Takács Zsuzsa: Tiltott nyelv (ízelítő)

Posted on 2013. július 12. péntek Szerző:

0


TakácsZs_Tiltott-nyelv-bor180Skarlát betű

Tisza Denise emlékére

Nem folytatta velünk az általánost, nem is
tanult tovább, sem Párizsban a Sacré Coeurben,
sem Genfben a református lánykollégiumban.
Ki tudta mondani végül a néma H-t. Nem lett
a parasztasszonyok felcsere Szarvason,
sem festő, mint Zichy gróf felesége, Bolza
grófnő. A félénk kislány, Denise-Döniz
nem táncolt négyest, palotást soha.

Tejfehér bőre volt és nagy, zöld szeme,
s ha jól emlékszem, gesztenyebarna,
félhosszú haja. Hatodikban férfi osztály-
főnökünk lett. Mindnyájan beleszerettünk.
Ő már nem ismerte. Minden lány tetszeni
akart a fiatal, mint később kiderült, tébécés
férfinak. Miért lett volna éppen ő kivétel?
Neki talán bevallja, hogy fél.

El is vitték a családot a Hortobágyra,
ötvenegy nyarán, ha jól emlékszem. Talán
megrugdosták és leköpdösték őket a meg-
szégyenítésükre kivezényelt helybeliek,
ahogyan rokonainkat, a nyolcvanéves
Preszly házaspárt Vácott. De hogy
istállóban laknak? És markot kell szedniük
a tűző napon a lázas gyerekeknek?

Hogy skarlátbetűvé állnak össze a kiütések
a homlokán? – Országos járvány volt,
kórházban feküdtem én is. Anyámat egy
üvegfalon át láttam, és követelőztem,
hogy vigyenek haza. Az istálló szalmájára
biztosan visszavágyott ő is, de nem kellett
sokáig várakoznia. A szíve vitte el, mondták
a szüleim, még hozzátették, hogy jobb így.

Ha ugyan ő volt, aki meghalt, és nem
a testvére, Mária, mert akkor Lajos Kálmán
másik gyermekére vonatkozik, amit a néma
H-ról állítottam, azaz, hogy kimondta végül
a halál szót, ami bátor dolog egy gyerektől.
Ha elhiszi, hogy van feltámadás, azért, mert
elfogadta a be nem láthatót. S ha nem hiszi el –
mert nem akart elszomorítani senkit.

 

Takács Zsuzsa

Takács Zsuzsa

A vendég monológja

Molyrágta kosztümgallérom sebei
lüktetnek a kopott szőrmeboa alatt.
A család egy évben egyszer,
karácsonyestére befogad, de nem
hagy időt a melegedésre. Lehet, hogy
hideg? És így szeret? Vendégnek
lenni talpig feketében, akit a házi-
asszony a főhelyre ültet, mivelhogy
ő a legidősebb rokon. A szemek
kereszttüzében rögvest elhanyatlom.
De nem adom ilyen olcsón magamat,
előbb még elmosogatom a konyhának
nevezett jégveremben az odaégett
serpenyőket, a vaníliakrémtől csúszós
ólomüveg készletet. Kis porciókra
osztom és felcímkézem a sültet,
a köretet. Emlékezzenek rám, hiszen
jövőre én már nem leszek. Behúzom
magam mögött az ajtót. Hallom még
a lépcsőn lefelé az üdvrivalgást, a nagy-
szájú kamaszlány s az ájtatos szülők
egymás nyakába borulnak. Az ünnep
folytatódik immár nélkülem.