Éltető élethiányok | Marie NDiaye: Három erős nő

Posted on 2013. április 1. hétfő Szerző:

1


NDiaye_Három erős nő-bor180Írta: virginiawoolf

Nyomorultul érzi magát? Még a semmi ága is inog a talpa alatt? Nos, ha úgy látja, hogy a helyzete remény­telenül súlyos, merítsen erőt a Goncourt-díjas Marie NDiaye ember­telenül emberséges könyvéből. A Három erős nő arra tanít, hogy a földi pokolból, ha nem is vezet gyors­forgalmi alagút kifelé, már maga a kitartó tapo­gatózás az (új) élet ígérete.

Talán nem bántom meg a francia-szenegáli származású írónőt, ha azt állítom, hogy helyenként márquezül ír. Ezzel arra céloznék, hogy Marie NDiaye képes hasonlóan mély beleérző költőiséggel megragadni a női–férfi lélektusát, mint a nagy Gabriel. Tűnjék bár erősen közhelyszagúnak, de leírom: a legnagyobb mesélők között van a helye a Femina- és Goncourt-díjas írónőnek.

Na, a tiszteletkörök után beszéljünk a lényegről. A regény már a címében sem árul zsákbamacskát: három nő, triptichonszerűen felmutatott történetét vázolja fel. Az pedig, hogy valójában mennyire erősek ezek az asszonyok, csak útközben derül ki. A könyv egy 38 éves ügyvédnő – Norah – történetével indul, aki Párizsból Dakarba utazik, hogy eleget tegyen (afrikai) apja segélykiáltással felérő kérésének. A közbülső rész egy afrikai tanárnő – Fanta –gyötrelmes kanosszája, aki férjét követve, Dakarból települ át Franciaországba. A leginkább lélekgyötrően meddő sors Khady Dembáé, aki Szenegálból próbál Európába eljutni.

Rögtön felmerülhet a kérdés, hogy a határátlépéseken túl mi a közös mégis a három nőben? Ami a tragikus sorsú emberek mindegyikében – az eltemetett, vagy soha ki nem beszélt családi titkok, a belülről fakadó idegenség-érzet, ezáltal a hallgatás mindhármukat körülölelő burka, és a mindebből fakadó magányosság teszi rokonlélekké őket.

Látszólag a legkevésbé sérülékeny szereplő Norah, a következetesség álarcát hordó ügyvédnő. A keménynek tűnő burok mögött azonban, sok-sok évnyi félelemmel vegyes, elfojtott harag lapul. Norah, bár két évtizede látta utoljára az apját, soha nem tudta megbocsátani neki, hogy annak idején – szétszakítva a családot –, magával vitte a fiát Afrikába. Ez a rejtélyes és mágikus elemekkel megtűzdelt apa–lánya találkozás hozhatna ugyan kései feloldozást, de a múlt kibeszélése nem történik meg, mi több, újabb szégyenteljes hazugságok hangoznak el az apa szájából. Ami pedig tovább terheli ezt a korántsem makulátlan szülő–gyerek kapcsolatot, hogy megoldatlan enigma marad, vajon Norah öccse gyilkos vagy áldozat.

Szenvedő néma szereplőként látjuk sorsába zárva a dakari tanárnőt. Fanta, francia férje – Rudy Descas – kérésére otthagyja a munkáját, megszokott közegét, s ezzel úgy tűnik, örökre elveszíti a mosolygós, boldog énjét. Az önemésztő, gyötrődő, akaratgyenge férfi folyamatos lamentálásából ismerjük meg, és érezzük szívszorítóan közel magunkhoz ezt a régi életéből kiszakított, így már csak az elemi kommunikálásra, vegetálásra kárhoztatott asszonyt. A saját kényszerképzeteitől szorongó Rudy képtelen szembenézni vélt vagy valós bűneivel, amiért elsősorban az őt elutasító, nem szerető édes anyukája tehető felelőssé. Az előző történethez hasonlóan itt sincs megnyugtató válasz arra, hogy Fanta számára van-e kiút a szeretetlenség csapdájából.

Nem árt nagy levegőt venni, mielőtt belekezd valaki a könyv befejező részébe. Acélkeményen odacsapott női sors ugyanis Khady Dembáé. Nincs ugyan kimondva, de könnyen lehet, hogy ez a kissé együgyű fiatal nő azért nem tanult semmit az iskolában, következésképp sodródott ide-oda, mert félig-meddig autista. Az életét egyfajta lebegésben, buborékban éli, de amikor úgy fordul a sors kereke, férjhez megy. Egyetlen célja van, szeretne teherbe esni. Hónapról hónapra reménykedik, hátha bekövetkezik a gyermekáldás, de folyton csalódnia kell. Amikor három év házasság után a férje váratlanul meghal, Khadyt az anyósa elküldi a háztól. A kíméletlen testi-lelki erőpróbák ezután következnek… Ahogy az előző két epizódból, úgy Khady Demba sorsregényéből sem hiányoznak a misztikus elemek, amelyek ugyan nem oldják fel, de bekeretezik ezt a női háromszögtörténetet.

Marie NDiaye

Marie NDiaye

De vajon mi történik velünk, ha jegyet váltunk erre a Párizs–Dakar retúrra? Nem titok: ezek az önhibájukon kívül lelki örvénybe került asszonyok belénk fészkelik magukat. Norah, Fanta és Khady arra késztetnek, hogy szembenézzünk saját kétségeinkkel, korábban talán meg sem fogalmazott kérdéseinkkel. Szerintem ugyanis nem az a lényeg, amitől a 2009-es Goncourt-díjátadó volt hangos, miszerint: mily nagyszerű, hogy Marie NDiaye az első színes bőrű írónő, aki átvehette az elismerést, bla-bla-bla. Frászkarikát!

Ez a francia-szenegáli (író)asszony, nem a származásával, hanem a korábban is hangsúlyozott mesélő tehetségével nyert. Fájdalmas emberi történeteket vetett papírra, olyan sorsokat rakott ki elénk, amelyek nemzet- és bőrszín-függetlenek. A szerencsések jó helyre születnek, és ez elsősorban nem (csak) földrajzi vonatkozásban értendő, mint ahogyan a bátor kiállás sem európai, ázsiai vagy afrikai privilégium. Salman Rushdie-val szólva, ki tudhatja, hogy elbaszta-e őt a papája és mamája? Ez még akkor is fogas kérdés, ha nem mindig a szülők felelőssége a gyerek későbbi életútja. Az viszont tény, hogy a múltjával való szembenézés senkinek nem könnyű. Még Marie NDiaye erős asszonyainak sem az.

Fordító: Gulyás Adrienn

Marie NDiaye: Három erős nő
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2012

»Marie NDiaye: Három erős nő – megvásárolható a kiadó könyvesboltjaiban«