Hasztalan vívódások | Szántó T. Gábor: Édeshármas

Írta: Cserhalmi Imre

Természetesen nincs itt se szerelmi háromszög, se gruppenszex, csak egy piaci vonzerőre kacsintó cím. Szántó T. Gábor regényének ugyan három szereplője van, de közülük csak a két fiatalnak, Miklósnak és Sárinak van köze egymáshoz. Ők a se vele, se nélküle-állapot lázai és szenvedései (Miklósnál inkább szenvelgései) közt élik meg évekig tartó kapcsolatukat, amely szexuálisan kielégítőnek gyakran, édes­kettesnek viszont már ritkábban mondható.

A harmadik szereplő egy hetvenes öregúr, aki a történelem auschwitzinak is nevezhető zsákutcája után és miatt magányosan tölti életét (noha eléggé nem dicsérhető módon imádja a fiatal csajokat), s akit az írójelölt Miklós joggal tekint a tanítómesterének. Sőt atyjának is abban az értelemben, hogy az öregben az elődökhöz való már-már rögeszmés kötődés, a nemzedékeken átívelő sorsfolytonosság testesül meg a számára. Az öreg a regény vége felé meghal, és Miklós végre szakítani tud Sárival.

Ám addig kétszáz oldalon át csupán annyi történik, hogy mindenki vívódik mindenkivel, természetesen önmagával is. Történik? Ez azért túlzás. Nem mintha nem lenne cselekmény, hanem mert a főhősnek szánt Miklós nem cselekvő ember. A szerző vele mondatja el az egész regényt, vele azonban inkább csak megtörténnek a dolgok. Még néhány, szuverénnek vállalt tette is inkább csak sodródás, mint valódi cselekvés. Vívódik szüntelenül, valamirevaló problémamegoldásra képtelenül, agyonértelmezve minden helyzetet és kapcsolatot. Ha nem lenne előítéletes a jelző, azt mondanám: feminin pasas. Nehéz ilyesmibe beleszólni, de az az ember gyanúja, hogyha a szerző nem az ő elbeszéléséből mutatná be a történetet, akkor őt is jobban ábrázolhatná. Egyetemisták nyelvén szólva: E/1 helyett az E/3 célravezetőbbnek tűnnék.

Az öreg rabbi figurája sokkal elevenebb és karakteresebb: rigolyás, persze, milyen legyen, ha tudós, ugyebár, de tisztázott értékrenddel, humánus megfontolásokkal és végrehajtandó feladatokkal készül ama a nem ismert tartományba, melyből – mint Hamlet mondja – nem tér meg utazó. Az egész regény legértékesebb tartalma az a sok történet, okítás, példabeszéd, intés és biztatás, ami a már-már szolgalelkűen alkalmazkodó tanítványt is lenyűgözi.

A regény legeredetibb, legtehetségesebben ábrázolt figurája Sári. Neki vannak leginkább definiálható érzelmei, minden ellentmondásosságában is vonzó emberi logika működik benne. Nem csoda, hogy Miklós nem érti (őt sem érti). De még ez sem lenne baj talán, sőt a jellemzésnek előnyére is válhatna, ha nem ismétlődnének – nemcsak társait, hanem az olvasót is – fárasztó méretekben a terméketlen kérdésfelvetések, a realitásoktól elforduló dilemmák. Ez a benyomásunk szorosan összefügghet azzal a műfaji problémával, hogy e könyv tulajdonképpen tárcanovellák egymással nem mindig regénnyé szervesülő füzére. Egy-egy ilyen fejezetben – csakúgy, mint Szántó T.-nek a sajtóban is publikált tárcáiban – az öreg többnyire valamely tanulságos és többnyire régi történetet mesél el. Szépen kerekre csiszolt írások ezek a könyvben is, tanítványi, hallgatói jelenléte ott csak keretet ad nekik. Erősíti ezt a feltevést a tény, hogy a rendkívül szűkszavúan felskiccelt helyszínek, a munkahelyek, még a konkrét budapesti közterek is – és más szereplők – nagyon távoliak, homályosak és érdektelenek. Minden az, ami a három főszereplő belső ügyein kívül van. Ha Mikós mégis néha kitéved a világba, ott is enyhén szólva idegen és tanácstalan.

A könyv leginkább a „zsidókról zsidóknak” írt művek kategóriájába tartozik, ami természetesen lehet önérték is. Hogyan lehet/kell a holokauszt után hét évtizeddel zsidónak lenni, illetve maradni? Csak az tekinthető-e igazán zsidónak, aki vallásos is? Mennyire igazolhatja a szerelem zsidók és nem zsidók keveredését? Nem az ilyen és hasonló kérdésekben, illetve felelős művészi feldolgozásukban van a hiba. Hanem abban, hogy mindez nagyon belterjes módon jelenik meg, és ami még ennél nagyobb baj: hogy a szereplők – Sárit kivéve – olykor az e témában szokásos publicisztikák, máskor meg a parttalanul önmarcangoló kamaszlány-naplók stílusában szólalnak meg.

A világirodalom sok remek alkotásának a (fő)szereplői zsidók, de ezek a művek csak azért jelenthetnek minden időben maradandó értéket és sikert, mert ember- és társadalom­ábrá­zolásban általános érvényűvé tudnak emelkedni.

A könyv alapján remélhető, hogy Szántó T. Gábor egyszer eljut idáig is. Felelősségtudata is, elmélyültsége is megvan hozzá.

Szántó T. Gábor: Édeshármas
L’Harmattan Kiadó – Könyvpont Kiadó, 2012

»Szántó T. Gábor: Édeshármas – megvásárolható a Libri webáruházban«

• Olvass bele!
• Fülszöveg