A kaputól a padlásig | Bill Bryson: Otthon. A magánélet rövid története

Posted on 2013. május 23. csütörtök Szerző:

0


Bryson_otthon-bor180Írta: Bedő J. István

Nem tudom, megfigyelte-e már valaki, hogy amikor új tagot készülünk befogadni a család már megszokott keretei közé (külhoni vendég, feleség, férj, meny, vő vagy valami hasonló), szinte mulatságos, hogy az érkező milyen elveszetten bóklászik a konyha szá­munk­ra kézenfekvő berendezési tárgyai és eszközei között. Merre fordul a kulcs a zárban, milyen magasságban van a villanykapcsoló, hány csap van a mosdó fölött? Mi nincs, mi van, hol van, miért ott van, miért nem másutt?

Hasonlóan az Örkény István által felemlegetett paprika­ko­szo­rú dolgához: aki elgondolkozik azon, hogy miért találja meg minden panellakásban ugyanott a szemetesvödröt, előbb-utóbb eljut addig a kérdésföltevésig is, hogy miért gondolta valaki, hogy itt van a legjobb helye, és miért terpeszkedik el az egyik lakás konyhája, a másik meg miért nem. Végül jön a kérdés: Miért konyha? Sőt: miért lakás?

Nos ezt az utat járta végig Bill Bryson, és mondhatom, régen szórakoztam ilyen remekül. Bryson ugyanis egy norfolki, korszerűbb lakássá alakított paplak boldog tulajdonosaként tekintett le saját padlásáról, és ettől kezdve kidőltek belőle a kérdések: mi, hol, miért, ki, hova/hol. Ő is átélte a híres »biliárd-effektust«, amit James Burke írt le. (Egy ötlet fel-, majd eltűnik, aztán évtizedekkel később felbukkan és egész iparágakat vagy kereskedelmi struktúrákat újít meg. Az ő könyvét szintén ajánlom mindenkinek).

Bóklászunk nyersanyagok és félkész termékek, ipari, építészeti megoldások között. A kerítések és a kőfalak építésének oka és módja volt, a célról nem is beszélve. Igen ám, de vajon mi okozta, hogy a követ felváltotta a tégla. És vajon lehet-e végtelenségig építeni téglából, ha a kő elfogy, de a téglakemencék égetéséhez sem elegendő a fűtőanyag?

Megismerkedünk Anglia erdőségeivel, útjaival, kohóival és az innen származó öntöttvas szerkezetekkel, amelyekből lenyűgöző építményeket formáltak. De minden visszavezet a házhoz, amelynek kicsi és nagy helyiségei egyaránt fontosak. Sőt. Az olyan természetesnek tűnő dolgok, mint az ajtó, ablak történelme is sajátos, és feltétlenül érdekes. Hiszen még az olyan apróság is, mint a zár, a retesz meg a kulcs is csak megszületett valahogyan.

Mindennek a hosszú, évszázadokra visszatekintő ipartörténetnek sajátos vetületét adják a személyiségek, már akiket megismerhetünk. A tapasztalat nélküli szerkezettervező, aki lenyűgöző építményt emel a világkiállításra. A fickó, akik csatornákkal vágja keresztül Észak-Amerika egy jelentős darabját, és ezzel megváltoztatja a kereskedelem addigi menetét. A földbirtokos csemetéje, aki trágyabubus lett, és megtalálja a különféle trágyák felhasználásának módját, ezzel pedig megalapozza a műtrágya előállítását. A másik megszállott (a későbbi elnök, Jefferson) amerikai földön akarja megvalósítani a reneszánsz egyik legszebb épületének korszerű mását, sajátos átfogalmazásban – a kastélya végül sosem készül el, de nem is lett lakható. Külön fejezetté válnak a mesterséges parkok, amelyeket az arborétumok és majdani angol parkok elődeinek tekinthetünk.

Mivel ugyebár a magánszférában bolyongunk, ami a világban történik, az ott is marad a történelemkönyvek lapjain. De közben minden befolyásolja magánéletünket, legyen szó erkölcsnemesítő olvasmányokról, a sebészeti műtétek utáni halálozásról, a nemi betegségek megelőzéséről és a járványokról. Jaj, és a divatról. Persze a mulatságos szélsőségek a legszórakoztatóbbak benne: például a tornyos hajviseletek, a világ másik végéről beszerzett ruhaanyagok, amelyek aztán a fonó- és szövőipar fejlődését mozdították elő.

Bill Bryson

Bill Bryson

Nem lehet – természetesen – elfeledkezni arról, hogy brit szerző átfogó művét olvassuk; tehát megkapja elfogulat­lan, de kemény kritikáját a – 19. század első harmadával kezdődő – viktoriánus korszak, amikor feltalálták (és megszüntették) a gyermekkort. De még ennek a túl­fe­gyel­­mezett, tüskés kerítések között megélt időszaknak is volt előnye: az ifjak (kalandvágyból, kötelességből vagy menekülésből, most már egyre megy) bejárták a világot, és ezzel is gazdagították a kor emberének ismereteit.

Száz szónak is egy a vége: Bryson hallatlanul élvezetesen tisztogatja le a kulturális ásatás során minden hétköznapi tárgyunkról a port és rozsdát, és ad értelmet a meg­szo­kott, unalomig használt dolgoknak.

Erdeős Zsuzsanna kitűnő fordítását külön meg kell emlí­teni. Bryson számos esetben nem hagyhatja ki a nyelv­tör­téneti fejtegetéseket sem, hiszen például a latin gyöke­rű szavak, távolodva a Római Birodalom központ­jától, számos alak- és jelentésmódosuláson mentek át. Ez olykor nehezebben lenne érthető, hiszen a mai angolban is sem mindennapiak, és egy idegen szókészlet – más kulturális hátterű – szavait kell az olvasónak értel­mezni. A fordító számos olyan adattal és adalékkal egé­szíti ki a szerző rendkívül gazdag szókinccsel megírt köny­vét, ami nélkül a mű nehezebben lenne befogad­ható.

Bill Bryson: Otthon. A magánélet rövid története
Akadémiai Kiadó, 2012

»Bill Bryson: Otthon – megvásárolható a polc.hu webáruházban«