És aztán a folytatás | Turczi István: Minden kezdet

Posted on 2013. július 22. hétfő Szerző:

0


Turczi_Minden kezdet-HÁTSÓbor180Írta: Gáspár-Singer Anna

Ismét prózai mű Turczi István legújabb könyve, a Minden kezdet, amely nem véletlenül kapta A beavatás regénye alcímet. A szerző egy kissé naiv, húszesztendős fiatalember kalandjairól, útkereséséről ad benne számot, egyetlen nyár sorsalakító tapasztalatairól. Egy utazásról, melynek végén a főszereplő továbblép, elhagyja a regény helyszínéül kijelölt kastélyszállót, ahová nyári munkára érkezett, s ahol találkozott rég nem látott nővérével is.

A Minden kezdet lineáris szerkezetű szövegében a kalandok (megérkezés a festői környezetű kastélyba, egy szerelem beteljesülése és az emberi kapcsolatok, valamint a valóság kettős természetének feltérképezése) pontos időintervallumhoz kötöttek. Ebből kifolyólag a történések is jelen idejűek, egy nyári munkavállalás köré – két hónappal Azrael egyetemi tanulmányait megelőzően – szerveződnek. A múlt, ha időnként fel is sejlik, valójában nem válik el a jelentől, illetve az eseményeket szép sorjában elővezető elbeszélés idejétől. Az olvasó e rövid bekezdésekből leginkább Azraelről, szűkebb családjáról, nővéréről, Sáráról (aki a kastély tulajdonosának szeretője), a nagyszülőkről, érzelmi kötődéseiről tudhat meg többet, és persze arról, hogy ez a múlt a látszattal, és a fiúról alkotott első benyomásunkkal ellentétben, traumatizált. A múltban bekövetkezett veszteségek ugyan a későbbiekben Azrael cselekedeteivel, vonzalmaival kapcsolatosan több dolgot is megmagyaráznak, a történetnek mégsem ezek a leginkább hangsúlyos elemei. Most minden a jelenről és Azrael itteni tapasztalatairól szól, és persze a bizalomról, amit egy ősrégi, általa felírt, majd elfelejtett Seneca-idézethez hasonlóan (»Egyforma hiba mindenkiben bízni és senkiben sem«) már rég elveszíthetett volna. A fiú azonban őszinte várakozással tekint mindenre, ami körülveszi, az ő „világról való felfogását a bizalom tartja egyben.”

A cselekmény előre haladtával – csakúgy, mint a legelején – minden esetben kiszámítható reakciókat ad az egymást követő eseményekre. Tekintete a kívülálló szemlélődőé, az egyetlené, aki képes eltávolodni a rövid időre előirányzott útvonaltól (úgy, hogy közben mindig saját határain belül maradjon), akinek személyisége útközben sem torzul, és kezdeti meggyőződése, ha lehet, még erősebbé válik. Mert azt már az első pillanattól fogva tudja, hogy Kővár kettős mikrovilága a hierarchikus viszonyokkal, a hazugságokkal, a kiismerhetetlen politikai-alvilági játszmákkal és szexuális aberrációkkal – nem a sajátja. Nem is lehetne az: a kezdet (belépése) és a vég (eltávolodása) éppen Azrael bizalmának megmaradása miatt alkot szét nem választható egységet. Hiszen ő az egyetlen, aki nem cselekvésképtelen bábként létezik, hanem képes arra, hogy önszántából kilépjen, és bejárja az utat, ami számára elrendeltetett. Egy ennél sokkal reménytelibbet.

Turczi hagyományos történetmesélő ebben a regényében. De nem rejti véka alá azon feltételezett szándékát sem, hogy a realitástól kissé elemelt, szimbolikus regénytérben mozgó karakterek a kevert stílusú narráció révén egyfajta példázatot mutassanak, illetve jelenítsék meg természetesen magát a beavatás aktusát – még ha Azrael a konkrét eseményt nem beavatottként szemléli, hanem csupán kívülállóként. Mindez hétköznapi díszletek között játszódik, a narrációt néhol bölcselkedéssel, máskor obszcén humorral („Baszd meg és uralkodj!”), megint máskor kifejezetten lírai mondatokkal gazdagítva.

A szöveg minden mozzanata a történet példázat jellegét emeli ki. Akkor is, amikor a mindentudó narrátor a realitáshoz és a hagyományos elbeszélésmódhoz közelít, és akkor is, amikor a cselekménytől, valamint a szereplőktől tudatosan eltávolít ironikus megjegyzéseivel, illetve kiszólásaival. Az elbeszélő gyakori előreutalásaiból az olvasó már a könyv legelején szembesül azzal, hogy a részben hétköznapi, részben allegorikus-mitikus események mindenképpen meghatározóakká válnak az erős jelentéstartalommal bíró bibliai nevet viselő fiú számára. Az sem meglepő, amikor Azrael elhatározza, végleg szakít Kővár szellemiségével. Nem is történhetne másként, hiszen a szerző már a névválasztással is („akit Isten megsegít”) kiemeli abból a közegből, melybe rövid időre belehelyezte.

Ha mindenképp kategóriák közé szorítanánk, a Minden kezdetet nevezhetnénk akár fejlődésregénynek is. Mármint ha a mű értékelésekor kizárólag azt a tényt vennénk alapul, hogy a főszereplő szellemi fejlődése az egymás után következő próbatételek végén sikerrel megvalósul. (Pedig jelentős változás valójában nem is következik be.) De a kategorizálás nem feltétlenül szükséges. Talán elegendő megállapítani, hogy a szerző, mint korábban, most is az általunk is ismert világra reflektált. Ez egészen biztosan nem a létező világok legeslegjobbika, de nem vitatja, hogy ennek ellenére mégiscsak lehetséges benne az egyéni boldogulás. Sőt: leginkább hiszi. Most éppen megingathatatlan optimizmussal.

Turczi István: Minden kezdet. A beavatás regénye
Palatinus Kiadó, 2013

* * *  * * *

Turczi István

Turczi István

A könyv kiadói fülszövege

Főhősünk felírt a noteszébe egy Seneca-idézetet: egyforma hiba mindenkiben bízni és senkiben sem. Felírta és elfelejtette. Nem csoda, Azrael egy kamaszkorból épp csak kinőtt fiatalember, útrakelő, aki a neki rendelt Zónában kénytelen tanulni az emberi kapcsolatokat. Ez a Zóna azonban korántsem sivár: erdők karéjában luxussal berendezett kastélyszálló, itt kell Azraelnek elkormányoznia vonzódásait (és választásait) a természetes/természeti szépség meg a rafinéria között. Mikrovilág, amelyben szépség és gonoszság, tisztaság és elkárhozás csatája dúl.

A nemes fényű szimbolista példázatok és az akciófilmek keresztezésével merész, kivételes vállalkozás – a hosszabb idő után ismét prózával jelentkező – Turczi Istváné: az értékhiányok és tartásvesztések közhangulatában nemigen született ilyen bizalommal és reménnyel telítődő regény.

Turczi István: Minden kezdet. A beavatás regénye
Palatinus Kiadó, 2013
354 oldal
ISBN 978 963 274 1376