó, felsőbbrendű faj megfertőződött azáltal, hogy elindult nyugat felé, találkozott a zsidókkal, és elkezdett húst enni. (Ennek alapján azt hihetnénk, hogy Wagner elkötelezett vegetáriánus volt, de az intellektuális következetesség nem volt az erőssége.) Emiatt a többiek felett álló faj, az árják leszármazottaira vár az a feladat, hogy visszaszerezzék felsőbbrendű státusukat azáltal, hogy kiirtják magukból a zsidó hatást.

Ne csodálkozzunk, ha ismerősen csengenek ezek a gondolatok! Hitler Wagner összes esszéjét elolvasta, mielőtt hozzákezdett a Mein Kampf megírásához.

Szegény Richard

Úgy tűnik, hogy Wagnert többen is előszeretettel kritizálták. Íme, néhány példa:

Nekem azt mondták, hogy Wagner zenéje nem olyan rossz, mint amilyennek hallatszik. – Mark Twain, amerikai író

Wagner Lohengrin című operáját nem lehet elsőre megítélni, másodjára viszont senki sem akarja meghallgatni. – Gioacchino Rossini, olasz zeneszerző

Imádom Wagnert, de jobban kedvelem azt a zenét, amelyet egy farkánál fogva felakasztott macska produkál az ablak előtt, miközben a körmével az üveget karmolássza, hogy megkapaszkodjon valamiben. – Charles-Pierre Baudelaire, francia költő

A Parsifal azon operák közé tartozik, amelyek hatkor elkezdődnek, és amikor az ember három órával később ránéz az órájára, megállapítja, hogy tíz perc múlva lesz fél hét. – David Randolph, amerikai karmester

Képtelen vagyok hosszabb ideig Wagnert hallgatni, mert elfog a késztetés, hogy lerohanjam Lengyelországot. – Woody Allen, amerikai filmrendező és humorista

A nőiség kifejezése

Wagner előszeretettel állította be magát talpig férfinak, harcos forradalmárnak és a nők bálványának; a zeneszerző azonban legalább ennyire kedvelte a selymet és a bársonyt, főleg a  rózsaszín selymet és bársonyt. Tény, hogy Richard Wagner rendszeresen női alsóneműt hordott.

Nem lehet tudni, hogy mikor alakult ki nála ez a szokás, de mire Zürichbe költözött, már szenvedélyesen vonzódott a méretre szabott, selyem alsóneműkhöz, a fűzős neglizsékhez és a bársonykabátokhoz. Természetesen, mindenáron igyekezett titokban tartani ezt a furcsa szokást. Néha úgy tett, mintha a megrendeléseket Cosima adta volna le, máskor pedig a fodrászához szállíttatta le az árut. Mivel a házban nem mászkálhatott alsószoknyában, egy speciálisan kialakított szentélyre volt szüksége, ahol kiélhette hóbortját. Éppen ezért az összes soron következő otthonának volt egy külön bejáratú szobája, amelyet a padlótól a plafonig halvány selyem borított, valamint annyi rozetta, fodor és bojt díszítette, amennyit csak elbírt.

Fordította: Bosnyák Edit

Elizabeth Lunday: Híres zeneszerzők titkos élete
HVG Könyvek, 2013