Franck Pavloff: Barna hajnal (részlet)

Posted on 2013. március 24. vasárnap Szerző:

0


Pavloff_BarnaHajnal-bor-180Lábunkat kinyújtva ültünk a napsütésben Charlie-val. Nem igazán beszélgettünk: megosztottuk egymással a fejünkben kergetőző gondolatainkat, anélkül, hogy odafigyeltünk volna arra, mit is mond a másik. Jóleső pillanatok voltak: kávénkat hörpölve hagytuk, hogy teljen az idő. Amikor mondta, hogy el kellett altatnia a kutyáját, meglepődtem, de csak ennyi. Mindig szomorú, ha egy blöki rosszul öregszik meg, de tizenöt éves kora után hozzá kell szokni a gondolathoz, hogy egy nap elpusztul.

– Érted, nem tudtam volna barnának eladni.

– Ja, egy labradornak nem igazán az a színe. De mi baja volt?

– A kérdés nem ez. Nem barna kutya volt, ennyi.

– Hú, basszus, mint a macskáknál?

– Igen, pont úgy.

A macskáknál tudtam róla. A múlt hónapban meg kellett szabadulnom az enyémtől, egy keveréktől, mert annak idején az a rossz ötlete támadt, hogy fehéren jöjjön a világra, fekete folttal.

Való igaz, hogy a macskák túlszaporodása elviselhetetlenné vált, és a Nemzetállam tudósainak állásfoglalása szerint jobb a barnákat megtartani. Csak a barnákat. Az összes szelekciós vizsgálat igazolta, hogy jobban alkalmazkodnak városi életünkhöz, almaik kisebbek, és sokkal kevesebbet esznek. Na jó, a macska végül is macska, és mivel a problémát így vagy úgy meg kellett oldani, legyen hát rendelet a nem barna macskák eltörléséről.

A városi milícia ingyen osztotta az arzénpirulát.

A pástétomba belekeverve egy szempillantás alatt kinyuvasztotta a macsekokat.

A szívem elszorult, aztán az ember gyorsan elfelejti.

Hogy most a kutyák, az kissé jobban meglepett, nem is tudom miért, talán mert nagyobbak, vagy mert az ember társai, ahogy mondani szokás. Mindenesetre Charlie éppoly természetesen beszélt róla, mint én a macskám kapcsán, és kétségkívül igaza volt. A túlzott érzékenység nem vezet sehová, és ami a kutyákat illeti, biztosan úgy igaz, hogy a barnák a legellenállóbbak.

Nem nagyon volt már mit mondanunk egymásnak; elváltunk, de valami furcsa érzéssel. Mintha nem mondtunk volna el mindent. Kicsit kényelmetlenül.

Nem sokkal később Charlie tőlem tudta meg, hogy a városi Napilap többé nem jelenik meg. Leszakadt a pofája: az újság, amelyet habos kávéja mellé minden reggel szétterített?

Franck Pavloff

Franck Pavloff

– Tönkrementek? Sztrájk? Csőd?

– Nem, nem, a kutyák ügyének a folytatása.

– A barnákénak?

– Igen, csakis. Nem volt olyan nap, hogy ne támadták volna ezt a nemzeti intézkedést. Odáig mentek, hogy kétségbe vonták a tudósok eredményeit. Az olvasók már nem is tudták, mit kellene gondolniuk; voltak olyanok is, akik elkezdték rejtegetni a blökijüket!

– Ha sokat játszol a tűzzel…

– Ahogy mondod; az újságnak is az lett a vége, hogy betiltották.

– A fenébe. És a lovi?

– Hát, öregem, mostantól az Új Barnában kell keresned a tippeket, más már nincs. Úgy tűnik, hogy a lóverseny meg a sport tekintetében megállja a helyét.

Mivel a többi átlépte a határt, egy lapnak maradnia kellett a városban: információ nélkül azért mégsem lehettünk meg.

Aznap ismét kávéztam Charlie-val, de nyugtalanított, hogy az Új Barna olvasója váljon belőlem.

Pedig hát körülöttem a kávézó vendégeinek élete ugyanúgy folyt tovább, mint addig; biztosan ok nélkül idegeskedtem hát.

Fordította: Piróth Attila és Marie-Laure Piroth

Franck Pavloff: Barna hajnal
Jószöveg Műhely Kiadó, 2013