Leder-Medve, avagy túl- és élési útmutató | Bear Grylls: A farkas útja

Posted on 2013. március 6. szerda Szerző:

1


Grylls_Afarkas útja-bor180pxÍrta: Hepper Richárd

„Reméljük? Egy zuhanó repülő fedélzetén jobb lenne valami konkrétabbat hal­lani”. Így kezdődik Beck és Tikaani, a két tizenéves srác túlélőtúrája fagy­ponton innen, sarkkörön túl. Hamarosan szaporán szedik talpukat a hóban, útban a leg­közelebbi (ez itt relatív fogalom) település felé. Még szerencse, hogy egyikük, Beck, képzett túlélő.

Szóval Bear Grylls. És itt gondolkozzuk el egy pillanatra. Miért szeretjük/szeretik ennyire? Persze, az emberiség még soha nem volt annyira aluledzett, mint mióta mindenki edzőcipőben rohangál, és egyébként is, az a tény, hogy egy gázgömb alján, megszilárdult magmán élünk, 150 millió kilométerre egy nukleáris kohótól, és ezt tartjuk normálisnak, megmutatja, milyen kicsavart is a gondolkodásunk (forrás: Douglas Adams). Mindazonáltal: Miért?

Rendben, ott van az a réteg, amelyiknek egyede egy kényelmes fotelből, ebéd után, sörét-chipsét majszolgatva nem átall azon kiakadni, hogy a Szaharában, kövek és homok között egy-két napja  gyalogló alak, egy „bocs, újravesszük, kimerült az akksi” mondat után elfogadja-e a feléje nyújtott fél doboz Mountain Dew-t, vagy tényleg kizárólag desztillált pisin élt két napig, három héttel a legutóbbi mocsári túrája után. Azt is tudjuk, hogy férget/kukacot adásban enni valamiért kifejezetten népszerű. De ha tényleg csak ennyi lenne, aligha gépelném (és ti aligha olvasnátok) ezt a cikket. Szóval a kérdés megmarad: miért szeretjük?

És miért e kitérő? Mert A farkas útja első olvasásra egy Bear Grylls-epizód. A hangsúly legnagyobb része a túlélőtechnikákon van. Beck és Tikaani minden olyan helyzetbe bele­keverednek, amiből valahogyan ki lehet mászni, még ha elsőre ez nem is tűnik mindig lehetségesnek. Hegyi patak, gleccserszakadék, folyóba esés mínusz sokban, néha olyan érzésem volt, hogy Bear tényleg mindent meg akar mutatni, ami szembe jöhet a csupajég tájon. Természetesen nem maradhatnak ki a szokásos menedéképítési technikák, egyszerű túlélőpraktikák és a védjegyszerű undormányvacsora sem. A könyv szinte az oktatókönyv fogalmának a határát súrolja. Külön elismerés, hogy a technikákat – amiket mutatni kellene – egész szemléletesen írja le. (Aki nem érti, miről van szó, próbáljon meg egy nem túl bonyolult csomókötést képek nélkül, szövegből megtanulni.)

Második olvasásra tűnt csak fel, hogy többről van szó egyszerű túlélési kalauznál. Elsőre elfedték az erősen hangsúlyozott módszerek, a tény, hogy tudjuk, mire számítsunk, és… hát igen, a kissé jellegtelen írásmód. Vannak a könyvben jó megfogalmazások („Az elsősegély alapjai elég egyszerűek: A levegő ki-be jár. A vér körbe-körbe. Minden más életveszélyes.”), pillanatok, de nekem a vártnál kissé laposabbnak hatott az egész – persze lehet, hogy csak az elvárásaim voltak túl magasak. Érdekelt, lekötött, de nem tudtam izgulni. Tikaani vízbe esik, perceken belül halálra fagyhat, sehol egy fa vagy bármi, ami éghető, mégis, a kérdés csak ennyi volt bennem: vajon milyen technikával ússza meg? A medvét mint legfőbb rosszat, annyiszor emlegetik, hogy szinte várom, mikor kerülnek hőseink a „legrosszabb helyre a földön”, mármint egy anyamedve és a bocsai közé. Az eszkimó falut eldózerolni szándékozó olajvállalat ellen pedig egész nagy összegben mertem volna fogadni.

Aztán kezdett körvonala lenni néhány dolognak. Hohó, hiszen itt ötletek vannak! Az indok, amiért el kell indulniuk a repülőgép roncsai mellől – holott általában ott kell maradni – kissé sablonos, de nincs rosszul megoldva. A főhőseink párosa viszont komolyan csavar, profin túlélő városi fiú, és a természetben gyámoltalan eszkimó gyerek, akik oda-vissza mentik meg egymás életét, többször is. Ráadásul a könyvben ismétlődően előkerül az urbanizáltság kontra természeti élet, végül határozottan emberi álláspontot foglal el a kettő között. Tikaani története komplett és egész komplex fejlődéstörténet. A visszatérő farkasos motívum lezárása pedig (a könyv címének ellenére) kimondottan meglepetés. Apróbb ötletek, jó megoldások pedig észrevétlenül, de jócskán akadnak benne. Példa erre a fiúk átmeneti szétválasztása, ami eseményláncolatot indít a többszörös happy end irányába.

Bear Grylls

Bear Grylls

Az írás stílusa ugyan egy vasárnap délutáni családi film hangulatát hozza (és ez valóban hibája a könyvnek), de a történet szerkesztése – a műfaji korlátokon belül, természetesen –, a tanulságok, egyáltalán a könyv mondanivalója kifejezetten jó. Ráadásul át- meg átjárja a nagybetűs Természet szeretete, tisztelete, szinte tapinthatóan. És külön köszönet, hogy ezt giccs nélkül teszi. Ráadásul végre egy könyv, aminek jó a borítója. (Komolyan mondom, ha még egy világos vörös borítón nagyzolva vágott képet meglátok, valakit fejbe verek egy GIMP [képmanipulátor – A szerk.] oktatókönyvvel.)

Tehát újfent: miért szeretjük ezeket a túlélő műsorokat/könyveket? Egy városban miért is jó nekünk, hogy tudjuk, hogyan éljünk túl a tundrán/lakatlan szigeten/bárhol – ahol a legkisebb hiba is végzetes lehet?

Éppen ezért. Egy átlagos túlélőtúra voltaképpen egy lecsupaszított, védőháló nélküli tükre a hétköznapi életünknek. Ahol muszáj megtanulni azokat a dolgokat, amiket a civilizált világban csupán nagyon ajánlott. Azt, hogy nem a természet ellen, hanem vele harmóniában kell élni, használva azon részét, amin uralkodni tudunk, és tisztelve azt, amin nem. Hogy csak azon agyaljunk, amin tudunk változtatni – és változtassuk meg, ha kell –, hogy mindig előre nézzünk, és tegyünk meg a célért mindent, amit meg kell tenni. De nem legázolva, bulldózer módjára, hanem normális tempóban. Ha hibázunk, annak ára van. És bűnbakkeresés, miértpontének hangoztatása helyett a megoldás a fontos. Végül pedig mindenek felett: pozitív hozzáállás – vagy lankadatlan éberség, de az egy másik könyv.

Az ilyen túlélőkalandok olyan verziói az életünknek, ahol nem lehet elbújni semmi mögé. Ha nem tudod, mit akarsz, ha nem teszel meg mindent, amit meg kell, ha nem vagy tisztában magaddal, az aktuális helyzeteddel, vagy szimplán csak ostobaságokat csinálsz, a civilizált világban egy nyavalygó, kiégett, megkeseredett, mindenkit hibáztató emberi roncs leszel, a természetben simán csak: vacsora. És a kettő közül az utóbbi a kellemesebb állapot.

Szóval egy kicsit mindannyian ott lépdelünk a farkasok útján. Az ilyesmihez pedig nem jön rosszul egy útmutató.

Bear Grylls: A farkas útja
Jaffa Kiadó, 2013

»Bear Grylls: A farkas útja – megvásárolható a polc.hu webáruházban«